Szubjektív
Zöld erdőben jártam…
2010. március 28., Bezzeg Krisztián

Az ünnep keresztény hagyományokból fakad. Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Ideje mindig az első telihold után számított 40. napon van. A 40 napos böjt utáni húsvétel napja. Főleg hús és tojás az, ami ilyenkor az asztalra kerül. A tojá a termékenység szimbóluma és az újjászületést, megszületést jelképező étel. Ebből fakadóan kapják a tojásokat jutalmul a locsolók, egy-egy versért cserébe.

A második napon való locsolás új keletűbb, a húsvétban. Magyarországon is igen elterjedt népszokás volt. Azt kell mondjam már csak volt, mert manapság ez is kezd kiveszni kultúránkból. A csoki tojások és egyéb értelmetlen ajándékok felváltották a szépen gondosan megalkotott tojásokat, valamint az elanyagiasodás is megtépázta a különleges nap szépségét. De szerencsére akadnak még, akik ápolják ezt a hagyományt.

A mai fiatalok közül legtöbben a kölnis módszer hívei, amit a nők kifejezetten utálnak. Ennek ellenére ez nem tántorítja el a férfiakat és fiúkat, hogy következő évben is szagos vízzel állítsanak be. Régen a lányokat kútból locsolták, és egy vödör vizet kaptak a nyakukba. Ma is vannak még ehhez hasonló akciók, főleg kisfalvakban, vagy hagyományörző csoportoknál. Körbejárják a virágszálakat és gazdagon öntözik őket, több liter vízzel. Páran könnyű és nehéz „tüzérséget” is bevetnek. Enyhébb „támadás” a szódásüvegből való locsolás, ám hatékony és még hordozni is egyszerűbb, mint egy vödör vizet. A másik érdekes eset, amiről halottam és igazán megtetszett, az pedig a permetezővel való locsolás. Ezt már nevezhetjük igazán nehézfegyverzetnek. Olyanok is vannak, akik vízi pisztolyt ragadnak a kezükbe és mint a Húsvét Rambója járják a házakat.

Ezektől eltekintve rengetegen elutaznak. Inkább elmennek kikapcsolódni vagy magukra zárják az ajtót és nem fogadják a locsolókat. A férfiak sem kapják a tarisznyát a vállukra és indulnak tojást gyűjteni. A versek, a tojáskészítés, a hagyományos ételek, mind kisebb teret kapnak és a következő generációk már sokkal szegényebbek lesznek.

Azért, aki teheti és szereti, ezt az fogadja a locsolni vágyókat, vagy induljon el locsolni. Az emberi közösségeknek mindképp jót tesz és egy igazán jó mulatság is.



A szerző további cikkei
Homo Sapiens Universitatis A Homo Sapiens Universitatis különleges, ám gyakori fajról olvashattok egy rövid jellemzést. Társas lény, élőhelye az egyetem.
Szingli party a Lovardában Fergeteges hangulatra számíthatnak mindazok, akik ellátogatnak március 2-án (szerdán) a CAMPUS Partyra.
Szakestre fel! A legtöbb szakon vannak olyan rendezvények, amikor kicsit összeülnek az egy szakra járók és közös eszmecserébe kezdenek.
Ki mint vet...? Az a borzasztóan szomorú helyzet áll fent, hogy idén rájárt a rúd az Országunkra! Európa „szíve" most vérzik.
Filmek mozin kívül Egy remek lehetőség a filmkedvelők számára, vetítések minden héten ingyen!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei