Egyetemi hírek
Magyarország és a nagyvilág
2010. július 21., forrás: unideb.hu

A mindennapi nyelvórák mellett tematikusan rendezett idegen nyelvű előadások és kulturális programok segítenek minél színesebb képet nyújtani hazánk történelméről, kultúrájáról és hagyományairól. A hallgatók az idén is szórakozva tanulhatnak népdalokat és néptáncokat, játékos vetélkedőkön mutathatják meg, mit tudnak hazánkról, ellátogathatnak a Parlamentbe és híres kastélyokba, a magyarul már jól tudó résztvevők pedig érdekes témákról beszélgethetnek meghívott szakemberek társaságában. A nyári egyetem első két hetére érkezők számára további különleges élményt jelenthet a párhuzamosan megrendezendő Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, amelynek koncertjein szeretettel várnak mindenkit a szervezők.

A Debreceni Nyári Egyetem Magyarország legrégibb, 1927 óta működő, a magyar mint idegen nyelv oktatásával és a magyar kultúra terjesztésével és népszerűsítésével foglalkozó ilyen jellegű intézménye. A nyári nyelvtanfolyamra idén kb. 230 külföldi diákot várnak 42 országból, a 18 évesektől a nyugdíjas korúakig egyaránt. Legtöbben Németországból (35 fő), Franciaországból (17), valamint az Egyesült Államokból (14 fő) és Olaszországból (13) érkeznek, de szép számban jönnek Belgiumból, Lengyelországból, Finnországból és Ausztriából is, emellett olyan távoli vagy egzotikus országokból is lesznek résztvevők, mint Albánia, Fülöp-szigetek, Indonézia, Japán, Kanada, Korea, Mexikó vagy Thaiföld.

Az idei nyári kurzus több újdonságot is nyújt a tavaly bejelentett terveknek megfelelően. Nagy öröm a szervezőknek, hogy a Magyar Regionális Tudományi Társasággal közösen szervezhetik meg a Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetemet július 26. és augusztus 1. között „ A területi kohézió jövője” címmel. A közös rendezés lehetővé teszi, hogy a KMTF nyári egyetemre érkező több mint 30 határon túli fiatal magyar területfejlesztési kutató, szakértő és gyakorlati szakember is részt vegyen az azon a héten szervezendő kulturális programokon.

Először tartanak a nyári nyelvtanfolyam ideje alatt kéthetes angol nyelvű kurzust, amelynek témája a modern kori magyar történelem és kultúra. Az elmúlt két évszázad fontosabb jellemzőit, eseményeit és főszereplőit bemutató programot a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara vezető oktatói állították össze. Erre az eseményre főként Európán kívüli érdeklődők érkeznek, akik elnyerték az erre a kurzusra kiírt magyar állami ösztöndíjat. Ugyancsak ösztöndíjjal vehetnek részt a jelentkezők a Debreceni Nyári Egyetem másik tematikus kurzusán, melynek címe „Megújuló tradíciók a magyar zeneoktatásban”. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karával közösen rendezendő program augusztus 22. és szeptember 4. között zajlik majd.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Lieli Pál, a Nyári Egyetem korábbi igazgatója tartott előadást az intézmény történetéről, majd több évtizedes, kiemelkedő munkája elismeréseként hűségoklevelet vehetett át a Debreceni Nyári Egyetem négy tanára: Kulcsár Dezsőné, Mészáros Csaba, Mészárosné Percze Gabriella és Pávay Márta.

Bővebb információ: www.nyariegyetem.hu

A szerző további cikkei
Új tanév új kihívásokkal Esküt tettek a Debreceni Egyetem leendő hallgatói szeptember 5-én, a Főnix Csarnokban rendezett tanévnyitó ünnepségen.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Kontrasztok a templomban Kontrasztkiállítás címmel nyílt meg szeptember 1-jén az Egyetemi Templomban ifjúsági- és családmentő tárlat.
Húszezer magyar ceruza Velencében A Debreceni Egyetem Műszaki Karának két oktatója tervezte az idei Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonját
Minőség, újdonság: Farmer Expo Bezárult az idei Farmer Expo, amelyen négy nap alatt több mint 300 kiállító várta a látogatókat az egyetem Agrártudományi Centrumában.
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Gólyának lenni… A mi gólyáink is beköltöztek egyetemünkre és megkezdték életük egyik legizgalmasabb szakaszát.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Betonnal vagy anélkül? Gólyatábor felsőbbéves szemmel...
Hamarosan elektronikus index a Debreceni Egyetemen Fábián István rektor bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jövő kihívásairól beszélt
Új tanév új kihívásokkal Esküt tettek a Debreceni Egyetem leendő hallgatói szeptember 5-én, a Főnix Csarnokban rendezett tanévnyitó ünnepségen.
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
Tanévnyitó Ünnepség 2010. szeptember 5., 15 óra, Főnix Csarnok
Kollégiumi felvétel és szociális ösztöndíj Mintegy 4000 jelentkezőből 3241 felsőéves hallgató nyert kollégiumi felvételt a 2010/11-es tanévre a Debreceni Egyetemen.
Hamarosan elektronikus index a Debreceni Egyetemen Fábián István rektor bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jövő kihívásairól beszélt
Új tanév új kihívásokkal Esküt tettek a Debreceni Egyetem leendő hallgatói szeptember 5-én, a Főnix Csarnokban rendezett tanévnyitó ünnepségen.
Magyar világrekord a szerepjátékban A Guinness Rekordok Könyvébe írta be névjegyét a Debreceni Egyetem csapata azzal, hogy felállította az asztali szerepjáték világrekordját.
A hónap legolvasottabb cikkei