Felsőoktatás
Sorra tűnnek el a leckekönyvek az egyetemekről
2011. december 12., forrás: eduline.hu

A Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem után a Debreceni Egyetem is lemondott a jól bevált fekete leckekönyvről, ebben a vizsgaidőszakban már az elektronikus indexben rögzítik a jegyeket.

Debrecenben sem mindenki felejthette el a leckekönyvvel járó macerát, az elsőévesek kivételével mindenkinek meg kell tartnia a korábban használt leckekönyvet. Mivel az egyetem már évek óta párhuzamos nyilvántartási rendszert működtet, az e-index már most jól működik - mondta Farkas Etelka, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának oktatási dékánhelyettese.

A hallgatóknak egyelőre az ún. tanulmányi füzetet is magukkal kell vinniük a vizsgákra, a szabályok szerint ugyanis mindenkinek írásbeli értesítést kell kapnia a számonkérések eredményéről. „A hallgató köteles a tanulmányi füzetet a szóbeli számonkérésre magával vinni, írásbeli vizsga esetén pedig az érdemjegyet az oktató által előre meghatározott időpontban kell beíratni. A tanulmányi füzettel lehet ellenőrizni az elektronikus tanulmányi rendszerben szereplő jegyet is" - tette hozzá a dékánhelyettes. A hallgatók a vizsgaidőszakot követő két hétben jelezhetik, ha nem egyezik a tanulmányi füzetben és a tanulmányi rendszerben szereplő jegy.

A tanulmányi füzet külseje egyébként nem sokban különbözik a hagyományos leckekönyvétől, csak a színe lett más - nem fekete, hanem sötétzöld. "Nem kell a tanárok után rohangálnunk egy-egy jegy beírása miatt, és az oktatóknak sem kell kettős adminisztrációt végezni, vagyis külön-külön rögzíteni a jegyeket a leckekönyvben és a tanulmányi rendszerben" - mondja az e-index előnyeiről a Debreceni Egyetem egyik történelemszakos hallgatója, aki szerint sokan nem értették, miért kell mindenkinek e-indexre váltani, miért nem csak azoknak, akik idén kezdtek.

"Félreértések is voltak, pár napig azon vitáztunk, hogy vajon ránk is érvényes-e ez a rendelet, vagy marad a hagyományos index" - teszi hozzá. Az oktatási dékánhelyettes szerint az e-index bevezetését pozitívan fogadták a hallgatók, de a rendszer első igazi próbája a vizsgaidőszak lesz.



A szerző további cikkei
"Szénszünetet" tartottak az Educatio-n A nyitónapon idáig már több száz érdeklődő látogatta meg a DE standját.
Diploma nyelvvizsga nélkül: a Debreceni Egyetemen Leszavazta a nyelvvizsga-amnesztiát a Debreceni Egyetem szenátusa
Szerződést kell kötni az állammal Legalább hat évig kell itthon dolgozniuk az állami ösztöndíjas egyetemistáknak
Rosszul jártak a 2012-ben felvételizők Csak egy hónapjuk lesz a döntésre
Tandíj, nem tandíj Az önköltséges képzésről vitatkoztak a képviselők a felsőoktatási törvényjavaslat részletes vitájában
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei