Sport
A La Masia titka
2012. november 1., Ölveti László

 

 

Minden sport és a labdarúgás iránt érdeklõdõ nagyon várta szeptemberben a DE Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar által második alkalommal megrendezett Nemzetközi Turizmus és Sportmenedzsment Konferenciát. Idén a „XXI. Század kihívásai az utánpótlás nevelésben és tehetséggondozásban” alcímmel került meghirdetésre. Elõadónak a nemzetközi labdarúgás jelentõs szereplõit hívták meg a plenáris ülés elsõ napjára. A második napon a sportszervezéshez kapcsolódó tárgykörben és természetesen a XXX. Nyári Olimpiai Játékok jegyében szervezték meg.

Az elsõ nap elõadásaira szerkesztõségünk is ellátogatott, Mezey György (MLSZ szakmai igazgató), Szima Gábor (DVSC-TEVA elnök-tulajdonos), dr. Bács Zoltán (Debreceni Egyetem gazdasági fõigazgató, a képen középen) és Tóth Mikós (Magyar Sporttudományi Társaság elnöke) elõadásai után következett Albert Puig az FC Barcelona Ifjúsági divízió szakmai igazgatója (a képen balra), aki beszélt a La Masiaról a katalán csapat legendás utánpótlás központjáról. A katalánok megjelenése a konferencián a szervezõket dicséri, hiszen az FC Barcelona évente egy-két ilyen megjelenést vállal, ezúttal a Debreceni Egyetemet választották.

Az FC Barcelona egyesületi formában mûködik, 180 ezer tagja van, profi és amatõr divízióból áll a labdarúgó szakosztálya. A megújult La Masiát 2011-ben adták át, kilenc pályát használhatnak a különbözõ korosztály játékosai, akik nyolcvan százalékban Katalóniából jönnek, magában a modern kollégiumban ötvenkét fiatal lakik, akik külföldiek vagy Spanyolország más részérõl érkeztek. Az akadémián található még egy 2000 m2-es orvosi központ is, a kézilabdásoknak és a kosarasoknak külön pavilonjaik vannak. Az FC Barcelona csak azért, hogy a nem kollégista, helyi növendékek el tudjanak jutni az edzésekre évi 600.000 eurot költ taxiztatásra. A korosztályos edzõk munkanapja 11 órakor kezdõdik, minden trénernek kötelezõ megnézni más korosztály mérkõzéseit, játékosait, így elég jól ismerik a jövõ nagy csapatát. A hosszú ebédidõ után (13.30 – 16.00 óráig) este héttõl kezdõdnek a tényleges edzések, hiszen Spanyolországban öt óráig tart az iskola. 

A hét és tizenegy éves fiataloknak heti háromszor másfél óra az edzés, tizenhét esztendõsöknek ötször másfél óra. Tizenhét éves korig csak labdás edzések vannak nincs fizikai tréning, tizenegy éves kor alatt nem erõltetik a passzolást, hogy a gyerek ne fusson labda nélkül. A mérkõzéseken sorokat cserélnek le és fel, ötven százalékot játszik mindenki, így nem ábrándulnak ki a labdarúgásból. Elég szigorú fegyelem mellett nevelkednek a La Masia akadémistái, nincs hosszúhaj, tetoválás, piercing, ha valaki rossz jegyet szerez az iskolában nem játszhat a hétvégén, szigorú büntetések vannak. Ezt Zlatan Ibrahimovic is megerõsíti önéletrajzi könyvében - „Akkor már rég fölfogtam, hogy a Barcelona inkább egy iskola, egy intézmény. Itt senki nem tett úgy, mintha szupersztár lenne. Messi, Xavi, Iniesta – úgy viselkedtek, mint az iskolásfiúk. A világ legjobb focistái szófogadó kissrácok voltak. Én meg semmit sem értettem az egészbõl.” A szakmai igazgató elõadásában ismertette az FC Barcelona módszertanát, amit nagyon komolyan gondolnak, ez a bibliájuk immár 30 éve: a csapat filozófiáját megõrizni és átadni a hét évesektõl az elsõ csapat minden játékosának, edzõjének, állandó figyelem a játékosok felé, edzõk folyamatos képzése, nemzetközi népszerûsítése az FC Barcelonának, a játék élvezete, csak labdás foglalkozások, hiszen a játékos úgy játszik a mérkõzéseken, ahogy edz. A tréningeken fontosabb a minõség, mint a mennyiség. Az utánpótlás edzõk kiválasztása fontosabb feladat, mint egy-egy játékos leigazolása.

Elõadása végén Albert Puig elárulta az FCB titkát. Minden csapat, ha támad elõre mozog, ha védekezik hátra felé. A Barcelonánál mindez fordítva van, de ehhez elengedhetetlen, hogy mindig náluk legyen a labda. Ha birtokolják a labdát akkor pihenhetnek, ha nincs meg a labda akkor meg sokat kell futni és nyomást gyakorolni az ellenfélre. 70 – 80 % saját nevelésû játékosa van a Barcelonának, õk elkötelezettek a csapatért a nem akadémiás játékosok csak zsoldosok, nem elsõsorban a csapat javát akarják, zárta elõadását Albert Puig. Az elõadások után a másik barcelonai vendég Victor Sánchez az FCB, módszertani divízió szakmai igazgatója (a képen jobbra) az Oláh Gábor utcai pályán csapata edzésmódszereit mutatta be élvezetes és tanulságos gyakorlatsorokkal a DVSC-DLA U16 korosztályos bajnokcsapatának közremûködésével

A konferencia hivatalos programja mellett a Barca utánpótlásának vezetõi megbeszéléseket folytattak a DVSC vezetõivel, megtekintették az épülõ Labdarúgó Akadémiát, melyet félkészen is világszínvonalúnak tituláltak. A DVSC-DLA számára a jövõben kiváló együttmûködési és tanulási lehetõség rejlik a La Masia-val való kapcsolatban. 



A szerzõ további cikkei
Elindult a teniszszezon A Tenisztábor június 19 – július 14-ig várja napközis jelleggel a teniszezõ fiatalokat.
Futballkutatók, labdarúgó szaktekintélyek A jövõ focija a tudásra épül...
Sikeres fiatalok A 2014-es szezonban, a DUSE-DEAC versenyzõi szép sikereket értek el.
Games of Thrones A mi kis tenisz Westerosunk.
Folytatódik a debreceni sikersorozat A Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökévé újraválasztott Csiszár Imrével beszélgettünk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei