Sport
Sharapova és Djokovic is így kezdte
2013. március 14., Ölveti László

 

A DEAC pályán található tizenöt salakos teniszpálya egyedülálló Magyarországon, hiszen ennyi pályán országosan is csak kevés helyen tudnak ütögetni a sportág szerelmesei. A pályákat ki is használják a teniszbarátok egész évben, de a felnõtt játékosok mellett tíz éve már nagyon komoly utánpótlás nevelés zajlik a DFTSE sportegyesület közremûködésével. A kerek évforduló kapcsán kértük meg Varga Ákos tenisz szakedzõt, egyesület vezetõt, beszéljen nekünk egy kicsit az egyesület versenyzõirõl, eredményeirõl és sikereirõl.

- 2003-óta, tíz éve folyamatosan itt dolgozunk a DEAC pályán. Egyesületünk a Debreceni Fallabda és Tenisz Sportegyesület 2001-ben alakult. Tenisz szakosztálya elsõsorban az utánpótlás neveléssel foglalkozik, s ez idõ alatt nagyon jó együttmûködést alakítottunk ki a Debreceni Egyetemmel és a DEAC Sport Kft-vel. Egyesületünk képviseli a DEAC-ot utánpótlás szinten országos és nemzetközi versenyeken. 

12 és 18 éves kor között beszélhetünk a teniszben korosztályokról, kétévente váltanak szintet versenyzõink, akik már 10 éves koruktól elkezdik nálunk a versenyzést. Velem együtt négyen foglalkozzunk a gyerekkel. A versenyzõi mag húsz- huszonöt fõbõl áll és van hatvan- hetven lelkes fiatal, akik hetente kétszer – háromszor eljárnak hozzánk edzésekre. Hat éves kortól foglalkozzunk a gyerekekkel, egyesületünk elsõsorban a verseny felé orientálja õket, de természetesen, ha nem tetszik nekik valamilyen okból, akkor szabadidõs tevékenységként is folytathatják a teniszezést tovább. Minden évben jönnek új gyerekek, így folyamatosan bõvül az egyesületi tagok létszáma.

Elsõ kiemelkedõ sikereinket 2005-ben értük el csapat vidék és országos bajnoki dobogós helyezésekkel, innentõl kezdve minden évben ott vagyunk a hazai jegyzett egyesületek közt. Az igazi nagy áttörés 2010-ben volt, amikor Vinnai Gyula személyében korosztályos válogatottunk lett. Gyula részt vett a csapat Európa-bajnokságon, számos nemzetközi és hazai versenyen volt érmes, a magyar ranglistán pedig harmadik volt a 12 éves fiúk között. 

A lányok között Aranyi Ágnes gyakorlatilag felért itthon a csúcsra, 2012-ben korosztályos magyar bajnok, ranglista vezetõ volt a 12 éves lányoknál, szintén részt vett a csapat Európa-bajnokságon. Megnyerte a hazai Nike Junior Tour versenyt és ezért kiutazhatott decemberben Floridába, Miamiba a világdöntõre. Ez a három legnagyobb világverseny egyike utánpótlás szinten. Ági testközelbõl is megtapasztalhatta milyen a világszínvonal, többek között Rafael Nadal is indult ezen a tornán.  Almási Kitti tavaly szeptemberben érkezett hozzánk, aki szintén korosztályos válogatott,  indult a 2013-as téli csapat Európa-bajnokságon. Egyéniben második lett idén januárban az országos bajnokságon, párosban pedig elsõ a 12 évesek között.

A legfiatalabbak között Matkó Réka emelkedik ki a hazai mezõnybõl. 

Egyesületünk azon versenyzõi, akik nem válogatottak, szintén szép sikereket könyvelhetnek el. A fiúk közül vannak, akik már a DEAC felnõtt csapatában játszanak: a már említett Vinnai Gyula, egyes pályán játszik, Zádor Ákos, aki már a KTK-n másod éves hallgató és Barabás Bence. A lányoknál Lórántfy Ágnes évek óta a DEAC nõi csapatának meghatározó tagja, Klekner Hanga, pedig az idei évtõl fog a felnõtt csapatához felkerülni.

Minden évben rendezünk amatõr, korosztályos és felnõtt versenyeket. Az idei évben öt korosztályos és öt felnõtt versenyt szervezünk. Ebbõl három kiemelt korosztályos viadalunk lesz a 12 és 14 éves lányoknak, melyek kiemelt ranglista pontokat adnak, ilyenkor az egész magyar mezõny a DEAC pályán ütöget. Idén elõször rendezünk Play and Stay mini teniszversenyt a hat és tíz éves gyerekek számára: kis pályán, kis hálóval és puha labdával. Harmadik éve júliusában, pedig megrendezzük a Madai Zoltán veterán emlékversenyt.

Gyakorlatilag 6-tól 70 éves korig biztosítunk versenyzési lehetõséget a teniszt kedvelõ debrecenieknek.

Debrecenben midig is nagy tenisz élet volt, reméljük egyesületünk munkájával egyre többen szeretik meg ezt a gyönyörû sportot és természetesen továbbra is várjuk itt a DEAC pályán azokat fiatalokat és idõsebbeket, akik érdeklõdnek a tenisz iránt. 



A szerzõ további cikkei
Elindult a teniszszezon A Tenisztábor június 19 – július 14-ig várja napközis jelleggel a teniszezõ fiatalokat.
Futballkutatók, labdarúgó szaktekintélyek A jövõ focija a tudásra épül...
Sikeres fiatalok A 2014-es szezonban, a DUSE-DEAC versenyzõi szép sikereket értek el.
Games of Thrones A mi kis tenisz Westerosunk.
Folytatódik a debreceni sikersorozat A Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökévé újraválasztott Csiszár Imrével beszélgettünk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei