Kulturális
Aranyosi Péter a CF-en ünnepelt
2013. július 21., Campus Fesztivál

A Camus Fesztivál 2. napjának színes programkínálatában is voltak meglepetések, Aranyosi Péter péntek este a Campuson ünnepelte születésnapját, Dévényi Tibi bácsi pedig illusztris vendéggel érkezett.

Napközben sem állt meg az élet a Campus fesztivál 2. napján. A civil szervezetek érdekes és tartalmas napközbeni szórakozást nyújtottak a már kipihent fesztiválozóknak, a nevetni vágyókat pedig a Dumaszínház nagyágyúi, Aranyosi és Dombóvári mulattatta a Domb Pódiumon. Pétert kellemes meglepetés is érte, 41. születésnapja alkalmából köszöntötte fel a színpadon kollegája, a stáb és a debreceni közönség. „Tudtam, hogy születésnapomon lesz ez a fellépés, de nem gondoltam volna, hogy erre ilyen okosan rákészülnek. Szép meglepetés volt. Ritkán jutok el koncertekre, úgyhogy most az alkalom miatt is, erős mulatozásba és ünneplésbe kezdek.” – mesélte Aranyosi, mielőtt menedzserével és egy kisbicskával nekiestek volna a tortának. 

A Pepsi Nagyszínpadon 17.30-kor indított a Brains, akikhez a Punnany Massif is csatlakozott egy közös duett erejéig. Duett után és fellépésük előtt a pozitív tartalmú és hangzásvilágú zenéjükről ismert fiúcsapat közönségtalálkozót is tartott. „A szokásos szeretettel, alázattal, szerénységgel, illetve a jól bevált repertoárral készültünk a nagyszínpados fellépésünkre.- mesélte RendbenMan. A héten öt koncertünk van, próbáltuk kipihenni rá magunkat, hogy teljes energia bedobással tudjuk megmutatni tudásunkat Debrecennek.” 

A fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel zajló koncertjét a Tankcsapda adta, ismét megmutatták, hogy milyen egy igazi rock ’n’ roll buli. A P.A.S.O., a Belga, a Skafunderz vagy épp a Kowalsky meg a Vega koncertjein egybefüggő masszaként hullámzott a tömeg, az Ismerős Arcok koncertjére lelki feltöltődés reményében volt érdemes benézni, de Lovasi kiscsillagaiban sem csalódtak a rajongók. A késő éjszakai órákban többek között a dance, a house, az r’n’b, a retro vagy az alteresebb hangzásvilágú zenék, illetve a gyönyörű táncos lányok vették át a főszerepet. A piros labdák sem hiányozhattak az idei Campus Fesztiválról, Dévényi Tibi bácsi tizenegy óra magasságában csapott a lemezek közé. A szemfülesek észrevehették a backstage-ből érdeklődően bámészkodó Havas Henriket is, aki barátjával, a közkedvelt lemezlovassal érkezett a fesztiválra. 



A szerző további cikkei
Véget ért a Campus Több mint 60 ezren a debreceni Campus Fesztiválon.
Hová tűnt Nabiha csomagja? Nincs ruhájuk, hangszerük, de a ma esti koncert nincs veszélyben.
Első nap a Campuson A koncertek mellett lánykérésből van a legtöbb az idei fesztiválon.
Teljes gőzzel a Campuson Tegnap a Konyha zenekar koncertjével elkezdődött a Campus Fesztivál.
Majkának ment Lukács Laci Már csak kettőt kell aludni a Campus Fesztiválig. Hurrá!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei