Egyetemi hírek
Ösztöndíj agrárosoknak
2013. december 12., forrás:Egyetemi Élet

Ünnepélyes keretek között december elején adták át Budapesten az OTP Bank és a debreceni egyetemen mûködõ, Agráriumért Alapítvány ösztöndíjait. Az agrárképzést népszerûsítõ együttmûködésnek köszönhetõen, az idei tanév elsõ félévében 10 debreceni egyetemi hallgató részesül havi 50 ezer forintos támogatásban. 

Egyre növekszik az igény a hazai élelmiszerek és mezõgazdasági termékek iránt, épp ezért van szükség a magyar agráriumban a fiatal, jól képzett szakemberekre – hangsúlyozta Gyuris Dániel az ösztöndíjátadó ünnepségen. Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, a pénzintézet által támogatott ösztöndíj célja egyrészt, hogy népszerûsítse az agrárképzést, másrészt, hogy a képzésben résztvevõ diákok minél szélesebb körû ismereteket szerezzenek a legmodernebb mezõgazdasági technológiákról.  A program a 2012/13-es tanév II. félévében indult, majd az idei tanévben folytatódott. Az elmúlt tanévben az OTP Bank és az Agráriumért Alapítvány öt, mezõgazdasági mérnök szakos hallgatónak biztosított költségmentességet. Ezen túlmenõen a támogatás lehetõvé tette 4 hallgató japán, svájci és bulgáriai tanulmányútját is.

Az együttmûködésnek köszönhetõen most további 10 hallgató számára nyílt lehetõség az ösztöndíj elnyerésére. A szeptemberben meghirdetett pályázatra a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, a MÉK mezõgazdasági BSc és az agrármérnöki MSc szakos hallgatók jelentkezhettek. Az elsõ éves BSc hallgatók esetében az elbírálás a felvételi pontszám és a szociális helyzet alapján történt. A másod és harmadéves BSc és MSc hallgatók esetében az értékelõ bizottság egyebek között figyelembe vette a pályázó tanulmányi eredményét, közéleti tevékenységét és idegen nyelvismeretét. 

Dr. Nagy János a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának elnöke elmondta, az OTP bank támogatásának  köszönhetõen a 13 évvel ezelõtt létrehozott  Agráriumért Alapítvány a következõ idõszakban is magas színvonalon tudja  végezni tevékenységét az egyetemen. Tovább segítheti az oktató munka által, a kutatások, új technológiai fejlesztések eredményeinek eljuttatását a nehéz anyagi körülmények között élõ, de jó tanulmányi eredménnyel rendelkezõ diákokhoz. Az Alapítvány így továbbra is hozzájárulhat a nemzetgazdaság stratégiai ágazatának számító, mezõgazdaság versenyképességének helyreállításához. 

A döntés értelmében az idei I. félévben ösztöndíjat nyertek: 

Mezõgazdasági mérnök 1 évfolyam: Balog Erika BSc, Hardon Georgina Virág BSc, Kohári Dávid BSc 

Mezõgazdasági mérnök 2 évfolyam: Bollók Alexandra BSc, Gönczi Mária BSc, Szilágyi Eszter BSc 

Mezõgazdasági mérnök 3 évfolyam: Bakos Attila BSc 

Agrármérnök 2 évfolyam: Gócza Nándor MSc, Péter Imre MSc, Szabó Mária MSc 



A szerzõ további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthetõ.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevõk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei