Felsőoktatás
Tanulás: az agy „kondi gépe”
2014. március 19., forrás:Egyetemi Élet

Nemcsak a testünknek van szüksége a folyamatos karbantartásra, hanem az agyunknak is. Erre az egyik legjobb módszer a tanulás, ami olyan folyamatokat indít el az agyban, amelyek révén frissen tartható az elme, és megelőzhető az időskori leépülés. A KultúrÁsz Egyesület egészséges életmódról szóló cikksorozatában most a tanulás pozitív hatásait mutatjuk be. 

Hosszú évszázadokig, sőt évezredekig az a felfogás uralkodott szinte mindenütt, hogy a gyermekkor és az ifjúkor a tanulás ideje. A fiatalok elvégzik az iskolát vagy az egyetemet, és felnőttként már nem kell tanulniuk, elboldogulnak a korábbi ismereteikkel, mert a felnőttek nehezen tanulnak. Aki pedig idős, az már pláne nem tanul, sőt a szellemi leépülés a „feladata”. Ebben a felfogásban 1928-ban következett be jelentős fordulat, amikor megjelent Edward Lee Thorndike könyve, „A felnőttek tanulása”. Ebben kutatásai alapján azt írta, hogy az emberek tanulási képességei lendületesen fejlődnek 18-20 éves korig, majd a fejlődés mérséklődik, és szinten marad. Szerinte a tanulási képességek csak 30 éves kor körül, a fiatal felnőttkorban kezdenek lassan hanyatlani, és ez a lassú visszaesés egészen 50 éves korig megmarad. A folyamatos tanulással pedig tovább csökkenthető a hanyatlás. 

Ezért a szakemberek szerint nem szabad abbahagyni a tanulást semmilyen életszakaszban sem, mert az agy folyamatos dolgoztatásával, az állandó ismeretszerzéssel megelőzhető a későbbi képességromlás, az időskori leépülés. Így a középiskola, vagy az egyetem befejezése után is érdemes mindig valamit tanulni. És nem feltétlenül újabb diploma megszerzésére, vagy hasonló iskolarendszerű tanulásra kell gondolni. Bármit lehet tanulni, ami az embert érdekli, nem kell ennek a munkához sem kapcsolódnia. Bármi lehet, ami személyes érdeklődésből fakad, például valamely idegen nyelv elsajátítása vagy egy új hobbi ismereteinek elsajátítása, ami minden életkorban hasznos lehet. Tanulni sosem késő, és mindig megéri az agyat tornáztatni. 

A Felnőttoktatási és -képzési lexikonban olvasható, hogy a lelki működés közben rögzített agyvérkeringési térképek azt igazolják, hogy a tanulás, az ismeretgyarapodás nem áll meg sem a felnőtt-, sem az időskorban. Az agy állandó használata, a folyamatos szellemi munka az alapfeltétele annak, hogy kellő mennyiségű vért, így tápanyagot kapjanak a különböző fontos agyterületek. Több kutatás is bizonyítja, hogy a folyamatos tanulás, vagy legalábbis a tartós szellemi erőfeszítések (pl. rejtvényfejtés, társasjáték stb.) jelentősen javíthatják az agy kondícióját. Mindezek ellenére sokan mégsem tanulnak felnőttkorban, mert a tanulásról az iskolában szerzett esetlegesen kellemetlen élményekre (felelések, vizsgák stb.) asszociálnak, amiket nem akarnak még egyszer átélni. Ezért nagyon fontos, hogy felnőttkorban a tanulási módszerek és a tanulási környezet is más legyen az iskolában, egyetemen megszokottól. 

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület számos, felnőtteknek szóló képzést szervez, amelyek során kifejezetten ügyelünk arra, hogy a felnőttek sajátosságaihoz igazodó módszereket alkalmazzunk. Így oldott légkörben zajlanak a foglalkozások, nincs felelés, ehelyett sokszor kötetlen beszélgetés alakul ki az oktató és a felnőtt tanulók között, és mindenki választ kap az őt érdeklő kérdésekre. Természetesen az adott képzés tematikáját azért be kell tartani. A KultúrÁsz többek között idegnyelvi képzéseket, pályázatíró tanfolyamot, esélyegyenlőségi és fenntarthatósági képzést, számítástechnikai tanfolyamot, valamint marketingkommunikációs és érdekérvényesítési képzéseket is szervez. Ezeken a képzéseken csak felnőttek – beleértve minden 18 éven felüli korosztályt, köztük az egyetemistákat is – vehetnek részt.

„Ugyanakkor a jelenleg 15 akkreditált, államilag elismert felnőttképzésünk mellett tréningeket is szervezünk olyan témákban, mint az egészségmegőrzés, konfliktuskezelés, álláskeresés, pályaorientáció, kommunikáció- és személyiségfejlesztés, vagy önismeret, és ezek már nagyon különféle korosztály részére elérhetők az általános- és középiskolásoktól egészen az időskorúakig” – mondta Dr. Juhász Erika, a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület elnöke.  

A felnőttkori tanulás megvalósulása függ attól, milyen az egyén időbeosztása, illetve az életmódja. A tanulást ugyanis be kell iktatni a napi időrendbe. És persze az is lényeges, hogy legyen valamilyen motivációja a felnőttnek arra, hogy tanuljon, tehát, hogy átalakítsa az addigi időbeosztását az agy „edzése” érdekében. A külső motiváció (pl. munkahelyi vagy törvényi előírás) mellett kiemelten fontos, hogy belső késztetésből is válasszuk a tanulást saját örömünkre, önmagunk folyamatos fejlesztésére. Így lehet „A tanulás öröm, érték, felelősség” – ahogyan a 2001. óta Magyarországon is rendszeresen megrendezésre kerülő, „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” című felnőtt tanulók hete országos rendezvénysorozat szlogenjében olvashatjuk.



A szerző további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthető.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevők.
Campus Sportfesztivál Siess, Nevezz!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei