Felsőoktatás
Operafesztivál Kolozsváron
2014. május 27., forrás: DE Rektori Hivatal Sajtóiroda

A Zeneművészeti Kar produkciója is bemutatkozott Kolozsváron, ahol május 5-11. között negyedik alkalommal rendezték meg a Viva Vox Opera Diákfesztivált. Az esemény a nyitó- és zárókoncert mellett tizenegy operaelőadásból, négy mesterkurzusból, a Doctor Honoris Causa díjátadó ünnepségből, egy nemzetközi tudományos értekezletből és „Az opera fiatalodik” címet viselő workshop-ból állt.

A Viva Vox fesztiválon a bukaresti, kolozsvári, debreceni, Iaşi-i, jeruzsálemi, temesvári, salzburgi és szegedi egyetemek előadásait láthatta a közönség. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara Mozart operájának keresztmetszetével a Don Giovanni-val mutatkozott be május 6-án.

A fiatal egyetemisták operafesztiválja nyolc éve alakult a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia kezdeményezésére. A rendezvény a Kolozsvári Állami Román Opera, a Kolozsvári Magyar Opera és a Filharmónia Kulturális Egyesület partnerségével valósult meg.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara harmadik alkalommal vett részt a fesztiválon, de ilyen nagyszabású produkcióval, mint a mostani operabemutató, még nem készültek a kar hallgatói és oktatói. A Csokonai Színházzal közösen színpadra állított produkció bemutatására csaknem nyolcvanan - zenekar, szólisták, műszak - utaztak Kolozsvárra, ahol a helyi Magyar Operában léptek a közönség elé.

- Mozart Don Giovannija az egyik legismertebb zenemű a világon, és a Don Juan legendáját feldolgozó művek közül a leghíresebb. Ezt az előadást tavaly állítottuk színpadra, vizsgaelőadásként. Az akkori sikert látva merült fel az ötlet, hogy a kolozsvári fesztiválra a Don Giovanni-val nevezzünk. Felújítottuk, és a próbák végeztével, de még az utazás előtt Debrecenben is bemutatkoztunk a közönség előtt egy nyilvános főpróbával és egy ifjúsági előadással. A szándékunk nem változott az évek alatt: a gimnazista, egyetemista korosztályhoz szeretnénk közelebb vinni az opera műfaját. Ismerjék meg, szeressék meg, ebben sokat segít Mispál Attila rendezése, és természetesen az is, hogy a fellépő művészek, a Kovács Zoltán karnagy vezette zenekar tagjai maguk is nagyrészt egyetemi hallgatók. A tavalyi két vizsgázónk most is színpadra lépett, ők jelenleg a Csokonai Színházban dolgoznak. A darab olyan szinten színpadkész, hogy bátran vállalhatjuk a nemzetközi megmérettetést is - mondta Mohos Nagy Éva operaénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék vezetője.

Azt, hogy minden alkalmat meg kell/lehet ragadni azért, hogy a fiatal tehetségek bemutatkozhassanak, mi sem mutatja jobban, mint az április 26-i, a Fórum Debrecen Bevásárlóközpontban szervezett flashmob, amelyen Mohos Nagy Éva mellett öt opera szakos egyetemi hallgató énekelte a világirodalom legismertebb áriáit.

- Szokatlan körülmények között ugyan, de megmutathattuk a közönségnek, hogy a komolyzene sem mindig „súlyos” műfaj, lehet szórakoztató, könnyen fogyasztható az opera is - fogalmazott a tanszékvezető, a hallgatókkal szervezett közös éneklésről. Operaénekesként jó látni, hogy van utánpótlás, pedagógusként pedig annak örül a szívem, hogy a nálunk végzett tehetségek megállják a helyüket, sokan közülük megbecsült tagjai az ország jelentős társulatainak. Ehhez azonban szükséges a Debreceni Egyetem biztosította tudás, és az olyan gyakorlási alkalmak is, mint a mostani, kolozsvári fellépés volt - jelentette ki Mohos Nagy Éva.



A szerző további cikkei
Szoboravatás Leleplezték Arany János mellszobrát.
Debreceni Egyetem Napja Az innováció, valamint az itthoni és a határon túli felsőoktatási együttműködés lesz a fő téma idén.
Hallgatói Fórum Szerdán 17 órától lehet kérdezni egyetemünk rektorát az UPP's Pizzériában.
Start-up Debrecen! Február 11-én „Start-up Debrecen!” címmel konferenciát szervez egyetemünk.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei