Egyetemi hírek
Japán vendég
2014. május 27., Kövér László

Makiko Takenaka, a Tokai University (Sapporo, Japán) docense a DE ATK MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék vendége volt. Ittléte igazi színfoltot jelentett a tanszék munkatársai mellett a kar többi kollégájának és a hallgatóknak.

A kutatóasszony Tokióban született, azonban szülei munkája miatt az USA-ban nevelkedett, itt szerezte alapdiplomáját is környezettudományból. Mesterfokozatát már Japánban végezte biológia szakon. 1988 óta dolgozik a szapporói Tokai University-n, mint egyetemi docens. Kutatási területe a városökológia, azon belül varjúfélékkel és seregélyekkel foglalkozik. Látogatásának célja a debreceni városiasodott varjúfélék tanulmányozása mellett a két egyetem/kar közötti együttmûködés megalapozása volt. Itt tartózkodása alatt a professzorasszony találkozott a MÉK dékánjával, a Természetvédelmi Tanszék vezetõjével, kollégáival. A szerdai napon megtekintettük a város különbözõ varjak által frekventált élõhelyeit, különös tekintettel a Nagyerdei Kultúrparkot, amely táplálékbázis szerepe miatt igazi Kánaánt jelent a madarak számára. Vendégünk ezen a napon tartotta elõadását, amely témája sok pontban egyezik a tanszéken futó dolmányos varjú kutatással. A csütörtöki napon egy Debrecenhez közeli védett tölgy-kõris-szil ligeterdõt kerestünk fel, ahol madarakat gyûrûztünk és növényeket határoztuk. A verõfényes napsütésben eltöltött napunkra egy bográcsos pörkölt tette fel a koronát. A hét utolsó munkanapját a Hortobágynak szenteltük. A kora reggeli halastavi madármegfigyelés után ellátogattunk a Pusztai Állatparkba, ahol farkas, aranysakál és számos madárfaj (pelikán, sasok) mellett egy puszta szafari keretein belül testközelbõl volt szerencsék megcsodálni a vadon élõ Przsevalszkij lovakat. Egy kellemes, csárdában eltöltött ebéd után a napot a Hortobágyi Madárkórházban zártuk. A hétvége a fakultatív programok jegyében zajlott: Tokaj történelmi borvidékét és a fõvárost mutattuk meg vendégünknek. Makiko professzorasszony, mind szakmailag, mind kulturális értelemben sok tapasztalattal, élménnyel gazdagodott. Úgy gondolom, hogy a minõségi, hosszú távú szakmai kapcsolatok alapja a személyes jó viszony kialakítása, amelyre kiváló alkalmat biztosított ez az együtt eltöltött egy hét.



A szerzõ további cikkei
Madárgyûrûzés az Egyetemen Befogták a madarakat az ÉTK elõtt található Egyetemi Madáretetõnél.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei