Egyetemi hírek
Gólyatáborok 2014
2014. augusztus 26., DEHDK PR-és Sajtóiroda

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén 8. alkalommal tartja meg nagy közös 

gólyatáborát a Debreceni Egyetem Egyetem téri Campusán két turnusban, 2014. augusztus 

25-29. és szeptember 1-5. között. A szervezők összefogását tovább erősíti, hogy ebben az 

évben 9 kar részvételével zajlik a tábor szervezése és lebonyolítása. Ez az első mérföldkő 

az egyetem hallgatói számára, hiszen itt köttetnek az életre szóló barátságok, innen indul

az egyetemi élet, ez a kezdetek kezdete! 

"A gólyatábor az év egyik legfontosabb hallgatói rendezvénye. Több ezer olyan hallgató 

érkezik az Egyetem téri Campusra, akik szeptembertől városunkban folytatják majd 

felsőfokú tanulmányaikat. Nagy öröm, hogy ismét rengeteg gólya vesz részt az ország 

legnagyobb és reméljük legjobb gólyatáborában, ami alapjaiban határozza meg a 

résztvevők elkövetkező éveit.”- mondta Körösparti Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói 

Önkormányzatának (DEHÖK) elnöke.

A tavalyi évben a szervezők tankönyvgyűjtő akciót hirdettek. Ennek sikerén felbuzdulva a 

gólyák idén tanszereket hozhatnak magukkal, melyeket a gólyatábor végén a hátrányos 

helyzetű diákoknak juttatnak el a szervezők.

Újdonságnak számít a táborban a Zöld Gólyatábor program. A tábor mindkét hetén a 

szervezők kialakítanak egy Zöld Pontot, ahová a résztvevők leadhatják a kiürült pet 

palackokat, papírhulladékokat. A program lebonyolításában a DEHÖK Környezetvédelmi 

Bizottságának tagjai segédkeznek.

A táborban zajló eseményekről a DETEKtor TV munkatársai napi összefoglalókkal és 

„Üzenj haza” programmal folyamatosan tájékoztatják a résztvevőket, a szülőket és az 

érdeklődőket.

A két gólyatáborban összesen 2500 fő vesz részt, akik a Kossuth Lajos Kollégiumokban 

kapnak szállást, ugyanott, ahol maguk a programok is zajlanak, ami azért ideális, mert a 

hallgatók már a gólyatábor ideje alatt megismerkedhetnek azokkal a helyszínekkel, ahol a 

következő 3-5 évet töltik majd.

A gólyatábor programjai között lesznek előadások, beiratkozási lehetőség, Civil Falu, 

csapatépítő feladatok, vetélkedők, sport programok, élményfürdőzési lehetőség, koncertek 

és borkóstolóval egybekötött tűzijáték. 



A szerző további cikkei
Ersasmus Tizennégy ország több mint száz hallgatója érkezett egyetemünk 14 karára.
Tölgyek a jövőnek Az egyetem saját forrásából 140 db fát, egy felajánlásnak köszönhetően pedig további 100 db csemetét ültetnek.
Sikeres hallgatói akció „Jótékony szórakozás - Mozizz a gyermekekért!”
„Összezsugorodott a világ” Külföldi munkalehetőségek, tanulmányutak és szakmai gyakorlati lehetőségek.
Új színfolt az egyetemen Megnyílt a Zöld Pont a Böszörményi úti campuson.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei