Programajánló
Végre indul a ZAMAT
2014. szeptember 18., forrás:Egyetemi Élet

Az elmúlt években több tízezren kóstoltak, ízleltek, vagy csak önfeledten szórakoztak a jobbnál-jobb programokon. A csütörtökön kezdődő, vasárnap estig tartó programsorozat helyszíne a Debreceni Egyetem főépülete előtti tér, ebben az egyedülálló nagyerdei környezetben ismerkedhetnek a látogatók az ország legjobb pálinkáival és Debrecen legismertebb éttermeivel. Tizenhét pálinkaház több száz pálinkával, tizenhárom étterem pedig különleges, a fesztiválra készített ételekkel várja a közönséget. A kiállítók sorában kézművesek és hagyományőrzők is szerepelnek, az ő segítségükkel a vendégek átélhetik az alföldi vásárok múlt századbeli hangulatát, miközben megkóstolhatják milyen az eredeti debreceni páros kolbász. 

„A fesztivál programját úgy állítottuk össze, hogy a családosok és a hétvégén bulizni vágyók egyaránt jól érezzék magukat. Tapasztalataink szerint napközben sokan gyermekekkel érkeznek, a kulturált pálinkakóstolás közben pedig az egész család meg tud ebédelni, ráadásul a gyerekeket kézműves programok és játszóház is várja. Az esti koncertek után a késő éjjelig tartó Zamat-buli biztos a legintenzívebb találkozási pont lesz ezen a hétvégén Debrecenben” – mondta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató. A rendezvény hagyományaihoz híven, ebben az évben is megszavazzák a Zamat páros kolbászát, amit a véletlenszerűen kiválasztott zsűri ízlése határoz majd meg, jelenleg a címvédő a debreceni Melange étterem. „Aki vasárnap dél körül a fesztiválon tölti idejét, annak van esélye a zsűribe kerülni és végigkóstolni valamennyi étterem debrecenijét” – súgott Miklósvölgyi Péter. 

A Zamat Fesztivál csütörtök délután nyitja meg kapuit, idén is több mint ötven program várja a közönséget. Esténként olyan előadók lépnek színpadra, mint a dumaszínházas Dombóvári István, fellép a Debrecenben régen koncertezett Muzsikás együttes és a Budapest Voices, pénteken jön a Black Mood, a ZUP, a Honeybeast és Péterfy Bori. Szombaton mediterrán utcazenei hangulatot varázsol az Egyetem térre a Malaga Quintet, de énekel Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Elvis munkásságát az Ed Philips & The Memphis Petrol, Johnny Cash életművét pedig A Nyughatatlan idézi meg. 

Jegyek és további információk: 

www.zamatfesztival.hu

www.facebook.com/zamatfesztival



A szerző további cikkei
Délibábszínház Ha van örömteli visszakapaszkodás az életbe, akkor az Bérczesi Róberté.
Sörforradalom a konyhában Sok gyakorlással otthon is finom sör készíthető.
Nemzetközi konfliktusok Új formái, és gazdasági következményei.
Társasjáték Sokan próbálták ki a DE óriás társasjátékát, amelynek bábui maguk a résztvevők.
Campus Sportfesztivál Siess, Nevezz!
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei