Sport
Tien-san Expedíció 2014
2014. oktber 17., Radics Tamás

A „Mennyei-hegység” közel háromezer kilométer hosszú vonulatában emelkednek földünk legészakabbra fekvõ hétezer méter magas hegyei. Földrajzi helyzetük következtében nem csak a megközelítésük, hanem az idõjárásuk is problémás. A mászáshoz nélkülözhetetlen idõjárási ablakok rövidek, a széttöredezett függõ gleccsereken való közlekedés pedig veszélyes. Megmászásukhoz az állhatatosságon és az alázatosságon kívül egy fontos dolog szükségeltetik; a szerencse.

 

Nyugatról keletre

Hiába figyelek a lépteimre, mûanyag bakancsommal így is nagyobb zajt csapok a kelleténél. Ráadásul a bécsi repülõtér termináljának flaszterja mintha fel is erõsítené a kopogást. Negyvenhét kiló felszereléssel nehéz is beleférni a negyvenkilós súlykorlátozásba, aminek következtében magamra kell aggatnom néhány, a hûvösebb idõkre tartogatott ruhadarabot. Panaszra semmi ok! – nyugtatgatom magamat a „check-in” elõtt kígyózó sorban állva, hiszen nagyobb megmérettetések is várnak majd rám „odakint”. A repülõn természetesen kibújok a feleslegbõl és igyekszem komfortosan elhelyezkedni a szûkre szabott fapadoson. Másfél óra elteltével már az isztambuli reptér tranzit várójában próbálom találgatni, hogy a különbözõ nemzetek emberei közül vajon kivel fogok együtt Biskekbe, Kirgizisztán fõvárosába utazni. Tekintetem egyszer csak egy hegymászó bakancsban lévõ magas, szõke, gleccserszemüveges férfira terelõdik. Egy hanyag fejbólintással üdvözöljük egymást, ezután õ eltûnik a tömegben. Az öt és fél óráig tartó repülést valahogy végigszenvedem, aludni sem tudok. A mehetnék bizsergetõ érzését a felszállást követõen szinte azonnal éreztem a lábaimban. A repülõgép hajnali négykor még sötétben landol a Biskektõl húsz kilométerre lévõ Nemzetközi Manas Repülõtér aszfaltjára. A gépbõl kilépve a száraz, meleg, Közép-ázsiai levegõ azonnal megcsap, melynek hatására egyfajta kaland elõtti izgalom és türelmetlenség lesz úrrá rajtam. Az épület elõtt egy tizenöt éves lány és egy középkorú férfi vár rám. Meglepetésemre a lány szólít meg tört angoltudásával, majd arra kér, hogy kövessem és egy maszek módon átalakított Mercédesz kisbuszba invitál. Közel félóra elteltével a „harminchat órából álló nap után” jól esõen hanyatlom le az El dorado-nak nevezett hotel szobájának pamlagjára. 

Érkezés az Inylchek-gleccserre

A Kazah határ mellett fekvõ Karkarába majd nyolcórás kisbuszozást követõen érkezünk meg. Az Iszik-kul tó hatalmas és lefolyástalan víztömege valamint a magashegységek közeli vízkészlete miatt az ország e területén a félsivatagos tájat egy kellemesebb, zöldebb övezet váltja fel, ami már-már toszkán hangulatot idéz. Itt gyülekezünk egy katonai bázis melletti táborban. A mai napon nincs több repülés! - közli a táborvezetõnk, majd befárad a jurtájába. Ha ma nem repülünk, akkor akár ihatnánk is! - töri meg a bizonytalanság csendjét Mario az Arco-i hegymászó, aminek hatására neki is ülünk az ismerkedési estnek. Reggel a helikopter rotorjának hangjára kelünk fel, majd a csomagjainkat kérve fiatal tizenévesek szaladnak végig sátraink elõtt. Nem telik el fél óra és már is egy kívül-belül olajos, egykori szovjet helikopter belsejében zsúfolódunk a fiúkkal. A folyamatosan erõsödõ rotor zaját a gép finom remegése követi majd egyszerûen elrugaszkodunk a földtõl és fél órás repülés veszi kezdetét a bolygó egyik legõsibb hegységének völgyei, hegyvonulatai fölött. Hatvan kilométeres hosszúságával az Inylchek-gleccser Közép-Ázsia egyik leghosszabb jégárja, melynek hasadéktól hemzsegõ felszínén, 3950 méter magasságban építették ki az alaptábort. Dima a tábor vezetõje magasba emelet karokkal irányítja a pilótát, hogy segítse a simára egyengetett, gleccsert fedõ törmelékre való leszállást. Egymásnak segítve gyorsan kipakolunk a gép gyomrából helyet teremtve ezzel a táborból haza igyekvõknek, majd ráhasalunk az egy kupacba összegyûjtött csomagokra, amíg a helikopter felszáll. A rotor hangos búgásának hegyekrõl visszaverõdõ hangját hallgatjuk egy rövid pillanatig, majd hirtelen ránk köszön a csend. Körbenézünk a tájon, balra a Pobeda (7439 m), jobbra pedig az expedíció célja a Khan Tengri (7010 m) égbetörõ, márvány piramisa látszik. 

 

Erõs kezdés

Havat olvasztok. A gáz egyenletesen duruzsol pedig 4600 méter környékén vagyok a Khan Tengrire vezetõ függõ gleccseren. Gondolataimban még a pár órával korábbi történések és a lavina miatti visszafordulás zakatol. Hirtelen valami csúszásra hasonlító hang ébreszt fel a melankóliából. Megfordulok és látom, ahogy a gleccseren a hátizsákom lefelé csúszik. Gyorsan utána nyúlok és sikerül elkapnom egy, a nyitva lévõ zsákról logó hevedert. A zsák nem csúszik tovább, viszont a lendülete miatt kiesik belõle az összehajtogatott pehelykabátom, ami egyre jobban gyorsulva gurul lefelé a gleccseren, majd néhány pattogást követõen eltûnik egy hasadékban. Pehelykabát nélkül nincs expedíció! Ez járt a fejemben. Befejeztem a hóolvasztást. Összepakoltam és elkezdtem lefelé bandukolni. Az ereszkedés közben belenéztem abba a hasadékba, amibe a kabátom esett, de a sötétségen kívül semmi mást nem láttam benne. A haladás egyre nehezebb volt. A nap sugarai túlságosan is megolvasztották a jégár felsõ részét így néha lábszárközépig süppedtem a latyakba. Majdnem két órát ereszkedtem így lefelé mire elértem az egyes tábort. Sátrat állítottam, havat olvasztottam, majd elaludtam. Történt mindez a harmadik napon.

 

Csapajev déli csúcs

Kell a pehelykabátod! - szóltam egy sérülés miatt távozó mászónak, aki közben várta, hogy érkezzen a helikopter. Jan Prágából jött és miután elmeséltem neki a történteket kölcsönadta az õ kabátját azzal a feltétellel, hogy visszaküldöm neki, ha hazaértem. Ez óriási megkönnyebbülés volt számomra, mert így folytathattam célomat. Három nap pihenést követõen újra elindultam az egyes táborba, ahová két és fél óra alatt érkeztem meg. Mivel már jobban akklimatizálódtam, az egyes és a kettes tábor közötti szakaszt is idõben tudtam teljesíteni, azaz még mielõtt a napsugarai megsütnék a Csapajev havas, jeges sziklafalát. A kettes tábor egy elég kicsi helyen fekszik, így mindössze négy sátor volt a gleccser széttört felszínén. Befeküdtem az egyikbe és ott aludtam. Másnap két óra alatt felértem az 5900 méter magasan lévõ hármas táborba. Egy nap sátor fogságot követõen tiszta eget láthattunk magunk felett. Ez kiváló idõjárás volt, hogy próbát tegyek a Csapajev déli csúcsának megmászására. A nyeregre kiérve megkezdõdött a gerincen való menetelés, ahol harminc, negyven lépésenként meg kellett állnom kifújni magam. Egyszer csak nincs tovább felfelé és a déli csúcson találtam magam 6120 méteren. A kilátás pazar; Kazahsztán és Kirgizisztán természetes határán állok és látom a Központi-Tien-san valamennyi csúcsát és az Észak-Inylchek gleccsert is. Másnap egészen az alaptáborig ereszkedtem, ahová késõ délután értem le.

 

„No climb my friend!”

Délután kettõ óra. Az alaptábori szakács felsétál a moréna halom tetejére és elordítja magát. Az alaptáborban lévõk már tudják, hogy kész az ebéd mehetnek a vájúhoz. Én elkérem Dima-tól a rádiót majd elköszönök a fiúktól és útnak indulok az egyes táborba. A háromnapi pihenõ jót tett és jó formában érzem magam. Már a gleccseren járok, és egymás után ugrálom át a hasadékokat. Ez elõtt is megállok, majd lendületet veszek és átugrom. Földet éréskor azonban a bal lábam sarkában nagy fájdalmat érzek, és a gleccserre rogyok. Semmit sem értek. Leveszem a bakancsot és megnézem a sarkam. Nem akarok hinni a szememnek, mintha a sarkamból hiányozna egy darab. Visszaveszem a bakancsot és több mint három óra alatt lebattyogok a gleccserrõl az alaptábori orvos sátráig. Az orvos kitisztítja a sebet és lefertõtleníti. A helyzet nem rózsás. - látszik az arcán. Megnézem én is a sebet s látom, hogy a sarkam egy része csonthártyáig felszakadt. Az ugrás során a merev mûanyagbakancsban megszorult a lábam és szétfeszítette a korábban kidörzsölt bõrt. Az orvos nem is tudott ezek után mást mondani csakhogy „No climb my friend”.



A szerz tovbbi cikkei
Állhatatos Lenin-csúcs „Szálem alejkum”, I am the professional driver!
Úton Osh felé Naplóbejegyzés a Székely - Magyar Pamír Expedícióról.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei