Egyetemi hírek
Díjazták a kiváló sportolókat
2014. október 17., Kovács Mikós

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is kiosztották a „Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója” elismeréseket, melyeket most a szokásosnál is több, tizenhat versenyző vehetett át, egy, a tiszteletükre rendezett állófogadáson.

Az esemény sajtótájékoztatóján prof. dr. Jávor András, általános rektorhelyettes kifejtette, hogy milyen sokat jelent az intézmény megítélése szempontjából a sportolók kiváló produkciója, hiszen ők hírvivői, zászlóshajói egyetemünknek. A rektorhelyettes felhívta arra is a figyelmet, hogy a DE összes karáról szerepel egy - egy kiváló sportoló a díjazottak listáján, így a tizenhat kitüntetett között épp úgy találunk orvost, vagy informatikust, mint műszaki vagy gazdasági szakembert.

A sajtóeseményen prof. dr. Bartha Elek, oktatási rektorhelyettes azokról az egyedülálló lehetőségekről beszélt, amit egyetemünk nyújt a kiváló sportolók felé. Az oktatásügyi szakember megemlítette azt a kettős életpályamodellt, ami a versenysport utáni, civil élethez nyújthat segítséget, illetve kitért az élsportolók által igénybe vehető egyéni tan- és vizsgarend, valamint sportösztöndíj nyújtotta lehetőségekre is. 

Az eseményen tiszteletét tette dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke is, aki elismerését fejezte ki a Debreceni Egyetem felé, mint mondta; a cívisvárosi intézmény egyike a legjobb felsőoktatási intézményeknek Magyarországon. A kiváló infrastruktúra mellett kiemelte az innovatív intézményvezetőket is, majd hozzátette, hogy példaértékű, ahogy a hallgatói, a rektori és a városvezetés együtt tud dolgozni a célok megvalósítása érdekében.

A találkozóról nem hiányozhatott dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem gazdasági főigazgatója sem, aki köztudottan nagy sportrajongó hírében áll. A Miniszteri Elismerő Oklevéllel is kitüntetett szakember elmondása szerint 2006-ban határozta el az egyetem vezetése, hogy elkezd nyitni a sport irányába is. Ennek hozományaként már több éve Sportszervező képzés is folyik a Debreceni Egyetemen, ráadásul a jövőben a sporttudományok területébe tartozó képzések kiszélesítését is tervezi az intézmény vezetése. Az infrastrukturális fejlesztésekről a főigazgató elmondta, hogy a DEAC pályán a lelátó-, öltöző és műfüves futballpálya felújítása után, a futó pálya is megszépül, melynek átadására hamarosan sor fog kerüli. Ezt követően már csak egy nagy álom van a sportfejlesztések terén, ami nem más, mint egy új tornacsarnok megépítése, nagy szükség mutatkozik az egyetem sportéletét látva. 

A sajtóesemény záróakkordjaként Biczó Bence, Európa-bajnoki ezüstérmes úszó mondott köszönetet a kitüntetett sportolók nevében, aki kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem által is biztosított zavartalan körülmények is hozzájárultak a sportbeli sikerek eléréséhez. 

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságon az előző tanévben összesen 19 versenyen vett részt a Debreceni Egyetem több mint kétszáz hallgatója, akik összesen 21 aranyérmet, 23 ezüstérmet és 9 bronzérmet szereztek, ezzel igen előkelő helyre repítve az intézményt a magyarországi felsőoktatási intézmények képzeletbeli rangsorában. 

A Debreceni Egyetem Kiváló Sportolói a 2013/14-es tanévben:

Bács Csaba  –  kosárlabdázó, műszaki menedzser szakos hallgató

Bakosi Péter Béla – atléta, gazdaságinformatikus szakos hallgató

Biczó Bence – úszó, sportszervező szakos hallgató

Gál Krisztián – kosárlabdázó, kereskedelem és marketing szakos hallgató

Gonda Daniella Csilla – tollaslabdázó, anglisztika szakos hallgató

Mezei Gergő László – atléta, igazgatásszervező szakos hallgató

Mezei László – kosárlabdázó, villamosmérnök szakos hallgató

Müller Anita – kyokushin karate, ápolás és betegellátás-gyógytornász szakos hallgató

Pék Dávid – kosárlabdázó, pszichológia szakos hallgató

Risztov Éva – úszó, igazgatásszervező szakos hallgató

Sárkány Fanni – atléta, anglisztika szakos hallgató

Senánszky Petra – uszonyosúszó, biológia szakos hallgató 

Serra Solt Töhötöm – vívás, kereskedelem és marketing szakos hallgató

Szarka Dávid Gábor – kosárlabdázó, mezőgazdasági mérnök szakos hallgató

Szenes Mátyás – búvárúszó, jogász szakos hallgató

Varsányi Nóra – kézilabdázó, sportszervező szakos hallgató 



A szerző további cikkei
A jelen és a jövő reménységei A férfiak mellett egyre inkább érdemes figyelni női labdarúgóink teljesítményére.
Nemzetköz Sportnap Nagy sikerrel zárult az először megrendezett Nemzetközi Egyetemi Sportnap.
Idén is nagy siker a Buzánszky! Az idei viadalra 69 alakulat adta le a nevezését három divízióba sorsolva.
Az utánpótlás biztosított A jövő nemzedékéről lesz most szó.
Megvannak az idei bajnokok! Nagyszabású gálaműsor és bemutató mérkőzés kíséretében rendezték meg a BJLEK nagydöntőjét.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei