Egyetemi hírek
Tíz éve a népegészségügy szolgálatában
2015. december 9., Szabó László

A kormány 2005. november 23-án döntött a Népegészségügyi Kar Debreceni Egyetemen történő létesítéséről, a mai napig ez az egyetlen népegészségügyi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ami mind az oktatás, mind a tudományos és szakértői tevékenysége alapján egyedülálló, s a nemzetközi mezőnyben is versenyképes képzési és továbbképzési központtá vált. „Karunkon jelenleg a bolognai rendszerbe illesztett alap-, mester-, doktori képzés, szakorvosi szakképzés, klinikai szakpszichológus- és szakirányú továbbképzés folyik, biztosítva a magas szintű népegészségügyi képzés teljes spektrumát. A 2015/16-ös tanévben a kar teljes hallgatói létszáma meghaladja a kilencszázat. Az elmúlt tíz évben már több mint ezer hallgató vette át a népegészségügyi végzettséget tanúsító diplomáját. A Kar oktatásfejlesztési tevékenysége mellett büszkék vagyunk azokra az eredményekre is, melyek a népegészségügyi kutatások területén születtek, s melyek révén 2007. január 1-én létrejött a népegészségügyi kutatások nemzetközi szinten is jegyzett műhelye, a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott Népegészségügyi Kutatócsoport.” – értékelt Balázs Margit, a kar dékánja a Kölcsey Központban rendezett jubileumi ünnepségen.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kar fejlődéséhez a körülmények most a legkedvezőbbek, hiszen a Debreceni Egyetem kiemelt területként kezeli az egészségipart.

A kar munkatársainak részvételével 2008-ban alakult meg a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete, mely a hazai népegészségügyi oktatók, kutatók olyan szakmai tömörülése, mely feladatának tekinti az egészségpolitikai döntés-előkészítés, döntéshozás, döntéselemzés és döntés-érvényesítés támogatását a képzés, a kutatás és a független szakvélemény-alkotás eszközeivel. A Népegészségügyi Kar Debrecen városának életében is fontos szerepet játszik: - A város egészségtervét a kar munkatársai készítették, ami Debrecen fejlesztéspolitikáját segíti, erre alapozva készült többek között 80 km kerékpárút a városban – tájékoztatott Széles Diána alpolgármester.

A Népegészségügyi Kar oktatóinak tudományos tevékenységét tükrözi, hogy 2012-ben az intézmény Megelőző Orvostani Intézetét az Egészségügyi Világszervezet a Társadalmi Sebezhetőség és Egészség Együttműködési Központjává nyilvánította. Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója a jubileumi ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a Népegészségügyi Kar Európa előtt járt és mutatta az utat a többi ország számára, kiemelt szerepet vállal az európai intézmények között és aktívan részt vesz a mai napig a WHO kutatásaiban.

Ádány Róza professzor mint alapító dékán vehette át elsőként a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának ünnepségén a kar jubileumi emlékérmét az intézmény és a népegészségügy érdekében végzett munkájának elismeréseképpen. Az iskolaalapító professzor asszony felidézte, hogy 1996-ban világbanki támogatásból indított egészségügyi kormányprogram részeként kezdhette meg működését a debreceni orvosegyetemen a Népegészségügyi Iskola, ami elősegítette a kar megalapítását.
Az első tíz évet lezáró eseményen jubileumi emlékérmet vehettek át a kar alapításában és a folyamatos működésében szerepet vállalt egyetemi vezetők, politikusok, szakmai szervezetek vezetői.

„Az elmúlt évek során jelentős változások történtek az egyetemen, melynek átalakult a struktúrája, ami újabb és újabb kihívások elé állította a kar vezetőit és munkatársait, törekvésünk azonban változatlan maradt, célunk olyan oktatási és tudományos tevékenységet folytatni, mely nemcsak hazai, de nemzetközi megmérettetésben is megállja a helyét. Ezt tükrözi magyar és angol nyelvű képzéseink növekvő népszerűsége, a kar hazai és nemzetközi elismertségét jelző kapcsolatrendszere, az elmúlt időszakban elnyert hazai és nemzetközi pályázataink sikere – mondta Balázs Margit.

A Népegészségügyi Kar képzései pedig tovább bővülnek. A komplex rehabilitáció mesterképzési szakon lehetőség lesz a sportrehabilitáció területén specializációt szerezni, a szakirányú továbbképzési szakon pedig a szabadidősport-szervező egészségfejlesztő szakirány iránt érdeklődők szerezhetnek szakképzettséget. A kar tervei között szerepel a szakterületen hiánypótló egészségügyi szakújságíró szakirányú továbbképzés elindítása a közeljövőben.



A szerző további cikkei
A sámánnak a dob is drog Nemcsak tanulmányozta a sámánokat Hoppál Mihály professzor.
I shot the target Első alkalommal bukkant fel a testnevelés órák között.
Méltó helyen a Tisza István-szobor A DE Főépülete előtt állították fel az intézmény egykori névadójának szobrát.
Új magyar ötletek a világhírnév kapujában Magyar, cseh, lengyel és szlovák innovatív megoldások versenyeznek a Brainfactory ötletverseny nemzetközi fordulójában.
A pálinkától félreütök A nagyerdei mulatságon huszonötezren töltötték az arcukba a kolbászokat.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei