Egyetemi hrek
Lenkey Béla emlékére
2016. jnius 15.,

Elhunyt Dr. Lenkey Béla, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Körének legendás hír? elnöke, az egyetem Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszékének oktatója. Dr. Lenkey Bélát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint Természettudományi és Technológiai Kara saját halottjának tekinti
 
2016. június 3-án megdöbbenve értesültünk róla, hogy 73 éves korában elhunyt Dr. Lenkey Béla, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Körének legendás hír? elnöke, az egyetem Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszékének oktatója. Másfél évig küzdött az ?t megtámadó súlyos betegséggel, már-már bíztunk a gy?zelemben, mikor váratlanul elfogyott ereje.
Lenkey Béla 1943-ban született, Ózdon érettségizett, 1966-ban a KLTE-n biológia-kémia szakos tanári diplomát szerzett. Végzése után a TTK Biokémiai Tanszék, kés?bb a Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszék oktatója volt. 1989-t?l egyetemi docens, két alkalommal tanszékvezet?.

 Kutatási területe a szteroidok biokonverziójának, bizonyos gombák rezisztenciájának vizsgálata. Több, mint 50 tudományos cikk szerz?je. 1986-87 között két meghatározó évet töltött az USA-beli wisconsini Állami Egyetem Biokémiai Intézetében. Tanár volt, a szó legnemesebb értelmében. Leküzdhetetlen vágyat érzett az általa megszerzett tudás továbbadásához. Öt évtizeden keresztül oktatott biológia szakos, kémia tanár, és vegyész hallgatókat.

Lenkey Bélában er?s volt a közösségi érzés. 2005-t?l kezdve nagy örömmel és lelkesedéssel vezette az 1500 tagot számláló Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Körét. A rendszeres el?adások, a rendszeresen megrendezett kiállítások, a közösségformáló báli rendezvények, a több napos kirándulások egy páratlan közösséget kovácsoltak össze. Ez a közösség ?rzi a magyarság, az egyetem klasszikus értékeit, hogy tovább adhassa azt a minket követ? nemzedékeknek.

Munkájáért több elismerésben részesült, 1978-ban megkapta az Oktatási Miniszter Eredményes Munkáért Dicséretét, több alkalommal TTK kari kitüntetéseket, 2006-ban az Arany Katedra Díjat, 2007-ben a Tudományegyetemi Karokért Díjat, 2014-ben a BTK Emlékérmét, 2015-ben KLTE Baráti Köre aranyozott Kossuth Emlékérmét. Halála napján már készen volt a részére adandó Gyémánt Katedra Díj, és az Arany Díszoklevél, de már nem volt alkalom átadni ezeket.

Halálának utolsó id?szakáig der?sen és aktívan dolgozott. Nagy ?rt hagyott maga után. Amit tett, azt nem kötelességb?l tette, hanem mások javát szolgálva, azért, mert mindez saját személyes szívügye volt. Megpróbálunk méltóak maradni eszményéhez.

Nyugodjék békében.
 
Dr. Gaál István
egyetemi tanár,
a KLTE Baráti Körének elnöke

 



A szerz tovbbi cikkei
Zöld út a hallgatók szívéhez A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottság valódi zöld folt a Debreceni Egyetemen.
Boldog sárgulók Közösségi programok, felvonulás és bál.
Utazni szeretne? El?ször ide kell jönnie! 27. alkalommal szervezik meg az Utazási Vásár és Autókiállítást március 24-26. között.
HORTOBÁGY NÉPTÁNCEGYÜTTES Hagyomány, sport, szórakozás és barátság.
Magyar siker Véget ért a BrainFactory online ötletverseny.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei