Kamatoztatod is a tanulmányaidat?

  gen, én nem csak a színpadi, úgynevezett elülső résszel foglalkozom, hanem a többivel is, újságcikkeket írok, műsorokat szerkesztek, rádiós jeleneteket kreálok, és ehhez kellett némi okulás. A második iskolába brahiból jelentkeztem, érdekelt is, és akkor még úgy nézett ki, több időm lesz, nem pörgött ennyire a stand up.

Melyik munkádról álmodoztál kiskorodban?

  A sok dolog közül, melyeket csinálok, egyedül egyre készültem, a nevettetésre. Hogy egy gyerek nagyszájú, folyton röhögteti a többieket, börleszkezik, már látszik kiskorában, én mindig is ilyen voltam. Ezt nem nevezném képességnek, mert az az, hogy valaki szépen énekel, rajzol, ez pedig inkább kedv, beállítottság kérdése. Hány éves vagy?

Húsz.

  Én pont tíz évvel vagyok idősebb nálad, nekem elég sok dolog megvolt már az életben, középsulik, főiskola, katonaság, meg egy rakás munkahely.

Meddig voltál katona?

  Kilenc hónapig, mi férfiterhességnek hívtuk, szerintem a világ legnagyobb bulija. Nagyon sajnálom, akiknek már nem kell menni, és azokat is, akik rengeteg pénzt fizettek a pszichiáternek, hogy alkalmatlannak minősítse őket. A katonaság a kolesz megszorozva sokkal. Ott nem volt szívatás, bántás, viszont életre szóló barátságok kötődtek. Az embernek általában nincs esélye, hogy kalasnyikovval lőjjön, a fiatalok nyomkodják a szobában az egeret és tüzelnek a számítógéppel, de az igazihoz semmi sem fogható, az az ősférfit hozza ki belőlünk.
Amiért megkérdeztem a korodat, hogy húsz évesen már te is láthatod, az egész társadalom úgy működik, hogy rögtön a legelején leosztásra kerülnek a szerepek. Van hangadó, kemény, hülye, áskálódó, ezeket mindenhol megtalálod. Így az is egy szerep, ami én vagyok, mert a baráti körömmel az otthoni sörözőben ugyanígy viselkedek, ugyanez a hangulat. Nekem nincs egy színpadi arcom, én szórakoztatni szeretek, és jó néhány év után kiderült, hogy tudok is.

István egyébként úgy beszél, mint a géppuska, mondja és mondja. Nem kell faggatni, mert arra is válaszol, amit meg sem kérdezek. Lehet mentalista, de inkább vérbeli humorista.

  Sokan csodálkoznak, hogy miért van az, hogy ti vagytok a Dumaszínházasok, ti stand up-oltok mindenhol, ti csináljátok a rádió és tévé műsort is. Ez nagyon egyszerű, itt nincs protekció, vagy beltenyészet, csupán a humorral kevesen akarnak foglalkozni. Mindenki énekes akar lenni, megasztár, vagy megatáncos, mert szerintük az hálásabb munka.
"A humor a legnehezebb műfaj"- mondta egyszer valaki, de ezt sokáig csak valami túlideolizált dolognak tartottam, viszont belecsöppentem, és már abszolút egyetértek ezzel a kijelentéssel. Nem ledegradálásból mondom, de ha festek egy képet, megnézik és kész. Eléneklem a dalomat, a végén mindenképpen megtapsolnak, a stand up-nál viszont ki kell csikarni a tetszést, nevettetni kell, és ha nem vagy vicces, nem verik össze a kezüket. Nincs rosszabb annál, amikor nem ül le a poén, velem is elő szokott fordulni, de át kell lendülni rajta, amihez csak is a haknirutin szükséges, semmi mással nem lehet kiküszöbölni, nem tanulható, ezt meg kell tapasztalni.

A szelektálás is a tapasztaláson múlik? Ha egy poén neked nagyon tetszik, de a közönség nem veszi, meg lehet válni tőle?

  Persze, nem könnyű, de muszáj. Ez a szép az egészben, mások vagyunk, így benne van, hogy ami nekem bejön, az a többieknek nem. Fábry Sándornak is ezért van geg- csapata. Ő bármikor meg tudna írni egy fél órás műsort, de hat ember, hat szemszög segítségével meg tudják csinálni úgy, hogy amit mond, azon mindenki nevessen.

Nekünk pedig a Godot Dumaszínház az úgynevezett gyakorló helyünk, mindent ki lehet próbálni, mert a publikum eltűri. Ha van egy poénom, akkor megnézem, hogy fekszik ott, ha nem jó, akkor esetleg még egyszer elviszem terepre, de ha sehogy sem működik, akkor megpecsételődött a sorsa.