Egy évtized szünet után újra összeállt a csapat? Honnan jött a folytatás ötlete?

  Cynthia: Egyrészről a közönségtől kaptuk az ötletet, pontosabban a kérést, hogy álljon össze újra a csapat.
Zsolt: Az egyetemi világból érkezett egy fiatalember, Mára Krisztián, aki eleget tett ennek a kérésnek, és mindannyiunk örömére újra összehozta a formációt.

Hogyan találtatok rá Zsuzsira?

  Zsolt: Valahol a szekrényben bukkantunk rá (ugratja a lányt Zsolt). Nagyon régóta dolgozunk együtt, durván visszamenőleg talán már tíz éve. Volt egy közös rapszínház-projektünk és egy közös zenekarunk is, még az újra megalakulásunk előtt.
Zsuzsi: Ha a szekrényből, ha máshonnan, de örömmel jöttem.

Hirtelen jött változás volt ez. Hogyan fogadták a hozzátartozók, a család?

  Cynthia: Természetesen megbeszéltem a férjemmel a terveket, de teljes mértékben az én döntésem volt. Mindenben támogatott, és örült az új sikereimnek. A kisfiam is jól viselte, egy nagyon jól nevelt, szociális gyerek, így nem nehéz vele elfogadtatni a változásokat. A koncertünkön is részt vett már, és végigtáncolta az egészet.

Mit tevékenykedtetek, dolgoztatok abban a bizonyos tíz évben?

  Zsolt: Szerencsére volt mivel eltöltenem az időmet, volt egy színházam, egy zenekarom és egy tévés produkció készítésében is részt vettem. Élveztem a televíziónál töltött munkát, négy éven keresztül koreografáltam egy csapatot, a C’est la vie együttest, egy bizonyos műsorhoz.

A legújabb videoklipetek forgatásakor meghívást kaptatok Kínába. Eleget tettetek a kérésnek?

  Zsolt: Valóban, a klipben is szereplő nagyon helyes kis turistacsoport, akikkel együtt bohóckodtunk, felkértek minket, hogy a jövőben adjunk majd koncertet Kínában is. Úgy gondolom azonban, hogy ez csak egy udvarias gesztus volt, a további egyeztetések végül elmaradtak.

2010 óta számtalan hazai koncerten vagytok túl, de hova sikerült eljutnotok az országon kívül?

  Zsolt: Volt egy nagyszabású londoni fellépésünk, ami köszönjük szépen, nagyon jól sikerült. Meghívást kaptunk ismét, aminek valószínűleg ősszel teszünk eleget.
Cynthia: A brüsszeli Magyar Bálon adott koncertünk is kellemes emlék számunkra. Teljesen más közeg volt, mint amit eddig a fellépésinknél megszokhattunk. Öltönyös úriembereknek, politikusoknak, estélyibe öltözött hölgyeknek zenéltük. A hatás váratlan volt. Azt hittük, úgymond ülős buli lesz, de már az első dalunkra szinte mindenki táncra perdült.

Egy playback-botrány miatt oszlott fel anno a csapat. Változtattatok-e azóta az előadásmódon?

  Zsolt: Az állítás igaz, és természetesen változtattunk rajta. Aki esetleg nem hinné el, az meghallhatja néhány perc múlva a színpadon is. De őszintén, számít ez? Az a legfontosabb, hogy a közönség jól érezze magát, és az, hogy egy előadó ezt milyen eszközökkel és milyen előadásmóddal éri el, már mellékes. Vannak bizonyos műsorszámok, ahol nem lehet élőzni. Amikor az előadók intenzíven táncolnak is a koncert alatt, egy show-jellegű műsort hoznak össze, nem a legszerencsésebb, ha élőben próbálnak közben énekelni. Más dolog az, amikor a „megasztárok” egy rögzített pozícióban előadnak egy dalt, de szeretném látni őket és a produkcióikat, amit egy negyven perces, táncos műsor keretén belül nyújtanának.

Készültök-e új lemezzel?

  Zsolt: Ma már nem divatos a lemezkiadás, dalokat készítünk. Jelenleg a legújabb dalunk még a sütőben melegszik, de lesznek még ezen kívül is.

Mik a tervek az idei nyárra?

  Zsolt: Van egy partisorozatunk, amiben vadul dolgozunk, illetve készülünk a Totál Dance Fesztiválra is, ahol nagy volumenű színpadi előadásokra kerül majd sor. Még nincs telítve a nyári program, de tervekkel bőven rendelkezünk.

Ma már retrónak számítotok, a fiatalok azonban ma is épp úgy buliznak a dalaitokra, mint húsz évvel ezelőtt. Mi az, ami nem változik?

  Zsolt: Nincs új a nap alatt. Azok a fiatalok, akik a koncertjeinken részt vesznek, gyerekkorukban minket hallgattak, és ezek szerint most is szívesen teszik ezt. Illetve a nyugatról jövő retródivat is nekünk kedvez.
Cynthia: Valaki azt mondta egyszer, azért szeret minket, mert a dalainknak kellemes nyári hangulata van, amit mindig jó érzéssel hallgat meg az ember.

Mit üzentek a debreceni egyetemistáknak?

  Zsuzsi: Legyenek mindig optimisták, éljenek a mának. Ha citromot kapnak az élettől, készítsenek belőle limonádét.
Zsolt: Mindig vidám, önfeledt pillanatokat élünk át velük, akármikor itt járunk. Azt kívánom, hogy ezt a jó hangulatot őrizzék meg mindig.

-Turucz Renáta-