Interjú
Király Viktor
2009. február 21.
Győztes Megasztár a Lovardában
Igazi őstehetség, megnyerte a Megasztár negyedik szériáját. Ő a mindig mosolygós Király Viktor, akinek lányok százai sikítozzák a nevét, egymást tapossák egy közös képért, autogrammért. A félévnyitó Hello University! MegaParty-n természetesen nálunk lépett fel, hangjával és sármjával elvarázsolva elsősorban a női szíveket. A fellépés előtt beszélgettem vele.
 Amerikában születtél, és úgy hallottam tizenhat évesen tanultál meg magyarul.
  Megtanultam igen, mivel a szüleim magyarok. Mikor véglegesen ide költöztünk, tíz évvel ezelőtt még nem beszéltem tökéletesen magyarul. Először azt mondtam, hogy "meleg vagyok", egyébként csak melegem volt. Nem tudtam, hogy kell helyesen mondani.
 Hogy jött a Társulatban való szereplés?
  Musical színész akartam lenni, úgy, mint Dávid, ezért próbálkoztam különböző helyeken, az egyik próbálkozás a Társulat volt.
 Milyen a viszonyotok Dáviddal?
  Most már jó. Soha nem volt probléma egyébként, csupán tartjuk a távolságot egymás között.
 Testvéreddel van egy Face to Face nevű együttesetek. Ez az együttes megvan még?
  Megvan, persze. Csak az emberek így ismertek meg. Nem tehettem meg a rajongóimmal, hogy egyszer csak eltűnik a Király Viktor név, és Face to Face lesz. Persze ugyanúgy szeretném folytatni a munkámat a tesómmal. Valószínűleg, ha közösen lépünk fel, az úgy fog kinézni, hogy Király Viktor és a Face to Face. Ha meg egyedül megyek, akkor Király Viktor szerepel majd a plakátokon.
 A készülő albumodon lesznek a testvéreiddel közös számok?
  Lesznek, mind a két testvéremmel. Az ikertesómmal több lesz, Lindával egy-egy szám. Valamennyi dal egyébként angolul készül és csak aztán magyarul. Pontosan erről szól a közös dal is, aminek a címe: Kétnyelvű gondolatok. Így akarjuk hangsúlyozni azt az érdekes szituációt, ami nekünk van.
 Készülsz már a Kapcsolat koncertre?
  Sokat dolgozok ezen is. Lesznek Megasztáros és saját dalok egyaránt. Élőzenekarral, tánccal, produkcióval.
 Állítólag hasonló lesz a hangzásvilág a Simple Red-del.
  Kicsit Prince-es lesz, meg kicsit modernebb, Timberlake-es. Tényleg szeretném követni a táncot, a produkciót a zenével. Szándékosan olyan zenét fogok írni, ami táncolható, de közben lesz nagy éneklő betét is benne. Kardos Norbert zongoristával írjuk egyébként közösen a számokat.
 Zenei téren kiket tartasz példaképednek?
  Eric Benet-et, aki Halle Berry exférje, sajnos mindenki így ismeri, pedig egy remek énekes. És a nővéremet. Linda mindenben segít, amiben tud. Amikor nincs itt, akkor interneten keresztül beszélgetünk.
 Milyen a viszonyod a többi Megasztárossal?
  Együtt dolgozunk, sokat járunk közös fellépésekre, ezért tartjuk a kapcsolatot. Általában úgy is szervezik a bulikat, hogy a top öt, vagy a top három együtt utazik.
 Milyen a zenei ízlésed?
  Mindig is imádtam a nagy énekes számokat, főleg a férfi énekesek dalait. Stevie Wonder, Brian McKnight... de közben mindig rejlett bennem a bulizósabb zene is. A lemezem is így fog kinézni, lesz két-három lírai dal, meg főleg ilyen feelinges, táncolható zene.
 Mit jelentett számodra a Megasztár?
  Egy nagy tanulás volt az egész. És nehéz, küzdelmes volt. Hirtelen jött a győzelem, nem gondoltam volna, hogy megnyerem. Még mindig nem fogtam fel.
 A Lovardás fellépés előtt vagyunk. Nem izgulsz? Mire számítasz?
  Remélem, hogy jó lesz. Más az egyetemi közönség, ők érettebbek, mint a tizennégy-tizenöt éves lányok, akik valamiért olyan kedvesek, és mindig csak sikítanak.
Bejelentkezés
Facebook
Facebook
Eseménynaptár
Orvos buli 2010.09.09. (cs) 22:00 Klinika
CAMPUS Party TANÉVNYITÓ!! 2010.09.15. (sz) 21:00 Lovarda
Stand Up Dumaszínház 2010.09.16. (cs) 19:00 Lovarda
CAMPUS Party 2010.09.22. (sz) 21:00 Lovarda
Keresés
Videó
2010. 03. 17.
2010. 03. 10.
2010. 02. 24.
2010. 02. 17.
Hirdetés
Blog TOP5
1. Vicces játékos biztonsági zár Csak azoknak ajánljuk, akiknek rettenetesen sok idejük van minden reggel végigmenni a labirintuson, vicces játék lesz, vagy otthonülőknek, akik soha nem járnak el otthonról ez jó móka.
2. Beethoven, Karajan, a Sony vezérek és a 74 perces cédék Tény, hogy amikor a Philips és a Sony a 70-es évek végén, 80-as évek elején kialakították a lemez paramétereit, a kivitelező Philips technikusai egy 11,5 centiméter átmérőjű, 60 perces prototípust ajánlottak, a Sony azonban ragaszkodott egy nagyobb kapacitású koronghoz.
3. A legellentmondásosabb hely Budapesten Kevés ellentmondásosabb helyet ismerek az Ecseri piacnál. Meg is mondom, miért.
4. Új piszkos biciklitolvajtrükk a belvárosban Azt gondolnánk, hogy a biciklitolvajlásnak két iránya van, a trükkös és a brutális.
5. Geszti is beül az X-faktor zsűrijébe Geszti Péter lesz Nagy Feró mentortársa az RTL Klub őszi tehetségkutató show-jában - jelentette be a csatorna a szerda esti Fókuszban.