- A 80-as évek közepén jártam az egyetemre, sokan voltunk, akik korábbról ismertük egymást, többen érkeztünk egyszerre Kisújszállásról. A matematikus szakon a 15 fős csoportban hárman voltunk előtte osztálytársak a kisújszállási gimnáziumban. De előttem és utánam is érkeztek az egyetemre és elkezdtünk egy közös gondolkodást a barátaimmal. Ez arról szólt, hogy kellene valami programot szervezni társainknak, mert abban az időben gyakorlatilag semmi nem történt. Akkor kifulladtak az egyetemi kulturális rendezvények a sokat ivós diszkókban.

Azt gondoltuk, hogy olyan programok kellenek, ahol az egyetemisták jól érzik magukat és épülnek is belőlük. Egyszerre több programot is szerveztünk az egyetemi klubban, ami a Simonyi út 38. szám alatti villaépületben volt. Az alagsortól a tetőtérig rendezvények voltak egymással párhuzamosan. Nekünk az volt a szlogenünk, hogy itt legalább lehet választani szabadon. Volt ebben az egészben egyfajta lázadás az akkori rendszer mûködése ellen, de ez nem tiltakozásban merült ki, hanem megmutattuk, mi hogy csinálnánk. Ez egy öntevékeny csoport volt – ez lett a Szép Klub – és kéthetente rendeztük ezeket az esteket. Ez volt az első önállóan mûködő ilyen csoport. Sokfelől jött össze ez a közösség, volt köztük matematikus, voltak népmûvelők, magyar, angol szakosok, néprajzosok, történészek, szóval sokféle ember volt együtt. És épp ettől volt jó, hogy ilyen sokszínûek voltunk. Ugyanakkor ez egy informális közösség is volt, aminek én voltam a vezetője. Engem már akkor is érdekelt az emberek összefogása, együttmûködésük segítése. A klubestekből aztán kinőttek mûvészeti csoportok, ennek az öntevékeny körnek a része volt a PG csoport Jantyik Zsolt vezetésével, aki Most a Debreceni Mûvelődési Központ igazgatója, része volt a Szép színház, amit Jámbor Józsi vitt, ő most a Csokonai Színházban dolgozik, és része volt az Ortiki bábcsoport.

- Mennyire befolyásolta további pályáját ez a fajta közösségi munka?

  - Matematikusként 87-ben végeztem, de ezek az évek, a közös munka a többiekkel annyira meghatározó volt, hogy szerettem volna továbbra is emberekkel foglalkozni. Ilyen volt először az ifjúsági információs és tanácsadó iroda (MEZON) megalapítása, utána az Újkertben a közösségi ház vezetése. Közben pedig, 1989-ben a klubot egyesületté alakítottuk, amely aztán hosszú évekig mûködött és így részt vettünk a város közösségi életében is. De foglalkoztam közösségi rádiózással is, a Szól a rádió alapítvány alapító elnöke voltam, az önkéntesség tehát megmaradt az egyetem után is, és ez egyenesen vitt a közélet felé.

- Hogyan kezdődött a politikai pályafutása?

  - Egy időközi választáson indultam először Debrecenben, amire a barátaim bíztattak és megnyertem. Azután az országgyûlési képviselőválasztásnál szintén a barátaim mondták, hogy induljak el, és ott is egyéni körzetben nyertem ’98-ban, és azóta is minden egyéni körzeti választás alkalmával a Fidesz jelöltjeként – 2002, 2006 és 2010 – megtiszteltek a debreceniek a bizalmukkal. Külön érték nekem, hogy ez egyéni körzetben történt, abban a városban, ahol ismernek, ismerik az életemet, a munkámat.

Országos politikában először az egyesületi, alapítványi területtel foglalkoztam és az akkori ciklus végén lettem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára. Ezt követően szóvivőként dolgoztam Áder János frakcióvezetése idején, majd pedig 2006 és 2010 között alpolgármester lehettem Kósa Lajos mellett. Mind a két időszakban nagyon sok új és hasznos tapasztalatot szereztem és sokat tanultam a debreceni önkormányzatban is. 2010-től pedig már nem csak kulturális szakpolitikusként dolgozom, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumának vagyok a parlamenti államtitkára. Itt munkámban a tárca parlamenti ügyeit irányítom, egyébként pedig miniszter úr helyetteseként is dolgozom. Így aztán nem csak a kultúra, hanem az oktatás, az egészségügy, a szociális és ifjúsági ügyek, vagy a sport, mind- mind a munkám része.

- Mit gondol a Debreceni Egyetem mostani kulturális életéről?

  - Nagyon tetszik az a sokszínûség, ami most jellemzi. Személyesen is tapasztalom, mert külsős oktatóként évek óta tartok kurzusokat. Évente egy félévet oktatok és abban a félévben hetente járok az egyetemre. Tehát a hivatalos ügyek mellett élő a kapcsolatom az intézménnyel. Látom, hogy átalakult teljesen az egyetemen a közösségi és a kulturális élet. De hát az egész országban így van ez.

- Könnyebb a mostani hallgatóknak, mint az ön idejében volt?

  - Nem, most nehezebb, Felgyorsult a világ, eligazodni sem olyan egyszerû benne és nincs meg az egyetemnek az fajta védettsége, ami a mi időnkben megvolt. Ami persze egy kiszolgáltatottság is volt egyúttal, de nagyon jó a most zajló átalakulásban, hogy aki tenni akar a saját sorsáért, az tud boldogulni. Mi azon vagyunk, hogy olyan felsőoktatási rendszert hozzunk létre, amely minőségi képzést nyújt a korábbi tömegképzés helyett, amelyben a hallgatók versenyképes végzettséget szerezhetnek, és ezzel megalapozhatják jövőjüket. A Debreceni Egyetem az egy nagyszerû hely most is és lesz a jövőben is. Én örülnék, ha gyermekeim is itt tanulnának majd, de természetesen ők választanak.

- Ölveti László -