Interjú
Ürögdi Ábel Middlemist Red
2014. december 8.
Zajos gitárok, gerjedő riffek
A jobb híján neo-pszichedelikusnak titulált Middlemist Red nem csak azzal t?nik ki a hazai popmezőnyből, hogy egy különleges virágról nevezték el magukat. Az egyre több elismerést begy?jtő kvartett tagjai szemtelenül fiatalok, energikusak, egyszerre kellően nyersek és artisztikusak. Az énekes, gitáros Nóvé Soma, a gitáros Papp Dávid, a basszusgitáros Deli Soma és a dobos Ürögdi Ábel alkotta csapatból az utóbbi válaszolt kérdéseinkre.
 - Hogy túlessünk a kötelező körökön, kérlek, nagy vonalakban mutasd be a zenekart. Mikor alakultatok, mióta koncerteztek aktívan?
  - 2012 októbere körül alakultunk, miután találkoztam a két Somával a Kőbányai Zenestúdió gólyatáborában. Dáviddal, a gitárosunkkal már korábban is együtt zenéltem és szerettünk volna egy zenekart alapítani, ami a gitárzenén belül egy érdekesebb, pszichedelikusabb irányt vesz. A korai időszakokban még nem volt olyan, aki betöltötte volna közülünk az énekes szerepét, de az instrumentális része már adott egy képet, milyen stílusban mozgunk könnyedén együtt. Pár hónapra rá kezdett el Nóvé Soma énektémákat kitalálni és így már sokkal gyorsabban haladtunk a számírásban. 2013 júniusában volt az első saját fellépésünk és azóta szerencsére folyamatosan koncertezünk egyre jobb helyeken.
 - Dalaitokat hallva nyilvánvaló a hatvanas évek blues alapú rock and rolljának hatása. Honnan merítitek az inspirációitokat, egyáltalán, hogyan kattan rá négy ilyen „kölyök” erre a zenei világra?
  - A megalakuláskor eltérőek voltak a fő inspirációink. Volt, amelyikünket közvetlenül a 60-as 70-es évek zenéje inspirálta leginkább, de a többségünkre inkább azok a zenekarok voltak hatással, akik annak a korszaknak a zenei elemeit felhasználva valami frissebbet hoznak létre. Mi sem leutánozni szeretnénk az akkori zenét, igyekszünk érdekes hangzásokat, szám-struktúrákat használni, hogy friss és izgalmas legyen nekünk és a hallgatóknak egyaránt.
 - Idén nyáron fölényesen megnyertétek a Deezer által meghirdetett Young Guns cím? versenyt. Mivel járt ez egészen pontosan, milyen lehetőségeket kaptatok ezáltal?
  - A verseny alatt és után is egyre több rajongót sikerült szereznünk itthon, és külföldön is, jelenleg nagyjából 10.000 rajongója van az EP-nknek a Deezer oldalán. Ennek és más sikereknek köszönhetően sok felkérést kaptunk és sikerült pár nagyobb itthoni fesztiválon is fellépni. Most az első nagylemezünkön dolgozunk és szeretnénk, hogy a megjelenést követően minél több helyre eljusson. A Deezer ígérete szerint segít a promócióban, hogy különböző zenei blogokban, magazinokban, külföldi rádiókban is megjelenjünk és ezáltal nagyobb eséllyel jussunk el a koncertszervezők fülébe. Szeretnénk nyitni külföld felé és jövőre nem csak itthoni fesztiválokon szerepelni.
 - Kérlek, beszélj a novemberben megjelent első albumról. Hol és hogyan zajlottak a munkálatok?
  - Az album egyik részét már felvettük az R33 stúdióban, a további munkálatokat pedig Solymáron folytatjuk, ott ahol az EP készült egy évvel ezelőtt. Most is Bex (Beke István) segít nekünk elérni azt a hangzást, amit elképzeltünk az albumnak. Zeneileg jobban összeszoktunk és úgy érezzük, hogy az előzőeknél egy kiforrottabb, súlyosabb anyagot sikerült megírnunk. A tervek szerint tíz szám lesz az albumon és le lehet majd tölteni, de CD és bakelit formájában is hozzá lehet majd jutni.
 - Az, hogy egyre hangsúlyosabban vagytok jelen a hazai zenei életben egy komoly háttércsapatot sejtet. Kik segítenek benneteket a színfalak mögött?
  - Létszámban nem történt olyan nagy változás, de könnyebben tudunk a saját részünkre koncentrálni, amióta bővült a csapat pár fővel. Január óta van menedzserünk, aki segít nekünk lebonyolítani a fellépéseket, megkereséseket, sőt még a stúdió munkálatoknál is besegít, mivel egyben zenész is. A sajtós megkeresésekre is van emberünk és a kiadónk is sokat segít, hogy minél előrébb jussunk. Mindent közösen döntünk el, és ugyanúgy kivesszük mindenből a részünket, amennyire lehet. Az utóbbi évben segítettek minket zenei blogok, portálok, de sikerült jó viszonyokat kialakítanunk koncertszervezőkkel és nem utolsó sorban más zenekarokkal is, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy most itt tartsunk.
 - Merre halad a Middlemist Red? Befolyásolnak a közönségtől, szakmától kapott visszajelzések vagy szigorúan a saját fejetek után mentek?
  - Még mindig formálódik a zenekar, a hangzást és a megjelenést is beleértve, de leginkább egymás véleményére építünk. Mikor elkezdünk írni egy számot, nem azzal a gondolattal dolgozunk rajta, hogy a közönségnek mi tetszene és ez valószín? hallatszódni is fog az első nagylemezen. Szerencsére sok pozitív visszajelzést kaptunk idáig mind a közönségtől mind a szakmától, ami nagyon sok energiát ad, és továbbra is arra törekszünk, hogy valami különlegeset hozzunk létre.
 - A végére egy sablonos kérdés. Mi az üzenetetek? Egyáltalán kell manapság, hogy egy rockbandának üzenete legyen?
  - Szerintem ritka az olyan, mikor egy zenekarnak van egy átfogó tudatos mondanivalója. Egy albumnak már könnyebben lehet egy koncepciója, üzenete, a számoknak meg természetesen még inkább. A Deezer kapcsán, indirekt módon lehet egy olyan üzenete a zenekarnak, hogy nem kell ahhoz külföldi, angol vagy amerikai zenekarnak lenni, hogy megismerjenek világszerte.

Hermann Olt
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
Hét Szépe
Érdekel a hét szépe fotózás: Jelentkezz!
Még több kép!
Facebook
Facebook
Eseménynaptár
Hamarosan lesznek ajánlott rendezvények!
Keresés
Videó
2013. 03. 27.
2013. 03. 20.
2013. 03. 07.
2013. 02. 27.
Hirdetés
Blog TOP5
1. M?vészet és dizájn: bátran, szabadon, innovatívan Ha kíváncsi vagy a modern XXI. század legötletesebb alkotásaira és innovatív megoldásaira, kövesd figyelemmel a manzardcafe kreatív blogját!
2. Tippek olvasáshoz Ha nem vagy tisztában vele, hogy melyek napjaink bestsellerei, vagy csak egy kedvencedr?l szeretnél kritikát olvasni, látogasd meg az ajánlott oldalt.
3. Karácsonyfa biciklib?l Azt hiszed, a karácsonyfa csak feldíszített feny? vagy m?feny? lehet? Felejtsd el! Ez elavult sablon, ma már biciklib?l is lehet karácsonyfát építeni.
4. A kávé újratöltve Lassan újra itt a vizsgaid?szak, ennek pedig egyik szinte elengedhetetlen kelléke a kávé. De vajon mi is ez az ital, hogyan készül, honnan származik és hogyan került hozzánk?
5. Minden id?k egyik kampánya Most semmiképpen sem egy olcsó, hatékony digitális PR vagy webkettes megoldásról lesz szó, ellenben egy zseniális ötlet kiváló megvalósításáról.