Interjú
Herczeg András
2016. február 22.
”Már most sok hasznos dolgot sikerült beépíteni…”
Lezárult az első fejezet a Debreceni Futballegyetem életében, hiszen Maurizio Viscidi személyében az utolsó sportszakember is megtartotta előadását, elmondta labdarúgással kapcsolatos elképzeléseit a hazai futballtársadalomnak. A kilenc héten át tartó programsorozatról, a labdarúgás és a Debreceni Egyetem kapcsolatáról a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezető igazgatóját, a DVSC-t Bajnokok Ligája csoportkörbe repítő Herczeg Andrást kérdeztük.
 - Országos szinten is példátlan az az együttműködés, amely évek óta fennáll a Debreceni Egyetem és a Debreceni Labdarúgó Akadémia között ez mostanra egy ilyen horderejű sportszakmai programban is testet öltött. Mióta tart ez a szoros együttműködés?
  - Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Debreceni Egyetem támogatását, hiszen ez a rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre az intézmény támogatása nélkül. A jó kapcsolat egyébként az akadémia megalapítása óta töretlen, mivel az egyetem is tulajdonolja a DLA-t, ráadásul a Balásházy János Szakközépiskola, ahol fiatal labdarúgóink is tanulnak, laknak, az egyetem fenntartása alá tartozik. Mindezek mellett korábban is volt rá példa, hogy egyetemista játékosaink segítséget kaptak az intézménytől tanrendjük összeállításában, illetve tanulmányi ösztöndíjak formájában. Újabban pedig már középiskolás korú futballistáinkat is támogatja az intézmény, hiszen a tanulási nehézségekkel küzdő sportolóinkat korrepetálják, felkészítik a DE hallgatói
 - Mi volt az első gondolata, mikor megtudta, hogy egy ilyen volumenű futballszakmai programsorozatot terveznek?
  - Mikor megtudtam, hogy mi van készülőben, csak arra tudtam gondolni, hogy ez egy nagyszerű kezdeményezés, hiszen a futball napról napra változik, muszáj lépést tartani a többi nemzettel. S mint tudjuk, minden országnak, edzőnek meg van a saját futballfilozófiája, stílusa, melyeket hallva, mi magyarok is sokat profitálhatunk.
 - Ön Magyarország egyik legsikeresebb klubedzője az utóbbi évtizedek fényében, mégis „szorgalmas diák” módjára hallgatta végig az előadásokat. Mi újat hallott, mi az, ami akár Önnek is újdonságként hatott az elhangzottakból?
  - Eddig is tudtuk, hogy a gondolkodás, valamint a figyelem fejlesztése fontos eleme a játéknak, de az előadások során még inkább bebizonyosodott, hogy ez az a terület, melyre talán fokozottabban figyelnünk kell a későbbiek során, egészen a legkisebb korosztályoktól kezdve. Fontos megjegyezni azt is, hogy a taktikai cél kell, hogy a kiindulópontja legyen egy-egy edzésnek, illetve képzési struktúrának. Ezen felül a fiatalokkal való bánásmód, mint például a hibajavítás is nagyhangsúlyt kapott az előadásokon, így ebben a témában is sok újat hallottunk. Már most sok hasznos dolgot sikerült beépíteni a képzési rendszerünkbe, amelyek reméljük, hamarosan az eredményekben is visszaköszönnek majd a pályán.
 - Egy rövid, kétórás összegzést az egyetemisták is hallhattak az előadóktól a saját futball filozófiájukról. Mit gondol, miért lehet hasznos, ha a nagyközönség is hozzájut az efféle ismeretekhez?
  - Sokan leegyszerűsítik a futballt, mondván 22 ember szaladgál egy labdát kergetve, de ez nem ennyire egyszerű. Ezeken az előadásokon láthatták a fiatalok, hogy mennyire összetett dolog egy együttes játékának megszervezése, a gondolkodó labdarúgók kinevelése. Mivel hazánkban is a legnépszerűbb sport a labdarúgás, így nem árt, ha a közvélemény is jól informált a játékot illetően.
 - Ha jól gondolom, ezek után sincs megállás, tavasztól újabb előadók érkeznek a cívisvárosba szerte Európából. Tudhatjuk már, hogy mely edzők megjelenésére számíthatunk?
  - Egyelőre nem alakult ki a pontos tavaszi menetrend, így nem is árulnék el többet ezzel kapcsolatban. De bízunk benne, hogy folytatódni fog ez a remek kezdeményezés.

Kovács Miklós
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
Hét Szépe
Érdekel a hét szépe fotózás: Jelentkezz!
Még több kép!
Facebook
Facebook
Eseménynaptár
Hamarosan lesznek ajánlott rendezvények!
Keresés
Videó
2013. 03. 27.
2013. 03. 20.
2013. 03. 07.
2013. 02. 27.
Hirdetés
Blog TOP5
1. Művészet és dizájn: bátran, szabadon, innovatívan Ha kíváncsi vagy a modern XXI. század legötletesebb alkotásaira és innovatív megoldásaira, kövesd figyelemmel a manzardcafe kreatív blogját!
2. Tippek olvasáshoz Ha nem vagy tisztában vele, hogy melyek napjaink bestsellerei, vagy csak egy kedvencedről szeretnél kritikát olvasni, látogasd meg az ajánlott oldalt.
3. Karácsonyfa bicikliből Azt hiszed, a karácsonyfa csak feldíszített fenyő vagy műfenyő lehet? Felejtsd el! Ez elavult sablon, ma már bicikliből is lehet karácsonyfát építeni.
4. A kávé újratöltve Lassan újra itt a vizsgaidőszak, ennek pedig egyik szinte elengedhetetlen kelléke a kávé. De vajon mi is ez az ital, hogyan készül, honnan származik és hogyan került hozzánk?
5. Minden idők egyik kampánya Most semmiképpen sem egy olcsó, hatékony digitális PR vagy webkettes megoldásról lesz szó, ellenben egy zseniális ötlet kiváló megvalósításáról.