Továbbra is tálcán a világ
2012. április 4., forrás: detek.unideb.hu

A TEK a 2011-2012. tanév 2. félévében is meghirdette az Iránytű a világhoz előadássorozatot. A tavaszi félév során eddig katonai, jogi, informatikai és zenei,zenetörténeti témájú előadásokat hallgathattak a jelenlevők.

Dr. Isaszegi János, nyugalmazott vezérőrnagy, egyetemi tanár „Válsággócok katonai és kulturális kezelése” témájába avatta be a hallgatókat, Dr. Szabó Béla egyetemi tanár (ÁJK) a magyar jogi kultúra európai gyökerekhez való kapcsolódását ismertette a hallgatósággal, Dr. Virágos Márta, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár igazgatónője a XXI. század informatikai lehetőségeiről beszélt (virtuális könyvtárak, szabad hozzáférés az információkhoz).

2012. március 28-án Hámori Máté a ZK karmestere egy rövid előadás keretében Lajtha László népzenekutató és zeneszerző munkásságát ismertette a hallgatókkal, majd ezt követően a zeneszerző műveiből összeállított koncertre invitálta a hallgatókat a Zeneművészeti Kar épületébe.

2012. április 10-én „A bizalom kérdése a szervezetben” címmel a KTK docense, Dr. Ujhelyi Mária tart előadást.

2012. április 24-én „A jövő globális kihívása – vízminőség, vízgazdálkodás” című előadással zárul ebben a félévben a Tálcán a világ gondolatébresztő előadássorozata, mely téma szakértője Dr. Czédli Herta, a Műszaki Kar adjunktusa.