Teljes gõzzel a Campuson
2013. július 18., Campus Fesztivál

 Idén új helyszínre költözött a rendezvény, a Vidámpark és a Sportcentrum területeinek bevonásával épült ki négy napra Kelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri fesztiválja. Tegnap este még az ismerkedésé, és a ráhangolódásé volt a fõszerep, a 0. napon hét programhelyszínbõl kettõ üzemelt, teljes fokozatra mától számíthatnak azok, akik kilátogatnak a debreceni Nagyerdõre.

A Konyha és Jurij után, a különleges hangzásvilágú Magashegyi Underground adott másfél órás koncertet, õket a Heaven Street Seven zenekar követte. Frontemberük,  SzĂ»cs Krisztián bevallása szerint – iszonyat jól érezték magukat, és annak örültek a legjobban, hogy eljátszhattak egy új számot, amit elõször tökéletesen itt Debrecenben sikerült megszólaltatniuk. Azt is elárulták, hogy a Lovasi Andrással közösen elkészített daluknak klipje vasárnap debütál. Ugyancsak tegnap este csapott a húrok közé a Supernem. Papp Szabolcs bevallása szerint elõször kicsit féltek a 0. napon való szerepléstõl, de a fellépõ gárda és a csordultig megtelt nézõtér láttán megnyugodtak, és apait-anyait beleadva „nyomták le” a koncertjüket. 

Az elsõ, teljes értékĂ» napon már többszörös szorzóval pörög tovább a fesztivál. Az FM90 Friss Rádió színpada és a Vitéz László Pódium mellett megnyitja kapuit még újabb öt elõadói színtér, illetve az Európai Nyelvek utcája és a megannyi civil szervezet is várja az érdeklõdõket. A Pepsi Nagyszínpadot 17.30-kor „nyitja meg” az a zenekar, amely a nyolcvanas évek végén alakult meg, a debreceni Kossuth Egyetem hallgatóiból, azaz a PG csoport. Másfél órás koncertjüket követõen egy olyan elõadást láthatunk majd a Nagyszínpadon, amelyet még senki, sehol máshol nem élvezhetett. A méltán elismert Csík zenekar 25 éves jubileumi születésnapját ünnepli a cívisvárosban, amelynek alkalmával megajándékozzák a közönséget egy vendégelõadóval, Kovács Katival. Az énekesnõ közel ötven éve van jelen nem csak a hazai, de a külföldi zenei piacokon is, 11 országban, 5 nyelven, 76 kiadásban jelentek meg albumai. Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató jóslata szerint a koncerten 40-50 között alakul majd az átlagéletkor. Ahol az átlagéletkor megjósolhatatlan, az a következõ nagyszínpados koncert, a Quimby az egyik olyan hazai zenekar, akiknek dalait a legkülönbözõbb generációk is kívülrõl fújják. A fiúk 2011-en jelentkeztek utoljára albummal, tavaly egy kottafüzetet jelentettek meg, az idei nyáron pedig hamarosan piacra dobják könyvüket is.

A Nagyszínpad mellett erõs fejtörést fog okozni például a Telekom Terasz vagy a Rézangyal Aréna fellépõ gárdája a zenére éhezõknek. A Telekom Teraszánál már 16.30-kor elkezdõdik a buli. A K-Zaj, a ZUP és a Barbár fivérek után, a Majka-Curtis-BLR alkotta triumvirátus 11 fõsre bõvülõ élõ koncertje következik. Majkával ellentétben, Péterfy Bori már „rutinos fesztiválozó” a Campus Fesztiválon, aki Debrecenben énekli el élõben elõször a Hajnal címĂ» számát. Az Érintés címĂ» lemezüket népszerĂ»sítõ, szókimondó, laza és közvetlen tagjaiból álló Hõsök 21.20-kor, Majka és Bori között tĂ»nik fel röpke másfél óra erejéig a Teraszon. 

A Rézangyal Arénában egy kevésbé populárisabb jellegĂ» zenei vonalra épülnek a mai koncertek. Többek között Nemjuci, a The Grenma, a Fish!, vagy az ír kocsma zenéjérõl híres Paddy and The Rats is színpadra lép. Ă•ket követi az idei Fesztivál egyik üdvöskéje, a brit The Subways nevet viselõ formáció, akik Európa, USA, Japán vagy Ausztrália után, Debrecenben lépnek színpadra. 23.00 órakor indítanak. 

A Vitéz László – Bóbita Pódiumhoz fõképp a családokat várják izgalmas programokkal, de az FM90 Friss Rádió színpadánál, a Soproni Sörteraszon, a DUB Székháznál, a KULTer.hu Irodalmi sátornál, a Sub.hu Placc helyszínén, illetve az OTP Lounge-ban sem áll meg a buli és a szórakozás. Az ITSH Domb Pódium fogadja a Campus Fesztivál már-már alapnak számító dumaszínházasait, Mogács Dánielt és Kiss Ádámot, aki idén a Punnany Massifhoz sajnos nem tud becsatlakozni egy dal erejéig, de ki tudja, lehet egy másik zenekart szemelt ki mára magának. 

Teljes program a www.campusfesztival.hu-n!