Hagyományosan október elsõ hetében rendezték meg a háromnapos Debreceni Egyetemi Napokat a Lovardában, ahol kiváló zenekarok koncertjei fogadták a néha késõn érkezõ közönséget. Addig az emberek biztos valahol arra alapoztak, hogy például a következõ Magashegyi Underground/Péterfy Bori/ Bohemian Betyars stb. is meglepetésszerû új élményeket adjon – ha már ez olyan nagyon részleteiben nem lesz meg.
Megint elfüstölt egy év, gondoltam a Lovardába lépve október elsõ keddjén, hiszen még elevenen él bennem az emlék, hogy a tavalyi egyetemi napok nyitó estéjének koncertjeire mennyire nem emlékszem. Ellensúlyozva azt, hogy milyen gyorsan lelegel az idõ, ideje, gondoltam, maradandó emlékeket szerezni.
Arról írni valójában mindenki tud, hogy melyik zenekar ki után és ki elõtt lépett a színpadra, de valahogy az olyan írásokból úgy hiányzik az igazság, mint ahogy az sem valós, hogy Júlia nem volt erõs vagy terminátor. Éppen ebbõl kiindulva, gyorsan le is tettem arról, hogy megnézzek minden koncertet és aprólékosan tájékoztassam azokat, akik nem tudják összerakni az estéjüket arról, mirõl maradtak le. Végtére is ennyi erõvel leülhettem volna a sarokba egy jegyzetfüzettel – és el is felejthettem volna mindent néhány nap alatt. Ehelyett találkoztam Subicz Gabival, aki a P.A.S.O. zenekar oszlopos trombitás tagja volt évekig Tony Ass néven. A Lovardába éppen csak helyettesíteni jött akkor, vagyis már nem õ trombitál a bandában. Mr. Ass évfolyamtársam volt a Kossuth gimiben itt Debrecenben, tehát õ egy igazi helyi arc, aki aztán késõbb Pesten lett egyetemista (egy gyenge pillanatában – egy nyári fesztiválon – elmesélte, hogy gólyatáborban megnyerte az undorítósági versenyt, melynek tartalmát itt nem részletezném), majd megismerte az egész ország, idén nyáron pedig megházasodott, zeneiskolában tanít, néha játszik Gesztivel is, de a legismertebb ska zenekarból kiszállt.
És ha már a helyi erõknél tartunk, a hatalmas buli zenekar, a Kerozin vezetõjével, Axellel is össze lehetett futni mindenkinek, fõleg, mivel Tóth Gabi után játszottak szerdán, szóval ott voltak a Lovardában egy ideig, így azt is megtudtuk, hogy hamarosan azok számára is üvölthetõ otthon rockosan a ló*asz a se**edbe, akik a zenekar Rémálom visszatér albumát nem vették ki az ncore könyvtárból. – Jó néhány éve ígérem a „kerozintartály” albumot, amin a legnagyobb slágereink rockos verziója hallható majd. Örömmel mondhatom, hogy már tényleg csak a keverés van hátra, az elmúlt idõszakunk ezzel a munkával telt, elkészítettük az összes felvételt, idén õsszel biztosan megjelenik a lemez – újságolta Axel. A zenekar ezúttal is rock koncertet adott, jelenleg már ezek a bulik a meghatározóak, nem a régi techno stílus. – Egész évben kb. 2-3 felkérésünk volt diszkó fellépésre, míg volt olyan hétvégénk, hogy 2-3 koncertet nyomtunk.
És ezzel a bandázások sora a DEN-en nem ért véget, mert a csütörtöki Paddy and the Rats koncert elõtt természetesen összetalálkoztam a zenekarral, melynek gitárosát még a Disco Expressz idejébõl ismerem, ahol akkor is oszlopos tagja volt az õrült glam rock brigádnak, amikor unokatestvérem egész nyáron a dobossal pörgött, ezért valahogy vagy négy nyári fesztiválon próbáltuk meg a koncertek közötti idõt közösen elütni – ez az a része egy fesztiválnak, amikor észre se veszi az ember, de a koncertek között több órás szünet is jó hangulatban eltelik. Joey az ír kocsma punkra áttérve persze ugyanaz a rendes gyerek, akivel három éve a márciusi debreceni utazási kiállításon találkoztunk, ahol nem látogatóként, hanem kiállítóként volt jelen valami Miskolc környéki turisztikai desztináció-menedzsment képviseletében, és amikor megláttuk egymást, mindketten megdöbbentünk, de olyannyira, hogy még nevetni is elfelejtettünk: öltönyben voltunk épp és valahogy addig soha nem találkoztunk úgy. A Joeyért megõrülõ Paddy-rajnogó lányok féltékeny barátai pedig jobb, ha tudják, hogy mostanában Joey minden nap keményen boxol otthon, az ismerõs csajok élvezettel tapogatták a felkarját.
Persze az Egyetemi Napok mégsem múlhat el anélkül, hogy ne legyen olyan koncert, amire nem emlékszem: a Bëlgából pont egy olyan számot sikerült részleteiben elcsípni, amiben sokat számolnak, ám annál kevesebbet beszélnek nem trágárul. Mindez persze azért jöhetett létre így, mert volt jobb dolgom – amire még a következõ egyetemi napokon is emlékezni fogok.