Közhelyszámba megy már annak emlegetése, hogy az internet milyen minőségi változást hozott mindennapi életünkbe. Szociológiai felmérések tárgya lehet az, ahogy emberi kapcsolatainkra hat, s miként használhatják akár tömegek manipulálására a világhálót. A mélyenszántó elemzéseket meghagyjuk az arra hivatottaknak, bennünket most a net popszakmára tett hatásai érdekelnek.

Nagyon messze van már az a bizonyos nyolcvanas évek, amikor a szórakoztatóipar ráébredt a videóklip, mint reklámhordozó eszköz hatalmára. Zenés kísérőfilmek persze már a hatvanas években is készültek, s némelyik Stones, Beatles vagy Doors cucc még mai szemmel is megállja a helyét. Ez az alapvetően lemezek eladását elősegítő műfaj, a külön erre specializálódott televíziós csatornák hathatós támogatásával azonban előre nem látott erőre kapott. 

Ahogy a vizuális kultúra egyre meghatározóbbá vált a hétköznapokban, úgy lett a videó egy új művészeti ág. Michael Jackson Thriller-je hivatkozási ponttá vált, s a klipkészítés túllépett a bérmunka-kategórián, neves rendezők kirándultak szíves-örömest erre a korábban lenézett területre, sőt innen is kerültek ki később olyan nagyjátékfilmeket forgató alkotók, mint Anton Corbijn vagy Michael Gondry. Az emberek már nem úgy azonosítottak dalokat, mint korábban, hogy „emlékszel, abban a számban van az a torzított gitárszóló a második refrén után”, hanem „tudod, ebben van az, amikor az énekes nekirohan a kocsijával a falnak, aztán meg égő fejjel énekel tovább.” A látvány kissé ráült a zenére, egy rossz szerzeményt simán eladott egy jól megcsinált kisfilm, egy igazán jó dal hatását pedig még inkább fokozta.

Idővel aztán mintha szürkült volna a mezőny, uralkodóvá váltak bizonyos sablonok, a neves rendezők ugyanazokat a kliséket alkalmazták újra meg újra, néha pedig a lemezcégek parancsoltak megálljt a szárnyaló fantáziának. A világot behálózó net, s a népszerű videó megosztó csatornák viszont mára a klipes műfaj reneszánszát hozták. Mivel a zenefogyasztók jelentős rétegének már nem a koncerteken való tipródás, hanem a számítógép előtti ücsörgés jelenti a fő szórakozási formát, az előadóknak kötelező minél többször megjelenni az interneten.

Állni látszik az idő, abban az értelemben mindenképp, hogy az egykor úgy felértékelődött nagylemez egyre inkább kimegy a divatból. Az ötvenes években szárnyra kapott rock and roll képviselői kéthavonta megjelenő kislemezekkel bombázták közönségüket. A hatvanas évek úttörő előadói hozták divatba a tízegynéhány számos dalfüzéreket, melyekből aztán időnként koncepciózus művek nőttek ki. A mai piac hűen tükrözi egyre gyorsuló életritmusunkat, sokaknak már nincs ideje, energiája és kedve egy többdalos lemez végighallgatásához, inkább egyes dalokra kíváncsiak kedvenc zenekaraiktól. Visszatért hát a kislemez őrület, csak a dalok már más csatornákon és hanghordozókon jutnak el a rajongókhoz.

A kezdeti bénultság után egyre több előadó használja ügyesen a különböző közösségi internetes médiákat. Leginkább nyilván a mostani feltörekvő generáció tagjai viszik ebben a prímet, a régi bandák időnként nehezebben mozdulnak, bár köztük is vannak, akik ügyesen mentik át a virtuális térbe sok-sok éven át felhalmozott szellemi tőkéjüket. A lényeg, hogy mindenütt légy ott, az internet segítségével intenzíven, akár napi szinten tarthatod a kapcsolatot azokkal, akik szeretik, amit csinálsz. Sőt, nem is kell feltétlenül keresztül-kasul koncertezned a világot, felépíthetsz egy egész arculatot pusztán klipek, feltöltött zenék, fotók segítségével.

Tele van a közösségi háló olyan előadókkal, akik tudatosan használva egyes fórumokat szedtek össze tekintélyes rajongótábort maguknak. A videókra különös figyelmet fordító O.K. Go vagy a szellemes feldolgozásokat (is) jegyző Pomplamoose, s az élőben sokkal kevésbé meggyőző Lana Del Rey mind így építették, építik karrierjüket. 

Az egyszeri hallgató egyik szeme sír a másik meg nevet. Egyrészt a hatalmas információáradat rengeteg szemetet is hömpölyögtet nap mint nap, másrészt már nem kell kutakodni, utána járni a dolgoknak, hogy igazi gyöngyszemekre bukkanjunk. Ha szerencsénk van, a szelektálás képessége kialakul egy idő után, mindennek megvan a jó és rossz oldala is. Ezt csak azért írtam, hogy ha már közhelyesen kezdtük, fejezzük is be úgy ezt a röpke eszmefuttatást.