Start-up Debrecen
2014. február 11., forrás: unideb.hu

A rendezvényen csaknem 200 hallgató, kutató és vállalkozó hallhatott előadásokat a Tudás- és Technológia Transzfer Iroda szervezésében a hazai start-up ökoszisztéma építéséről, valamint a helyi innovatív ötletek megvalósításáról.

 A hazai start-up ökoszisztémában jelentős állomás volt a 2013-as év, amikor sorra jelentek meg az üzletfejlesztést támogató inkubátor programok és országszerte start-up közösségek alakultak.

 - Ez a folyamat a Debreceni Egyetemen csaknem 10 éve megkezdődött, amikor jelentős fordulat következett be az akadémiai kutatásokban. Az egyetem a várossal és nagyvállalatokkal közösen kezdte feltérképezni, hol vannak reális esélyek az itt zajló kutatások ipari hasznosítására, ezáltal a magyar gazdaság fellendítésére. Debrecen az uniós átlag fölötti teljesítményt a gyógyszeripar és az élelmiszertudomány, valamint a termálturizmus terén tud nyújtani - emelte ki előadásában Szilvássy Zoltán. A rektor hangsúlyozta: az egyetem és a vállalatok közösen fogalmazták meg elképzeléseiket, alakították ki azt a stratégiát a célok elérésére, amely akkor itthon egyedülálló volt. Mára a kutatások közös innovációs láncot alkotnak, amelynek köszönhetően Debrecenben olyan egyetemi-vállalati-városi együttműködési rendszer alakult ki, ami jelentős tényező mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban is - fogalmazott a rektor.

A már kialakult és jól működő rendszert támogatja a 2013 őszén létrejött Budapest Hub munkacsoport, amelynek felépítéséről, munkájáról, valamint a régiós tudásközpontok szerepéről Nikodémus Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője tartott prezentációt.

 A konferencián további előadások hangzottak el az egyetemi-vállalkozói kapcsolatokról, a Start-Up Credoban kitűzött célokról, az államilag támogatott Akkreditált Technológiai Inkubátorok rendszeréről, az akcelerátorok működéséről, valamint a start-up vállalkozások helyi lehetőségeiről is.