Üdvözöljük a Magyar Kupa rendezvényén!
2014. április 27., SzabĂł LászlĂł

A beléptetõ kapuk már így köszöntik az érkezõket, hiszen szinte napok kérdése és átadják az új Nagyerdei Stadiont, május 1-jén birtokba veheti a közönség az épületet. Egyelõre azonban sok helyen még csak zokniban lehet járkálni.

Szép, formás, éjjel az erdõ fái között varázslatos fényeivel hívja fel magára a figyelmet. Valójában csodálkozom is, hogy még nem történt baleset a Nagyerdei körúton, hiszen bárki, aki autóval vagy biciklivel közlekedik a belátást biztosító, érintett szakaszon, az néhány másodperc erejéig nem az útra figyel, hanem a stadionra. Sötétben különösen veszélyes lehet ez, amikor a pillangók az út szélén szoknyaszárnyaikat bontogatják, az autós azonban a színekben fürdõ épületet stíröli. Így tesznek azok is, akik létjogosultságát kérdõjelekkel illették, hiszen a stadion kívül-belül pazar látványt nyújt.

A lebontott, régi stadion megõrzött eredeti kapuján keresztül vezet az út az új elõterébe, ahol télen jégpályát alakítanak ki, a május elsejei megnyitón pedig délutáni koncerthelyszínként funkcionál majd. A lelátóra befér több mint húszezer nézõ, huszonhárom kényelmes páholy van a kiváltságosoknak és tizenöt lift is mĂ»ködik a foci új, négycsillagos debreceni szentélyében. A csillagok száma miatt még pelenkázó szobák is vannak, bár nem gondolom, hogy emiatt megszaporodik a csecsemõket ölükben dédelgetõ szurkolók száma. Fizetni a büfében pénzzel elõre feltöltött kártyákkal lehet, mint a nyári fesztiválokon, a toalettekben pedig vandálbiztos a vécécsésze. Aki viszont mégis törne-zúzna, az könnyen a rendõrségi fogdában találhatja magát, helyben elzárhatják. 

A rejtettebb részek azonban még ennél is izgalmasabbak: a nyitásig a padlószõnyegezett sajtószobába vagy a legfelsõ szint VIP folyosóira, termeibe, páholyaiba kizárólag zokniban lehet belépni, ne koszolódjon addig. És éppen ezekben a terekben rejlik a stadion multifunkcionalitása, könnyen elképzelhetõ tehát, hogy a futball iránt teljesen közömbös látogatók is megfordulnak az épületben. Hoteleket megszégyenítõ tálalókonyha és hozzá tartozó folyosórendszer szolgálja a piros aranyos szalámis szendvicsek gördülékeny célba juttatását, ráadásul mindez egy akkora rendezvényterembe fut bele, ahol akár még egy kisebb létszámú esküvõ is szépen elférhet, de a nagyobb csarnokban, ahol klubkoncertek és partyk is rendezhetõk, ott aztán tényleg együtt tud örülni több száz ember. A VIP bejáraton közlekedõk mozgólépcsõn juthatnak fel egy félemeletet, de elõtte még odaköszönhetnek a játékos kijáró és a VIP között berendezett, üvegfalú mĂ»füves gyakorló pályán dekázó focistáknak.

A futballdrukkereknek külön örömteli, hogy az új stadionban nyugodtan lehet sörözni. Sportrendezvényen a társaságok tagjai általában felváltva hozzák az újabb köröket, közben persze mindenki attól fél, hogy amíg õ megy el a büfébe, éppen addig történik majd a meccset eldöntõ bravúros csel, amibõl aztán gyõztes gólt lõ a csapat – és utána mindenki arról fog beszélni, õ viszont csak azt tudja mondani, hogy pont akkor fogyott ki az az átkozott hordó, így lemaradt a szezon góljáról. Ilyen nem fordulhat elõ, ugyanis minden büfénél, folyosón, fordulóban, közben, peronon és árokban hatalmas képernyõkön követhetõ a pályán zajló aktuális esemény, vagyis veszteségmentesen lehet sörért szaladni. 

A Nagyerdei Stadion élettel teli közösségi tere lehet a városnak, ha majd az építkezés miatt eltĂ»nnek a kerítések, akkor teljesen szabadon, bárki számára megközelíthetõ lesz. Mivel a közterület határa a bejáratig terjed, körbe lehet szaladni, bicajozni, meg lehet érinteni, sõt ott lesz a Loki shop és a Loki sörözõje is. Az egyetem kezelésében álló víztorony megújulása plusz lendületet adhat kiállítóterével, vendéglátó egységével a környezetnek, ahol az igazán nagy durranás az lenne, ha már ezen a nyáron belekóstolhatna mindenki az igazi fesztivál-életérzésbe: zúzzanak Lukácsék július 23-27. között a stadion körüli területen , várja a bulizni vágyókat idén ebben az új erdei világban a Campus Fesztivál . Ha lehet egy kérésem