Gólyatáborok 2014
2014. augusztus 26., DEHDK PR-Ă©s SajtĂłiroda

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén 8. alkalommal tartja meg nagy közös 

gólyatáborát a Debreceni Egyetem Egyetem téri Campusán két turnusban, 2014. augusztus 

25-29. és szeptember 1-5. között. A szervezõk összefogását tovább erõsíti, hogy ebben az 

évben 9 kar részvételével zajlik a tábor szervezése és lebonyolítása. Ez az elsõ mérföldkõ 

az egyetem hallgatói számára, hiszen itt köttetnek az életre szóló barátságok, innen indul

az egyetemi élet, ez a kezdetek kezdete! 

"A gólyatábor az év egyik legfontosabb hallgatói rendezvénye. Több ezer olyan hallgató 

érkezik az Egyetem téri Campusra, akik szeptembertõl városunkban folytatják majd 

felsõfokú tanulmányaikat. Nagy öröm, hogy ismét rengeteg gólya vesz részt az ország 

legnagyobb és reméljük legjobb gólyatáborában, ami alapjaiban határozza meg a 

résztvevõk elkövetkezõ éveit.”- mondta Körösparti Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói 

Önkormányzatának (DEHÖK) elnöke.

A tavalyi évben a szervezõk tankönyvgyĂ»jtõ akciót hirdettek. Ennek sikerén felbuzdulva a 

gólyák idén tanszereket hozhatnak magukkal, melyeket a gólyatábor végén a hátrányos 

helyzetĂ» diákoknak juttatnak el a szervezõk.

Újdonságnak számít a táborban a Zöld Gólyatábor program. A tábor mindkét hetén a 

szervezõk kialakítanak egy Zöld Pontot, ahová a résztvevõk leadhatják a kiürült pet 

palackokat, papírhulladékokat. A program lebonyolításában a DEHÖK Környezetvédelmi 

Bizottságának tagjai segédkeznek.

A táborban zajló eseményekrõl a DETEKtor TV munkatársai napi összefoglalókkal és 

„Üzenj haza” programmal folyamatosan tájékoztatják a résztvevõket, a szülõket és az 

érdeklõdõket.

A két gólyatáborban összesen 2500 fõ vesz részt, akik a Kossuth Lajos Kollégiumokban 

kapnak szállást, ugyanott, ahol maguk a programok is zajlanak, ami azért ideális, mert a 

hallgatók már a gólyatábor ideje alatt megismerkedhetnek azokkal a helyszínekkel, ahol a 

következõ 3-5 évet töltik majd.

A gólyatábor programjai között lesznek elõadások, beiratkozási lehetõség, Civil Falu, 

csapatépítõ feladatok, vetélkedõk, sport programok, élményfürdõzési lehetõség, koncertek 

és borkóstolóval egybekötött tĂ»zijáték.