Volt valami a leveg?ben
2014. október 30., Pálóczi Alexandra

„Valami van a leveg?ben” – így hangzik a Halott Pénz legújabb slágergyanús száma, amit bár a Debreceni Egyetemi Napokon (DEN) nem játszottak el él?ben, mégis ezzel a gondolattal lehetne jellemezni a DEN három napját.

Sok érvet fel lehet sorakoztatni, hogy miért jó egyetemre járni és miért jó a Debreceni Egyetemre járni. A színvonalas képzés mellett nem elhanyagolható tényez?, hogy a tanulás a mellett megannyi lehet?ségünk van a szórakozásra, feltölt?désre, élményszerzésre. Az egyik ilyen alkalom a DEN, amikor a hagyományos Campus Partyk keretein túllépve egy három napos kis fesztiválocska kerekedik a Kassai úti Campuson. Minden évben törekednek a szervez?k arra, hogy a lehet? legváltozatosabb, ugyanakkor az egyetemisták körében népszer? zenekarok adjanak koncertet. Ebben az évben szinte egyértelm? volt, hogy a tavaly téli Lovardás buli után, újra ezen a színpadon lépjen fel Halott Pénz, hiszen már a Campus Fesztiválon és a Gólyatáborban is megmutatták, hogy mindig képesek fergeteges hangulatot varázsolni Debrecenben. A koncertr?l nem hiányozhattak a már-már klasszikusnak számító zenék, amelyeket szinte nem is kellett rappelni, énekelni az együttesnek, megtették helyettük a bulizók. S ahogy a Pont olyan, mint a többi c. számuk végén elhangzott: „A debreceni közönség nem olyan, mint a többi!”. 

Természetesen nem csak a Halott Pénz lépett fel hétf? éjszaka. El?ttük a Blaha Louisiana és Deniz adott koncertet, de talán a korai (?) id?pont miatt, nem voltak olyan sokan. A zenekarok azonban így is lelkesek voltak és akik id?ben elkészültek, s megérkeztek a koncertekre, ahogy érzékeltem, igazán jól érezték magukat. A hétf? éjszaka záróakkordja a Nagyszínpad verseny gy?ztese, Mary Popkids volt. Nem ismerem túl sok számukat, de összehasonlítva a felvételeket az él? koncertjükkel, megállapítható, hogy sokkal jobban szólnak él?ben, ahogy Pély Barna mondaná „nekem átjött”. Mary Popkids után felkapcsolták a villanyt, s az utolsó „DENel?k” is elszállingóztak a Loviból. Voltak, akik a néhány órával azel?tt megtalált „Igazival” kézen fogva, voltak, akik a sörüket szorongatva egyedül, az igazán szerencsések pedig sörrel, társasággal és jó élményekkel távoztak a nyitónapról.

Kedden a 2 Jointstól, a Punnany Massiftól és Ludmillától remegtek a Lovarda falai. A 2 Joints zenekar fiatal debreceni zenészekb?l álló banda, és a tagok közül többen is a Debreceni Egyetem hallgatói. Teljes mértékben hazai közönség el?tt léptek színpadra és ahogy a DETEKtor TV egyik interjúalanya fogalmazott: min?ségi zenét játszottak. Utánuk Punnany Massifé volt a terep, akik mondhatni „kimaxolták” a bulit. Kezek a magasban, Na-na-nananana-nanana, taps-taps, Élvezd! Úgy t?nik a Punnany az a magyar zenekar, amit nem tud megunni a közönség. A legkitartóbbak – akik szép számmal voltak – hajnalig maradtak Ludmillára csapatni.

Az utolsó nap – ami egyben a szokásos Campus Party is volt – DJ Juhász Laci alapozta meg a hangulatot a Soerii & Poulek koncertje el?tt. Aztán S & P hiába énekelte azt, hogy „Valahol messze buli van”, hiszen a buli nagyon is közel volt. Egészen pontosan a Lovarda színpadán, egy tütüben táncoló plüss elefánt, egy tökéletes test? táncos lány és még néhány elvetemült figura társaságában. Brutális nyarat hoztak az ?szi nyárba. Levezetésképpen Hamvai P.G. lépett a DJ pult mögé, aki a kissé megfáradt egyetemistákat felpörgette az utolsó percekig. 

Valószín? mindenki elfáradt a három nap alatt, azok is, akik csak egy vagy két napra látogattak el a DEN-re és mellette másnap felkeltek a reggel 8-tól kezd?d? óra miatt. Azonban remélhet?leg mindenki elraktározott valamit ebb?l az atmoszférából, valami jó emléket err?l az eseményr?l, amely a borús ?szi napokon, amikor nagy er?kkel tanulni kell vagy csak egyszer?en lehangolt az ember, akkor eszébe jut és segít túlélni. 

Miel?tt pedig elfelejteném: a DETEKtor TV YouTube csatornáján és Facebook oldalán megtaláljátok a DEN összefoglalóját. :-)