Indul az integráció
2015. március 6., forrás: unideb.hu

A miniszter döntött: integrálják a Debreceni Egyetemet és a Kenézy Gyula Kórházat. Debrecenben jön létre az ország legnagyobb egészségügyi intézménye.

- Balog Zoltán, az emberi erõforrások miniszterének levelét február 24-én kaptuk kézhez, a kórház fenntartói jogait év közepén vesszük át.  A teljes integrációnak pedig 2016 decemberére kell befejezõdnie – jelentette be Szilvássy Zoltán rektor rendkívüli sajtótájékoztatón a Debreceni Egyetemen. Hozzátette: a folyamatnak nagyon fontos mérföldkövei vannak, melyeket a miniszter határidõkhöz kötött.

- 2015. június 30-ig a Kenézy Gyula Kórház és Rendelõintézet átadja a fenntartói jogokat a Debreceni Egyetemnek. 2015. december 31-ig a kiszolgáló és támogató funkciókat integráljuk. Végül 2016. december 31-re záródik le az integrációs folyamat, ekkorára minden párhuzamosságot megszüntetünk, és egy intézményként mĂ»ködik tovább a két egészségügyi ellátó – sorolta Szilvássy Zoltán rektor.

Kósa Lajos országgyĂ»lési képviselõ elmondta, hogy nagyon sok teendõ van még a folyamat lezárásáig, amihez az egészügyi szabályozásban is változtatásokra van szükség.

- Újra kell gondolni az ilyen klinikai központok finanszírozását, mivel egy ilyen csúcsszervezet szétfeszíti a jelenlegi rendszer kereteit. Például a mostani szabályozás nehezen kezeli, hogy ugyanazok oktatnak az egyetemen, akik a klinikán gyógyítanak, nekünk azonban olyan rendszerre van szükségünk, ami ezt támogatja – hangsúlyozta Kósa Lajos.

Az országgyĂ»lési képviselõ egy kérdésre válaszolva kijelentette: a miniszteri döntés azt is jelzi, hogy a kormányzat már elvetette az orvosképzés „kimetszésének” ötletét , amelyet a Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága sem támogatott.

Kósa Lajos arról is beszélt, hogy az integráció után esetlegesen felszabaduló finanszírozási források elvesztésétõl nem kell félni, azt az intézményben más területek fejlesztésére fordítják majd.

Édes István, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ fõigazgatója kiemelte, hogy a két intézmény szakmai integrációja már évekkel ezelõtt elindult.

- PéldaértékĂ», amit a kardiológia területén kialakult, most ugyanezt kell elérnünk a több területen is. A legfontosabb cél a szakmai párhuzamosságok megszüntetése, illetve az ellátások elérhetõségének javítása. Mivel szakemberhiány van, valamennyi orvosra és szakdolgozóra szükség van, így leépítésre nem kell számítani, legfeljebb racionalizálásra. Az integráció révén az orvosok egységes rendszerben dolgozhatnak majd, ami jó alapot jelent a kedvezõ életpályához – magyarázta Édes István.

Lampé Zsolt, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelõintézet fõigazgatója az eddigi együttmĂ»ködések kapcsán felidézte, hogy a traumatológia már a nyolcvanas években a Kenézy Kórházhoz került.

- A két intézmény vezetése évek óta vizsgálja azokat a területeket, amelyeken nagyobb hatékonyságot jelent az együttmĂ»ködés, legutóbb például a pulmonológiai és pszichiátriai ellátásban volt erre példa, ugyanakkor szükség volt egy ilyen miniszteri döntésre a folytatáshoz. A teljes integrációtól azt remélik, hogy gyorsabbak lesznek a rutinellátások, csökkennek a várólisták, valamint olyan diagnosztikai eljárások jelennek meg, amelyek tovább javítanak majd az ellátás minõségén – közölte Lampé Zsolt.

Kérdésre válaszolva elmondta: a két intézményben jelenleg évi négy millió az orvos-beteg találkozók száma és összességében háromezer ágyon folyik a gyógyítás.

Ónodi-SzĂ»cs Zoltán, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fõigazgatója – akit a miniszter az integrációs folyamat felügyeletével bízott meg - kiemelte, hogy az integrációnak köszönhetõen a Debreceni Egyetemen a képzés színvonala is emelkedni fog, hiszen a Kenézy Kórház beolvadásával tovább nõ a gyakorlati helyek száma. A fõigazgató szerint a rendelkezésre álló másfél év elég lesz arra, hogy a felek megfelelõ megoldást találjanak a felmerülõ kérdésekre.

Papp László polgármester kifejtette: a város vezetõjeként az a feladata, hogy Debrecen 200 ezer lakosának érdekeit képviselje, így minden olyan lépést támogat, amely a betegek javát szolgálja.

 

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja bejelentette: az integrációval Magyarország legnagyobb egészségügyi ellátó intézménye jön létre, ahol a legegyszerĂ»bb ellátástól a legbonyolultabb mĂ»tétekig mindenféle gyógyítási tevékenységet el tudnak végezni. Hangsúlyozta: Debrecenben jön létre a legnagyobb gyakorlati hátérrel rendelkezõ orvosképzés, ami vonzó életpályát jelent a gyógyítók-kutatók számára is. Az integrációval a Debreceni Egyetem költségvetése elérheti a százmilliárd forintot.

 Az intézmények vezetõi március közepén összdolgozói fórumon adnak tájékoztatást az integráció menetérõl.