„Isten nevében és a haza üdvére”
2015. december 9., forrás: unideb.hu


Történetének 101. tanévét nyitotta meg szeptember 7-én a Debreceni Egyetem a Főnix Csarnokban. Több mint 8000 első éves hallgató kezdi tanulmányait.
 
- A magyar nemzet határai ott vannak, ameddig a szelleme terjed. Ennek a szellemnek az alma matere elsősorban az egyetem, melynek Önök ma teljes jogú polgárai lesznek – köszöntötte Apponyi gróf szavaival az első éves hallgatókat Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Hozzátette: hazánkat mi magyarok karddal és lóról kilőtt nyilakkal szereztük meg, de a kereszttel tartottuk meg, és a tudással indítottuk fejlődésnek.
 
A rektor kiemelte: 1914-ben mindössze háromszáz diák kezdte meg tanulmányait, most több mint harmincezer hallgatója van az egyetemnek, és a jelentkezések alapján a vidéki felsőoktatási intézmények között egyértelműen a Debreceni Egyetem a legnépszerűbb.
 
Szilvássy Zoltán szerint a Debreceni Egyetemnek az oktatáson túl nagyon fontos feladata a gazdaság fejlődésében való szerepvállalás, a régió kulturális központjaként való megfelelés. Az egyetem körül az elmúlt években nagyon fontos, a nemzet számára is lényegesen prosperáló ágazatokban jöttek létre együttműködések, amelyekben nagyon fontos az egyetem Debrecen városához, a vállalatokhoz és a pénzintézetekhez fűződő kapcsolata.
 
- Önök az ország egyik legkiválóbb tudásközpontjában tanulhatnak, amely számtalan lehetőséget tartogat a következő években. Ezeket akkor tudják a legjobban megragadni, ha megfogadják Konfuciusz ősrégi tanácsát és a tanulást ötvözik a gondolkodással, hiszen „gondolkodás nélkül tanulni: kárba veszett munka. De tanulás nélkül gondolkozni veszélyes” – emelte ki beszédében Solti Péter, az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztos.  Hozzátette: a 21. század egyik legnagyobb kihívása a tudomány és a kutatás nemzetközivé tétele. Ebben kiemelt szerepe van és lesz a Debreceni Egyetemnek, amely sok képzési területe mellett az orvos- és egészségtudomány vonatkozásában már bizonyította, hogy a nemzetközi színtéren versenyképes szereplő.
 
A nemzetközi munkaerőpiacon hasznosítható tudás fontosságát hangsúlyozta beszédében Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is.
 
- Akik a Debreceni Egyetemen kezdik felsőoktatási tanulmányaikat, azok már tudnak azokhoz a kihívásokhoz alkalmazkodni, amelyek ebben a globális világban elénk tárulnak. A nemzetközi munkaerőpiac felkészült kollégákat fog igényelni. A Debreceni Egyetem komoly infrastrukturális fejlesztésinek köszönhetően – a műszaki- és az eszközfeltételeit, valamint a campusokat tekintve – az egyik legmodernebb egyetemmé vált a hazai felsőoktatásban, és az egyetem professzorai, oktatói az ország egyik legkomolyabb felkészültségét fogják Önöknek mindehhez biztosítani – mondta Pajna Zoltán.
 
Az ünnepélyes eskütételt követően Papp László, Debrecen polgármestere beszédében arra hívta fel az első éves hallgatók figyelmét, hogy a város és az egyetem együttműködésének köszönhetően már most megteremtették annak a lehetőségét, hogy a diploma megszerzését követően a helyi munkaerőpiacon jól érvényesíthető tudással élhessenek a diákok.
 
- Debrecen tudja, hogy a tudásalapú gazdaságfejlesztés jelentheti a kitörési pontot a jövőben. A legnagyobb iparvállalatokkal és az egyetemmel együttműködve indítottuk el a debreceni innovációs programot – az elektronika, az informatika, az élelmiszeripar és az egészségipar területén –, amely a becslések szerint 5-10 milliárd forint értékű fejlesztést hozhat a városba. Ez egy innovációra épülő, hosszú távú városfejlesztési terv, amelynek reményeink szerint Önök lesznek a hajtóművei – összegezte a polgármester.
 
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke biztosította az egyetem új polgárait arról, hogy minden segítséget megkapnak majd tanulmányaikhoz és egyetemi életükhöz.
 
- Itt, az ország talán legmodernebb felsőoktatási környezetében szakmailag is sikeresek lehettek, miközben az oktatók és hallgatótársaitok mindent megtesznek majd, hogy emberséges környezetet biztosítsanak. Legyetek büszkék arra, hogy itt tanulhattok, és éljetek minden lehetőséggel, amit az intézményetek nyújt nektek – hangsúlyozta Körösparti Péter.
 
A tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen adták át az intézmény honoris causa doktori címét. A Debreceni Egyetem Mocsai Lajost, a Magyar Testnevelési Egyetem rektorát fogadta díszdoktorává.
 
- Ez a cím nagy megtiszteltetés, de ez a megtiszteltetés nemcsak nekem szól, hanem annak a kultúrterületnek, amelyet a Testnevelési Egyetem és jómagam egy szakegyetem vezetőjeként képviselek. A Debreceni Egyetemmel közösen indítottunk kutatásokat a sport speciális területén, és azt gondolom, ez a munka rövid időn belül jelezni fogja, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem a humánerőforrás- és az egészségfejlesztésben is kiemelt feladataink vannak – mondta el Mocsai Lajos.
 
A rendezvényen első alkalommal adták át a Debreceni Egyetem Alumni díját, melyet olyan szervezetek kaphatnak meg, amelyek az intézménnyel szoros tudományos és/vagy szakmai kapcsolatot ápolnak, támogatják az egyetemet céljainak megvalósításában, illetve kiemelt foglalkoztatói az itt végzett hallgatóknak. Az elismerést idén a TEVA Zrt. kapta.