Futballkutatók, labdarúgó szaktekintélyek
2015. december 9., Ölveti László

 A jövõ focija a tudásra épül: egy kilogramm agy a labdarúgásban többet ér, mint egy kilogramm izom – mondta „az edzõk edzõjének” számon tartott Horst Wein szeptember 22-én, a Debreceni Futballegyetem rendezvénysorozat elsõ állomásán, a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón.
 A szakember, aki többek között az FC Barcelona utánpótlásképzésének alapjait is lefektette, nem kevesebb, mint 31 országban osztotta már meg tudását, s ezúttal hozzánk is ellátogatott.
 A Debreceni Futballegyetem elsõ elõadójaként Horst Wein részletesen ismertette azt az edzéstechnikát, amelyet korosztály specifikusan dolgozott ki, s már hatékonyan alkalmaznak például a legutóbbi világbajnok hazájában, Németországban is. A neves tréner a gondolkodást nevezte a játék kulcsának, álláspontja szerint ez még a fizikai tényezõknél is lényegesebb.
Szilvássy Zoltán, a DE rektora a Debreceni Futballegyetemrõl elmondta: - Szeptembertõl novemberig tart az a labdarúgás oktatási és kutatási hátterére fókuszáló konferenciasorozat, melynek intézményünk ad otthont a „3. misszió – Sport és tudomány a társadalomért Kelet-Magyarországon” címĂ» pályázat keretén belül. A program célja: a hazai utánpótlás-labdarúgás bekapcsolása a nemzetközi vérkeringésbe, együttmĂ»ködés a külföldi felsõoktatási intézmények sportirányú projektjeivel, valamint a nemzetközi tapasztalatok bevonása a hazai szakmai gondolkodásba.
 A konferencia részeként nemzetközileg elismert szakemberek tartanak edzõképzést Debrecenben, s a már említett okokon felül, ennek még az is a célja, hogy az utánpótlásképzésben dolgozók hozzájussanak modern, nemzetközi szintĂ» ismeretekhez. Erre már Bács Zoltán, a DE kancellárja mutatott rá, majd folytatta: a program során a hazai tudástranszfer, azaz a szakemberek közti kommunikáció, valamint a nemzetközi tudás elérése jegyében elismert futballedzõk, sportfejlesztõk tartanak elõadásokat hetente két-három egész napos tréning keretén belül. Tudásukat egyetemi szakembereknek, debreceni és kelet-magyarországi labdarúgóedzõknek, testnevelõ tanároknak, sporttudományos képzésben résztvevõ egyetemi hallgatóknak szeretnék továbbadni.
A projekt részeként az egyesületi és egyetemi labdarúgás terén tudományos tevékenységet végzõ olasz, holland, spanyol, német és angol szakembereket hívtak meg, akiktõl a nemzetközi gyakorlatokat adaptálhatják a magyar szakemberek – ezt már HegedĂ»s Gábor, a debreceni Olasz Focisuli igazgatója jelentette ki, majd kollegája, a DVSC egykori sikeredzõje, Herczeg András is felszólalt az esemény sajtótájékoztatóján.
A Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetõje elmondta: a mostani képzés anyagát szeretnék beépíteni az akadémiai utánpótlás-nevelés edzési programjába, s ezzel talán még hatékonyabbá tenni az ott folyó képzést.
Az eseményen részt vett Matthias Lochmann, a Nürnbergi Egyetem professzora is, aki elismeréssel szólt a Debreceni Egyetemen folyó sporttudományi programról. Kiemelte annak egységességét, melybõl a gyerekek és az edzõk mellett a szülõk, az iskolák és az egész iskolarendszer profitálnak.
A Nagyerdei Stadion lelátóján tartott sajtótájékoztató ideje alatt, a gyepen Marcello Nardini olasz utánpótlás-képzési szakember tartott bemutató edzést debreceni focista gyerkõcök bevonásával. Ezt is, ahogy az elméleti foglalkozásokat is, több mint száz szakember tekintette meg az ország különbözõ pontjairól érkezve.