Hepp Kupa
2016. április 11., forrás:Egyetemi Élet

Nem sikerült a címvédés dr. Nagy Ágoston együttesének a másodosztályú csapatok számára kiírt Hepp Kupa küzdelemsorozatban. Kosarasainknak a Vasas Akadémia gárdája parancsolt megálljt az elõdöntõben, majd a bronzéremért zajló összecsapáson imponáló magabiztossággal gyõzték le a regnáló NB I/B-s bajnokot, azaz a Bonyhádot.

A 2015-ös esztendõhöz hasonlóan, az idén is kupagyõzelemmel kívánta nyitni az évet a DEAC Kamilla Gyógyfürdõ férfi kosárlabda csapata, mely a dr. Hepp Ferencrõl elnevezett sorozatban idáig egyszer tudott diadalmaskodni történelme során.
Az elõselejtezõket követõen négy együttes kvalifikálta magát a budapesti SYMA Csarnokban megrendezett nagydöntõbe, ahol az érintett sportolókon kívül számos hazai és nemzetközi kosárlabda szakértõ tette tiszteletét, s figyelte a feltörekvõ ifjúság játékát, valamint az ezzel párhuzamosan zajló Magyar Kupa finalfour-ját.

Egyetemistáink a nyugati csoport aktuális harmadik helyezettjével, azaz a Vasas Akadémia alakulatával találták szembe magukat a döntõbejutásért vívott mérkõzésen. A hullámzó játékot hozó összecsapást végül a pasarétiek nyerték hét pontos különbséggel.

A látottakról vezetõedzõnk így nyilatkozott: „Nem kezdünk jól, nem találtunk be, így sokáig rohantunk az eredmény után. Félidõre sikerült visszakapaszkodnunk, annak ellenére, hogy a játékvezetõk jobban engedték a test-test elleni küzdelmeket, mint ahogy azt mi elviseltük. Ennek következtében elkezdtünk erõlködni, de sokáig a külsõ dobásainkkal tudtunk kompenzálni. A harmadik negyedben jött egy nagyobb hullámvölgy, amivel teljesen lenulláztuk magunkat. Nem ment a labda, erõlködtünk, elsiettük a befejezéseket, de a Vasas jó védekezése is kierõszakolta, hogy nem sikerült a saját ritmusunkban játszani.”

DEAC Kamilla Gyógyfürdõ – Vasas Akadémia 77-84 (17-23; 24-17, 20-24; 16-20)

DEAC: Patkovic 13, Kovács 12, Gál 4, Nagy Be. 2, Nagy Bo. 22/12 cserék: Takács 7, Pék 6/6, Erdei 11/9, Vas -.

Vasas: Garamvölgyi 6, Andrássy 19/6, Katona 11/6, Surmann G. 12/6, Surmann P. 10 cserék: Zsemlye 3, Boros 15/3, Nshimba 3, Kozma 5/3, Keul -, Völgyi -, Steier -.

Nem maradt sok ideje a búslakodásra kosarasainknak, hiszen már másnap délelõtt következhetett is a helyosztó, azaz a harmadik helyért zajló összecsapás, ahol a szintén nyugati csoportban szereplõ, általunk oly jól ismert (ugyanis a 2015/15-ös szezon végén ellenük vívtuk a másodosztályú pontvadászat fináléját) Bonyhád volt az ellenfél. A két csalódott fél küzdelmébõl végül a jobban motivált társaság, azaz a DEAC került ki gyõztesen, méghozzá nem is akármilyen fölénnyel. Nagy Botondék több mint száz pont felett szórtak a közel 3000 nézõ elõtt vívott találkozón, s ezzel méltó revánsot vettek a nyáron botrányos körülmények között elveszített bajnoki döntõért.

A negyvennyolc pontos siker után dr. Nagy Ágoston értékelt ismét: „Nagyon örülök a gyõzelemnek, mert ez mindig elõreviszi a csapatot, mentálisan szükség van arra, hogy egységesnek érezhessük magunkat. Ma sokkal jobb felfogásban álltunk a mérkõzéshez, mint tegnap, de nem csak mi, hanem a játékvezetõk is, így mindenki tudott a saját dolgával foglalkozni. Sajnálom, hogy a Bonyhád nem tudott lépést tartani velünk, de olyan jó volt a dobóteljesítményünk, hogy ez azt a kicsi motivációjukat is megölte, ami volt.”

Metal-work Bonyhád SE – DEAC Kamilla Gyógyfürdõ 56-104 (13-32; 12-25, 13-23; 18-24)

Bonyhád: HegedĂ»s -, Kovács 10, Papp 4, Baki -, Jilling 3 cserék: Tömösváry 12/3, Somogyfoki 16, Gébert 9, Fetzer 2, Adebayo -, Szavai -.

DEAC: Patkovic 10/3, Kovács 14, Gál 4, Nagy Be. 11/9, Nagy Bo. 15/15 cserék: Takács 8, Pék 11/9, Erdei 13/3, Vas 5, Lippai 5, Szarka 8/6, Kiss -.

A DEAC Kamilla Gyógyfürdõ együttese ezzel teljessé tette éremkollekcióját, már ami a Hepp Kupát illeti, hiszen a tavalyi arany-, s a két évvel ezelõtti ezüstérem után, idén a bronzot sikerült megszereznie. Reméljük, hogy a bonyhádiak felett aratott siker kellõ lökést ad a srácoknak ahhoz, hogy meg se álljanak az NB I/B bajnoki címéig, s ezáltal a legmagasabb osztályba való feljutásig. Ehhez kívánunk sok sikert és kitartást!