Hatmilliárd forint egészségiparra
2016. november 17., forrás: unideb.hu

Támogatta a kormány a Debreceni Egyetem egészségipari kutatóprogramját. A FIEK keretében az intézmény 5,9 milliárd forintos pályázati forrást nyert.

Szilvássy Zoltán rektor szerint a támogatási döntés jelzi, hogy az egyetem szenátusa által 2015. május 22-én deklarált egészségipari fókuszterülettel az intézmény a nemzeti egészségipar meghatározó szereplője lett.

A támogatási döntésről a Magyar Közlöny (2016. évi 158. száma) számolt be 2016. október 19-én. A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ – kutatási infrastruktúra fejlesztése” című (GINOP-2.3.4-15 azonosító jelű) pályázat keretében a Debreceni Egyetem az egészségipar, – mint kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági ágazat – szereplőinek konzorciumi együttműködésére alapozott kutatási programot valósít meg, így a stratégiai jelentőségű és szakmailag összefüggő feladatok kivitelezésével hozzájárul a nemzeti egészségipar egészének fejlesztéséhez.

Az egészségipari program keretében több ágazati nagyvállalattal működik együtt az egyetem, az iparági partnerek igényei szerint végeznek több karon átívelő kutatásokat. Az intézmény részéről az Általános és Orvostudományi Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar munkatársai vesznek részt a munkában. A projekt biotechnológiai gyógyszer-fejlesztési részében a Richter Gedeon Gyógyszergyárral közösen biotechnológiai kémiai analitikai és klinikai kutatásokat végeznek.

Szilvássy Zoltán rektor felhívta a figyelmet arra, hogy a felsőoktatási intézmény hagyományosan integráns szereppel bír a magyar biotechnológiai gyógyszergyártásban, ám a gyógyszer-fejlesztési feladatokat eddig külföldön végezték. A most elinduló egészségipari nagyprojektnek köszönhetően az egyetemen meghonosodik a gyógyszer-fejlesztéshez szükséges speciális munkakultúra.

A program másik eleme egy nemzeti vakcinagyár félüzemi struktúrájának létrehozása, a kisszériás vakcinagyártás elindítása az egyetlen magyar tulajdonú oltóanyaggyárral, a Fluarttal konzorciumban. A cég a sejtterápiás készítmények előállítása révén gyártókapacitásaival több éve jelen van az egyetemen. A most kialakítandó oltóanyaggyár sejtvonal alapú vakcinagyár lesz, mely a program keretében antibakteriális oltóanyagokat, gyógyszer-technológiailag továbbfejlesztett influenza elleni vakcinákat állít elő.

A program speciális eleme, hogy az egészségügyi intézményekben pusztító polirezisztens törzsek által terjesztett nozokomiális baktériumfertőzések elleni védőoltásokat fejlesszen, majd állítson elő, illetve a migránsválsággal együtt járó akcidentális (nem kötelező) védőoltások fejlesztése is a program része.

Az egészségipari nagyprojekt keretében az intézménnyel kapcsolatban lévő élelmiszeralapanyag-előállítók és állattenyésztők számára a közös kutatásfejlesztés során a telephely specifikus patogén mentesítés technológiáját is a FIEK forrásaira alapozva fejleszti ki a Debreceni Egyetem.

Projekt neve: A felsőoktatás és az ipar együttműködése az egészségiparban (GINOP-2.3.4-15-2016-00002)
Projekt támogatás: 5 909 803 092 Ft.