A pálinkától félreütök
2016. október 6., Szabó László

Sült kolbász és pálinka, szerelmem, légy az enyém, énekelte – majdnem így – a Magna Cum Laude a Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztiválon szeptember végén: a háromnapos nagyerdei mulatságon több mint huszonötezren töltötték az arcukba a kolbászokat, a torkukba a pálinkákat

Oldalukra borult négycentes műanyag poharak és két üres félliteres pálinkás üveg jelezte éjfél után a Zamat Fesztivál első éjszakáján, hogy valakik, akik előttünk ültek az asztalnál, kidőltek, mint kezükből az italos pohár. Nem volt nehéz levonni ezt a következtetést, ugyanis a Derecskei Fecsegős meggypálinkából a két üres mellett ott volt egy harmadik, félig teli üveg is. A kollégák addig bírhatták, a poharak számából ítélve négyen itták meg a kikért pálinkát. „A hosszantartó utóíz mellé marcipánosság társul, illata egy kosárnyi, frissen szedett meggyet idéz” – olvasható a címkéjén. Gyerekként a családi hobbikertben, amikor még nem rohadtak ki a meggyfák, nyaranta nemcsak egy kosárral, de több ládával is leszedtem a gyümölcsből. Nem ilyen illata volt. Belekortyolva a hosszantartó utóíznek esélyt sem hagytam, ittam rá egy korty sört, csillapítva a negyvenkét fokot. Nagy rajongója nem vagyok ennek az italnak, inkább elkerülöm, mint pusztítom, de notórius pálinka-visszautasító outsiderként – a megkóstolt italokra nézve –szerintem az kompliment, hogy a mai napig úgy emlékszem vissza, hogy Zamaton lehúzott kajszinak tényleg volt barack, a cigánymeggynek meggy íze. A derecskeitől pedig az ember valóban fecsegős.

A pálinka nem az én műfajom, a sült kolbászok viszont annál inkább, bárhol is járjak, örömmel fogyasztom és kóstolom meg a különleges ízeket is, még várakozni is képes vagyok sokáig egy-egy messze földön híres (berlini currywurstos, bécsi bitzingeres) helyi specialitásra. A Zamat Fesztiválban az az egyik legjobb, hogy ha szeretne valaki enni egy debreceni párost, akkor várakozási idő nagyjából nincs, hiszen mindenhol kötelezően árulják a hungarikum kolbászokat. Idén nyolc helyi étterem és a húskészítményeikről, töltött káposztáikról ismert Márkó és fiai hentes bolt kínálta az ételeket, perszer nem csak a kolbászkákat, hanem a levesektől kezdve a halételeken át a vadételekig a finomságokat. A Zamatnak két hétig kellene tartania, hogy a teljes kínálatot végigegyük, kóstolgatni viszont a három nap is elég. Idén a legzamatosabb debreceninek a Barabás Étterem kolbászát választották, amit pont nem sikerült megkóstolni, viszont Barabás Zoltán tulajdonos elárulta, hogy a fesztiválon kívül is étlapon tartják a debrecenijüket. Jól eső érzés azonban, hogy a közönségdíjas a Krúdy Étterem debrecenije lett: ízletességét jól jelzi, hogy nem tudtam leállni róla, pillanatok alatt beburkoltam, s mikor befejeztem, visszamentem egy főételt is rendelni. A pincér, mikor meglátott, csodálkozva kérdezte: „a debrecenit már meg is etted?” Egy halvány képem arról is van, hogy a péntek éjszakában – későre járva – eljött az a pont, amikor nem bírtam tovább Barabásék csörögéje nélkül. Sajnos a társaságban sincsenek megbízható emlékekkel rendelkező adatközlők, a zamatos csörögézés, gyanítom, csak egy sejtés marad, amit nem lehet bizonyítani.

A Magna Cum Laude koncertjével töltött nyugodt szombat megadta az az élményt, hogy Márkóék debreceni párosát, valamint annak egy aszalt szilvával turbózott változatát kóstoljam, s azóta is tervezem, hogy elbicajozok egyik délután a boltjukhoz vásárolni belőle, majd megmutatom mindenkinek, aki a közelemben van (addig), míg be nem falom. A vasárnap déli repeta ugyanis már a Zamaton nem sikerült, mert a szilvás kolbász nem csak nekem ízlett oly nagyon.
Az erős italok – elég a pálinkáról írni és ilyeneket ütök félre: belekortyoltolva, meggypilánika – és ízletes debreceniek legmenőbb fesztiválján az Egyetemi Élet gasztrokalandozásai jövőre is folytatódnak. Mert Zamat 2017-ben is lesz.