Egészségipari kutatási együttmûködés
2017. március 20., forrás: unideb.hu

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora elõadásában kitért arra, hogy az egyetem, a Richter Nyrt. és a Fluart Kft. közös kutatási programja keretében létrehozzák Közép-Európa elsõ, úgynevezett sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó kísérleti üzemét.
 
A négy évig tartó projekt során kisszériás kísérleti vakcinagyártás folyik majd az üzemben, ami a folyamatos klinikai vizsgálatokat követõ törzskönyvezés után megalapozhatja a tervezett nemzeti oltóanyaggyár építését Debrecenben - fĂ»zte hozzá.
Megjegyezte, hogy ezzel Magyarországon állíthatják majd elõ többek között az influenza elleni vakcinákat. Mégpedig olyan vakcinákat, amelyek többféle influenza vírus ellen biztosítanak védelmet, akár tíz éven keresztül - magyarázta a biológiai eredetĂ» vakcinák elõnyét Szilvássy Zoltán.

- Az ilyen típusú vakcinák amolyan "gyorshadtestként" hatékonyan vethetõk majd be az összetett kórházi fertõzésekkel szemben is. Az oltóanyag biotechnológiai félüzem (kísérleti üzem) az egyetemi ipari parkban épül fel, s jó példája lesz annak, hogy Debrecenben kialakult "az egyetem és a gyógyszeripar munkakultúrája" - mondta a rektor.
 
- Ahol félüzem van, és nem sikertelen, hanem forgalomba hozható, biológiailag mĂ»ködõ, hatóságilag elfogadott vakcinákat gyárt, ott lesz sorozatgyártás is, vagyis létrejöhet a nemzeti oltóanyaggyár – vázolta a jövõt Szilvássy Zoltán.
 
Bács Zoltán kancellár hozzátette: a Felsõoktatási és Ipari EgyüttmĂ»ködési Központot nyolcmilliárd forintból hozzák létre, amelyhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében csaknem hatmilliárd forint pályázati forrást nyertek el. Ennek egyik elemeként valósul meg az oltóanyag-gyártó kísérleti üzem 2018 végére, a kisszériás vakcinagyártás pedig a tervek szerint 2019-ben indul, s alapja lehet a leendõ nemzeti vakcinagyárnak - fĂ»zte hozzá, miközben az elsõ látványterveket is bemutatta a közönségnek.
 
A kancellár a március elsejei tanácskozáson megemlítette, hogy a Debreceni Egyetem versenyképes, önálló bevételei évrõl-évre növekednek. Az egyetem mérlegfõösszege 2016-ban 123 milliárd forint volt – tette hozzá.

A FIEK projektnyitó konferencián Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. fõosztályvezetõje a Bioszimiláris fehérje termelési technológia a debreceni biotechnológiai üzembe történõ transzferének folyamata címmel, Tõzsér József egyetemi tanár az Ipari partnerekkel harmonizált egyetemi kutatások címmel, Skultéti Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fõtitkára Elõnyben a jövõ – klaszter együttmĂ»ködési gyors pálya címmel tartott elõadást.

Mint elhangzott: a Debreceni Egyetem nem csupán oktatási és kutatási intézmény, hanem gazdaságfejlesztõ erõ. Az intézmény klaszterek formájában számos gazdasági vállalkozással mĂ»ködik együtt, 30 cégben van részesedése, közülük 11-ben többségi tulajdona. Szilvássy Zoltán elmondta azt is: a tudás gyorsabb gyakorlati hasznosulása érdekében a gazdaság szereplõivel kialakított -az ágazat számára még újnak számító - rendkívül szoros együttmĂ»ködésükkel 5-6 évvel megelõzték az ilyen irányú kormányzati intézkedéseket.
 
A konferencia végén a Debreceni Egyetem Emlékérme kitüntetést adta át Szilvássy Zoltán rektor Gergely Judith professor emeritának, aki február 27-én volt 90 éves, és 1954 óta dolgozik, kutat az egyetemen.