A hazai mĂ»szaki, technológiai és természettudományi képzés színvonalának emelése érdekében együttmĂ»ködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport május 9-én, Budapesten.
A Debreceni Egyetem MĂ»szaki, illetve Természettudományi és Technológiai Kara, valamint a MÁV-csoport közötti együttmĂ»ködés célja az elméleti és a gyakorlati tudásbázis összekapcsolása, az egyetem akadémiai tudásának és a vasúttársaság szakmai tapasztalatainak ötvözése.
A közös képzési és kutatási programok, illetve tudományos események szervezése, szakmai gyakorlóhelyek biztosítása mellett az együttmĂ»ködésben hangsúlyos szerepet kap a kiemelkedĂ” tehetségek egyéni gondozása is.
- A Debreceni Egyetemen évente csaknem ötezren veszik kézbe diplomájukat. Fontos, hogy a végzett hallgatók megfelelĂ” minĂ”ségĂ» és mennyiségĂ» munkához jussanak, az pedig külön öröm, ha magyar cégeknél, Magyarországon helyezkednek el. Amennyiben ennek a szervezett formáját ki tudjuk alakítani, akkor a cégek sokkal hatékonyabban tudják elérni a diákokat, akik már tanulmányaik ideje alatt megismerhetnek akár több vállalatot, ezáltal választhatnak is – fogalmazott Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az együttmĂ»ködés aláírásakor.
Hozzátette: minderre kiváló lehetĂ”séget nyújt a MÁV-csoport, mint az egyik legnagyobb magyar vállalat, mely az egész országot behálózza.
Pintér Ákos, az egyetem Természettudományi és Technológiai Karának dékánja kiemelte, hogy a MÁV olyan sokrétĂ», mint a 14 kart tömörítĂ” Debreceni Egyetem. Reményei szerint a vállalattal kötött megállapodás egy olyan kölcsönösen elĂ”nyös szerzĂ”dés, amely az intézmény többi karának is hasznos lesz.
- Jelenleg negyvenhét olyan munkatárs dolgozik a MÁV-csoportnál, akik a Debreceni Egyemen végeztek, de ezt a számot szeretnénk megduplázni. Az ösztöndíjrendszer felélesztése mellett a duális képzés felé szeretnénk haladni, mert fontos, hogy a gyakorlati tudás elmélyüljön a hallgatókban – mondta Dorozsmai Éva. A MÁV Zrt. humánerĂ”forrás vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: fontos, hogy megtalálják és hosszú távon meg is tartsák azokat a munkatársakat, akik kiváló eredményekkel végezték el felsĂ”fokú tanulmányaikat, például egy olyan elismert intézményben, mint a Debreceni Egyetem.
A célok megvalósítása érdekében a felek mozgósítják saját szakmai kapcsolatrendszerüket és intenzívebben bekapcsolódnak egymást tevékenységébe is. A MÁV-csoport szakértĂ”i konzultációs lehetĂ”séget biztosítanak az egyetemen tanuló hallgatók számára, illetve részt vesznek az intézetek, tanszékek szakmai háttérmunkájában, jegyzetek összeállításában, tananyagok fejlesztésében, meghívott vendégelĂ”adóként pedig megosztják tapasztalataikat a diákokkal.
A Debreceni Egyetem szakemberei a vasúttársaság által kezdeményezett és igényelt témákban külön kutatásokat és módszertani fejlesztéseket végeznek, továbbá közös kutatómĂ»helyeket hoznak léte. A felsĂ”oktatási intézmény vállalja a MÁV-csoport vállalatainak egyetemen belüli népszerĂ»sítését, ösztöndíjaik, pályakezdĂ”knek szóló állásajánlataik közzétételét is.
Az együttmĂ»ködésbe a hallgatói önkormányzat is bekapcsolódik: programjain alkalmat ad a vasúttársaság képviselĂ”inek a részvételre, és félévente lehetĂ”séget biztosít a MÁV-csoport vállalatainak a „Karrierpizza” rendezvény megszervezésére, ahol a hallgatók kötetlen formában ismerkedhetnek meg a cég szakembereivel.
A MÁV-csoport eddig a Budapesti Corvinus Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a gyĂ”ri Széchenyi István Egyetemmel és a Dunaújvárosi Egyetemmel írt alá együttmĂ»ködési megállapodást. A MÁV vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégcsoport számára hosszú távon is biztosítsa a magasan képzett munkaerĂ” utánpótlását, ezért nyitott hasonló összefogásra más felsĂ”oktatási intézményekkel is.
A mostani megállapodást a Debreceni Egyetem kancellárján, Bács Zoltánon kívül a MÁV Zrt. stratégiai, illetve humánerĂ”forrás vezérigazgató-helyettese, továbbá a vasúttársaság leányvállalatainak (MÁV-START Zrt., MÁV Szolgáltató Központ Zrt., MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft. és a MÁV-HÉV Zrt.) elsĂ” számú vezetĂ”i is ellátták kézjegyükkel.