Ossian - az újjáéledt legenda 2009. március 16., Virág Dániel
Kevés olyan zenekar van Magyarországon, amely generációkon átnyúló sikertörténetet tudhat magának. Ilyen metál banda az Ossian.
A zenekar 1986-ban alakult Paksi Endre és Maróthy Zoltán vezetésével. Az idő elteltével az Ossian több gyökeres átalakuláson ment keresztül. 2001-ben a csapat új tagokkal bővülve újra összeállt, és azóta is dübörög. Több nagykoncertet, külföldre is nyúló turnét rendeztek és rengeteg elismerésben lehetett részük. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a zenekart szívesen látják a határon túli felvidéki és erdélyi magyarok is. Sőt, az zenészek portálját böngészve gyakran találhatunk japán és amerikai rajongókat is. A zenekar - követve a XXI. század követelményeit - a látványra is nagy hangsúlyt fektet. A 20. születésnapi koncertjükön például lángolt a mikrofon, a gitárhúrok a szó szoros értelmében izzottak, a közönség pedig gigantikus méretű kivetítőkön követhette a zenészeket. Legutóbbi Küldetés című nagylemezüket az egyik neves szaklap az év második legjobb hanganyagának választotta és számos díjban részesítette a zenekart.
A debreceni közönség erről a lemezről is hallhat majd számokat, ha ellátogat március 20-án a Lovardában tartandó nagyszabású koncertre. Azoknak, akik kedvelik az ilyen stílusú zenét, mindenképp érdemes eljönni, hiszen nem mindennapi élményben lesz részük. Külön felhívnám a rajongók figyelmét, hogy a zenekar 17 órától dedikálást tart! Az előzenekar az Invaders lesz, akik garantáltan megalapozzák majd a hangulatot.
A szerző további cikkei
Pa-Dö-Dő a Lovardában
Vidám dalaikkal több mint 20 éve szórakoztatják a magyar és külföldi közönséget. Falusi Mariann a Lovardában ünnepli születésnapját...