Sport
Nagyszerű debreceni úszó-eredmények a MEFOB-on
2010. április 22., forrás: sport.unideb.hu

Risztov Éva öt bajnoki címet nyert! További két egyéni és egy váltó ezüst a mérlege. Hudák István Cseh László mögött ezüstérmes 200 m vegyesen! Három debreceni váltó ért el dobogós helyezést!

Rentka László edző beszámolója az eseményről:
A Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság (a MEFOB) úszóbajnokságán a Debreceni Egyetem 25 fős, erős csapattal vett részt. Öt egyéni bajnoki címet szerzett a hosszútávúszásban világversenyekre készülő, korábban háromszoros világbajnoki-, négyszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, sokszoros rövidpályás Európa-bajnok úszónő, Risztov Éva. A Debreceni Egyetem hallgatója több mint egy éve edz Debrecenben Vajda Tamás vezető edző irányításával. Még két egyéni és egy váltó ezüstérem fűződik nevéhez. A váltó másik három tagja Lukács Linda, Ábrók Klaudia és Ménes Anita voltak.

A férfiaknál Hudák István, Besenyi István edző tanítványa a 200 m-es vegyesúszásban Cseh László mögött másodikként csapott célba, 100 m háton pedig 5. helyezést ért el. Szabó Attila triatlonista a 400 m-es gyorsúszásban a 4. helyen végzett.

A 4x100 m-es férfi vegyesúszó váltó nagy küzdelem után a dobogó 3. fokára állhatott. A váltó tagjai: Hudák István, Sóvágó Imre, Kókai Dániel és Szenes Mátyás.

A 10x50 m-es intézményi gyorsúszó váltó Szenes Mátyás nagy úszásával (aki befutó emberként „repülő” váltással és kézi időméréssel 24,26 mp-et úszott!) az utolsó métereken előzte meg két riválisát és jutott fel a dobogó harmadik fokára. A váltó többi tagja: Szappanos Ádám, Pilló Zsolt, Varga Attila, Kelemen Máté, Fizil Ádám, Jakoda Ádám, Sóvágó Imre, Hudák István és Kókai Dániel.

Mindhárom váltónemben második váltót is állított a debreceni csapat. Több egyéni induló volt pontszerző helyezés határán, eredményeikről és a pontverseny eredményéről rövidesen lehet tájékozódni a www.sport.unideb.hu honlapon.

Török Zsolt, aki az egyetem testnevelőjeként szintén a csapat kísérője, edzője volt elmondta, hogy a többi intézmény is neves úszókkal erősített, több, olimpián szereplő sportolót láthattak a vetélytársak színeiben indulni. Ezért és az egyébként is erős mezőny miatt is oda kellett tennie magát a mieinknek a szép szereplés eléréséhez.

Néhány héten belül a Debreceni Sportuszodában nyilvános bemutató vetítést tart az egyetemi úszó szakosztály, amely során a versenyek felvételeit lehet megtekinteni.

Gratulálunk az egész debreceni csapatnak a remek szerepléshez!
 



A szerző további cikkei
Kreditkurzusok a Debreceni Egyetemen A Sportigazgatóság által indított kurzusok listája
Sportösztöndíj felhívás A Debreceni Egyetem rektora pályázatot hirdet 2010/2011. tanév I. félévére
PÁLYÁZAT ... a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Sportösztöndíjára
XII. Előzd meg a Zsuzsit! Április 24-én itt a lehetőség: előzd meg a Zsuzsit!
Tekerj Te is! Egyetemi kerékpárnap
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Gólyának lenni… A mi gólyáink is beköltöztek egyetemünkre és megkezdték életük egyik legizgalmasabb szakaszát.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Betonnal vagy anélkül? Gólyatábor. Ez az az esemény, amit egyetlen első éves egyetemistának sem szabad kihagynia, hiszen ez élete első igazi egyetemi rendezvénye.
Hamarosan elektronikus index a Debreceni Egyetemen Fábián István rektor bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jövő kihívásairól beszélt
Új tanév új kihívásokkal Esküt tettek a Debreceni Egyetem leendő hallgatói szeptember 5-én, a Főnix Csarnokban rendezett tanévnyitó ünnepségen.
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
Kreditkurzusok a Debreceni Egyetemen A Sportigazgatóság által indított kurzusok listája
A hónap legolvasottabb cikkei
Tanévnyitó Ünnepség 2010. szeptember 5., 15 óra, Főnix Csarnok
Gólyának lenni… A mi gólyáink is beköltöztek egyetemünkre és megkezdték életük egyik legizgalmasabb szakaszát.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Kollégiumi felvétel és szociális ösztöndíj Mintegy 4000 jelentkezőből 3241 felsőéves hallgató nyert kollégiumi felvételt a 2010/11-es tanévre a Debreceni Egyetemen.
Betonnal vagy anélkül? Gólyatábor. Ez az az esemény, amit egyetlen első éves egyetemistának sem szabad kihagynia, hiszen ez élete első igazi egyetemi rendezvénye.