Programajánló
Aranyosi mindenben a humort látja
2010. május 5., Szabó László /Napló

2010. május 6-án, csütörtök este folytatódik a Lovardában a Stand Up Dumaszínház társulatának fellépéssorozata, ezúttal Aranyosi Péter, Dombóvári István és Sás Péter szórakoztatják a közönséget.

Az elmúlt években a Dumaszínház folyamatosan bõvülõ csapatának szinte minden tagját megismerhettük már, a debreceni publikum a Lovardában rendezett mûsoroknak köszönhetõen mindig naprakész lehetett a fiatal humoristákkal kapcsolatban. A most csütörtökön látható fellépõk közül elõször Aranyosi Péterrel találkozhattunk a Kassai úti rendezvényközpontban, majd késõbb Dombóvári István poénjain is röhöghettünk.

Talán kevesen tudják, de Aranyosi sokat támogatta fiatal kollégáját, akit most "mesterérõl" kérdeztünk: "Aranyosi Péter azon kevés kollégák egyike, akivel a legtöbbet szoktam kommunikálni, õ volt a nagy öregek közül, akivel a kezdetektõl tartottam a kapcsolatot, mivel sokat segített, ellátott tanácsokkal a pályám indulásakor. Az így kialakult öreg-fiatal kapcsolatból az idõk folyamán jó haverok lettünk. Aranyosi olyan humorista, akinek nincs színpadi és otthoni arca, ez az ember tényleg úgy, ahogy van, hülye. Ugyanúgy vidám az utcán, a vegyesboltban, nincsenek allûrjei, parizervásárlás közben is szívesen fényképezkedik. Sohasem öncélúan szórakoztat, mindenben a humort látja, nem görcsöl rá, nem erõlködik."

A május 6-án 19 órától kezdõdõ elõadásra belépõjegyek elõvételben az egyetemi Ajándékboltban, a Pont Irodában, a Naplóban, a Mezonban, a Tourinformban, illetve a Lovarda sörözõjében válthatók.

http://www.facebook.com/event.php?eid=121544114524844&index=1

 



A szerzõ további cikkei
Csapatban a hallgatói kedvezményekért Debreceni diákok számára szolgáltat kedvezményes áron laptopokat az agrárcentrum Team Academy képzésében részt vevõ hat hallgató.
Táncházi hangulat a Csík zenekarral Több mint egy év után újra a Csík zenekar koncertezik a Lovardában. Csík János és társai 20 órától veszik kezükbe hangszereiket.
A szõrös, a politikus meg a nõ Szeptember 16-án a nyári szünet után újra megnyitja kapuit Magyarország legnagyobb dumaszínháza a Kassai úti Lovardában.
„Végzet, sors, gondviselés” Sokunk kedvenc magyar írója november 17-én a Lovardában tart elõadást a Mesterkurzus-sorozat keretében, „Végzet, sors, gondviselés” címmel.
Karibi zenei csemege, magyar fûszerekkel Szombat este a Lovarda színpadán, a francia világzenei fenomén, Sergent Garcia koncertjére kerül sor. A fellépés iránt igen nagy az érdeklõdés, ami nem kis részben a kiváló elõzenekaroknak is köszönhetõ.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei