Saláta
Vizsgaidõsuck
2010. június 2., Farkas Anett

Itt a tavasz a sörsátras hetek és bulik élményével, de már a sötét vizsgaidõszak fellegei gyülekeznek a fejünk felett. Szerintem ilyenkor a legnehezebb rávenni magunkat a tanulásra, sokszor különbözõ kifogásokat találunk az elhalasztásra. Csakhogy azokat a piros betûs dátumokat hiába toljuk. Egyszer úgyis rá kell venni magunkat a felkészülésre, és hogy a tanár elé merjünk állni a tõlünk telhetõ maximális tudással. Különféle módszerekbõl szemezgettem segítségképpen:

1. Megfelelõ tanulóhely
Elsõre talán egy kicsit nevetségesen hangzik, mégis az egyik legfontosabb tényezõ maga a hely. Ha nincs külön szoba, (például kollégiumokban) érdemes egy tanulósarkot kialakítani. Kényelmes szék, és a megfelelõ világítás nélkül ne üljünk le az asztalhoz! Oxigén szûkében pedig nem fog az agyunk, így érdemes olykor szellõztetnünk is.

2. Gondolattérkép
Az agy kapacitásának jobb oldali kihasználásán alapul. Gyakorlatilag egy téma ismeretanyagának ábrázolását jelenti. Az emberi gondolkodás és a sikeres tanulás az asszociációkra épül, vagyis az egyik dolog felidézi a másikat. Eredményesebb a tanulás, ha az új anyagot eddigi ismereteink rendszerébe illesztjük be. Másrészt a verbális ismeretek képi megjelenítése egyszerre mozgósítja mindkét agyféltekét.

3. Életmód
Fontos, hogy mindig aludjuk ki magunkat, mert a szervezetnek szüksége van a regenerálódásra. Az energiát nem csupán a kávé és az energiaitalok adják, hanem a jó reggeli is. Egy gyümölcsökkel, tejtermékekkel illetve rost dús, tápláló ételekkel (péksütemények, kekszek) teli reggelik a szükséges ásványi anyagokat és vitaminokat is biztosítják. A napsütéses, száraz idõben a szervezetünk fokozottan igényli az állandó folyadékbevitelt. Legalább kétl liter vizet érdemes fogyasztani.

4. Mozart
Újabb kutatás igazolta, hogy Mozart zenéjének hatására javul a tanulási készség és a memória. A korábbi eredményeket most molekuláris szintû bizonyítékokkal is alátámasztották, és azt is igazolták, hogy más zene nem vált ki hasonló hatást. Egy tanulmány szerint Mozart zenéjének ritmusa összhangban van az emberi agy ritmusával, és ez magyarázhatja stimuláló hatását.

5. Pozitív gondolkodás
Ha úgy indulok neki, hogy meg tudom csinálni, bízom magamban, megbirkózom a helyzettel, ez pozitív irányba befolyásolja teljesítményünket. A félelem, szorongás, bizonytalanság érzése beszûkítheti a gondolkodást és nem leszünk képesek megfelelõ teljesítmény produkálására.

Végezetül hasznos lehet, ha elõre megtervezzük, mennyi idõt szánunk napi szinten a tanulásra, ismétlésre, pihenõidõket is belekalkulálva, amik ne legyenek hosszabbak, mint 10-20 perc. Ne magoljunk, mert a mechanikus bevésés során az ismeretek értelmetlen halmazt alkotnak csupán, logikai kapcsolatuk felfedezése, az összefüggések megragadása, ezek megértése híján a felidézés is hiányos és nehézkes lesz. És ne feledjük, hogy nem a kávé, a cigaretta, az energia italok biztosítnak plusz erõforrást a tanuláshoz, hanem a pihenés, lazítás és a megfelelõ táplálkozás. Mindenkinek eredményes vizsgaidõsuck-ot!



A szerzõ további cikkei
TDK, és ami mögötte van Egy TDK- munkának számos elõnye van. De amikor elõzõ félév végén elvállaltam, még nem számoltam a kutatással járó hátrányokkal.
Szombat esti gólyaláz Minden év novemberében egy estére szép ruhát öltünk, kísérõt keresünk magunk mellé, hiszen egy fergeteges éjszaka vár ránk: a TEK Gólyabál!
Az agyserkentés receptje Az eredményes tanulás nem csupán sok koffeinnel és állandó magolással érhetõ el. Az egészséges táplálkozás is hozzájárul az agyserkentéshez.
„Élni tudni kell” Sátras koncerteken eszeveszett ugrándozás, fûben ülés, összebújás, csókolózás, sajtos tejfölös lángossal és a toi toi vécékkel.
A hazug embert hamarabb utolérik? Most megtudhatod, milyen jelek árulkodnak arról, amikor a másik éppen hazudik. Ezeket jól összerakva könnyedén leleplezheted a hazugságot.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei