Programajánló
Filmek mozin kívül
2010. május 20., Bezzeg Krisztián

Egy új kezdeményezés indult el Debrecenben, egyfajta „filmklub”, mely teljesen ingyenes és minden téma iránt érdeklődőnek lehetőséget biztosít műveltsége tágítására.




A filmvetítések után egy közös kis vitatkozás veszi kezdetét, egy koordinátor, előadó segítségével, ahol ki-ki hozzáteheti a maga véleményét. A helyből fakadóan a légkör felszabadult, és ezen sajátosságához hozzájárul, hogy a vetítés alkalmával egy tepsi zsíros kenyérrel vendégelik meg az ott megjelenőket.

A rendezvényt Beretvás Gábor hívta életre, őt kérdezzük erről az újdonságról.

Mi indította a filmklub életre hívására?
Először is én ódzkodnék az elnevezéstől, hiszen ez nem igazán egy filmklub. Nem szedünk tagsági díjat, nincsenek állandó tagjaink, nincs előre megírt műsortervünk. A klub elnevezés maximum a hely atmoszférájából adódhatna, de akkor is, ez talán egy olyan leharcolt fogalom, mint a video mozi. Persze nem az elnevezés a lényeg, mindenki úgy hívja ezeket a rendezvényeket, összejöveteleket, ahogy csak akarja.

Mitől sajátságos ez a projekt?
Egyrészt ugyanazt csináljuk, mint az egyetemen egy szemináriumi óra keretein belül, illetve pont ezeket a kereteket tágítjuk annyiban, hogy szabadon keverjük a kávézófeelinget, pubhangulatot a filmnézéssel és az előadásokkal. Egy fajta szabadegyetem friss levegőjét szeretnénk itt éreztetni az érdeklődőkkel.

Kik az előadók?
Mivel a kezdeményezés az egyetem falai közül költözött ki, első sorban egyetemi tanárok, már végzett hallgatók, Phd-sek a beszélgetések koordinátorai. A későbbiekben persze tehetséges diákok is lehetőséget kapnak. Vannak azonban programon kívüli események is. Nem lehet nem megemlíteni, hogy múlt héten Bollók Csaba filmrendező (Észak.észak; Iszka utazása; Summertime) volt a beszélgetőtársunk, aki éppen a prágai filmfesztivál zsűrijéből röppent közénk egy-két rövidfilmcsemegével a zsebében. Neki ezen a fórumon is szeretném megköszönni, hogy időt szakított ránk. A későbbiekre vonatkozóan egyeztetések folynak Vajda Mihály professzorral, aki most Tübingenben tartózkodik és Hajdu Szabolccsal, aki szakítani látszik lokálpatrióta múltjával és nemzetközi vizeken hajózik legújabb filmjével a Bibliotheque Pascallal.

Milyen filmek kerülnek terítékre, milyen tematika alapján követik ezek egymást?
Először is semmilyen tematika nincs, ami a filmeket vagy a diskurzusokat összekapcsolná, talán annyit lehet a közös pont, hogy nehezen hozzáférhető nem igazán a mainstream-be tartozó alkotások vannak a repertoárban. A lényeg inkább meghívott előadók habitusa, ami persze már a filmválasztásnál megmutatkozik. Összeakadhatunk a vásznon a japán horror fenegyerekeivel, Jodorowsky szürreálcowboyaival úgy, mint Makavejev vagy akár Moodyson szex partizánjaival.

Végezetül, még egy fontos kérdés, amiről nem beszéltünk, mikor kerülnek megrendezésre ezek az események?
Minden szerdán, általában már 18 órakor kezd el gyülekezni a filmkedvelő hallgatóság, a filmvetítések kezdési időpontja pedig 19:00 és 19:30 között veszik kezdetüket, a film hosszúságától függően. Vannak olyan programok, amik külön szervezés keretében más időpontokban várják az érdeklődőket.

További információk olvashatók a kezdeményezésről a Debreceni Egyetem Filozófia Intézetének honlapján.
 



A szerző további cikkei
Vegetáló hungaromozi Ki jár manapság már moziba? Mi a helyzet itthon?
Megzizzen a Lovarda Kicsit megbolondul a világ és mindenki megtréfálja barátait. A tavasz már csak ezt hozza ki belőlünk...
Zöld erdőben jártam… „Húsvét hétfő reggelén, mi jutott eszembe, teli vízi puskát vettem a kezembe…” avagy, hogy is zajlik a húsvét?
Állati kannibálok, farsangi mulatságok! Búcsúztassátok ti is a telet az állati kannibálokkal!
Uralkodó média! Egy új hatalom, mely meghatároz minket és függőivé váltunk. Meg kell gondolnunk, mit kezdünk vele. Ne hagyjuk magunkat becsapni!
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Gólyának lenni… A mi gólyáink is beköltöztek egyetemünkre és megkezdték életük egyik legizgalmasabb szakaszát.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Betonnal vagy anélkül? Gólyatábor felsőbbéves szemmel...
Hamarosan elektronikus index a Debreceni Egyetemen Fábián István rektor bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jövő kihívásairól beszélt
Új tanév új kihívásokkal Esküt tettek a Debreceni Egyetem leendő hallgatói szeptember 5-én, a Főnix Csarnokban rendezett tanévnyitó ünnepségen.
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A Nemek igenje 2010. szeptember 3-án (pénteken) Soma Mamagésa dedikálja új könyvét az Alexandra Pódiumon
A hónap legolvasottabb cikkei
Tanévnyitó Ünnepség 2010. szeptember 5., 15 óra, Főnix Csarnok
Gólyának lenni… A mi gólyáink is beköltöztek egyetemünkre és megkezdték életük egyik legizgalmasabb szakaszát.
Fészekrakó egyetemi gólyák Hét kar több mint 1500 leendő elsőéves hallgatója vett részt szeptember 1-6. között a DEHÖK gólyatáborában.
Kollégiumi felvétel és szociális ösztöndíj Mintegy 4000 jelentkezőből 3241 felsőéves hallgató nyert kollégiumi felvételt a 2010/11-es tanévre a Debreceni Egyetemen.
Betonnal vagy anélkül? Gólyatábor felsőbbéves szemmel...