Saláta
Campus Fesztivál: A rajt
2010. július 23., Figeczki Ágnes

Bár a szervezők a Lovardában már egy nulladik nappal is várták a fesztiválozókat, az igazi buli mégis az első nap indult be.

A fülledt meleg ellenére rengeteg látogató tette „tiszteletét” a Nagyerdőn, mégis megmaradt a fesztivál egyedi és családias hangulata. A közönség leginkább fiatalokból, egyetemi hallgatókból állt, de akadtak gyerekek, középkorúak is, sőt még 1-2 nagymama is fellelhető volt a sorok között. A fülledt meleget egy fél órára ugyan megzavarta egy hatalmas fekete felhő, és sokáig úgy nézett ki a dolog, hogy vihar támadja meg a rendezvényt, szerencsére pár csepp esőn kívül, semmi se zavarta meg a hangulatot.

A legnagyobb tömeg talán a Republic és az Edda jubileumi koncertjén gyűlt össze, de természetesen hatalmas népszerűségnek örvendett a Magashegyi Underground, Péterfy Bori, a Biorobot, a Besh O Drom és a Heaven Street Seven is.

A nevetni vágyókat Kőhalmi Zoltán és Kiss Ádám szórakoztatta, levezetésképpen  pedig az OTP Pódiumnál a Becstelen brigantik című filmet nézhette meg a nagyérdemű. Eközben a Malátbabárba Dj Senior Hal és az Apple Pop-Rock Arénába a 30Y, Hamvai PG és  Dj Pégé bulija alatt sem állt meg az „ereszdelahajam”. A T mobile Teraszon hajnalba Karamelo Santo, John B, és a Kollektíva Rave teremtett felejthetetlen hangulatot.

A tombolás - ahogy lenni szokott- reggelig tartott. Letáncoltuk a lábunkat, kiordibáltuk magunkat és ittunk amíg bírtunk. De még nem fáradtunk el ... még előttünk áll 2 nap...  
 



A szerző további cikkei
(S)örömök A sörsátras buliknak mindig is különös tisztelettel adóztam...
A hűséges Pataky Attila a Lovardában! Akinek van kedve „beállni a kör közepére”, az semmiképp ne hagyja ki az április 6-án megrendezésre kerülő, soron következő CAMPUS Partyt!
„Hisszük, hogy minden rendben lesz!” Csapó Ferenc gazdaságinformatikus és Duró Ágota amerikanisztika szakos hallgató a katasztrófa sújtotta Japánból mesélnek a történtekről.
A lepkék szárnycsapásai… Pillangóhatás. Ez a szó jutott eszembe, amikor a hosszas és érdekes utazásom végén jellemezni akartam a történteket.
Buli a taxiban Nem muszáj véget érnie az estének attól, ha valaki hazafele veszi az irányt és beül egy taxiba...
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei