Pályázatok
Sportösztöndíj felhívás
2010. szeptember 6., forrás: sport.unideb.hu

A Debreceni Egyetem államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben nappali tagozaton tanulmányokat folytató magyar állampolgárságú, valamint a külföldi állampolgárságú államilag finanszírozott képzésben, valamint a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatói számára.

A sportösztöndíj a 2010/2011.  tanév I. félévére, 5 hónapra szól. (szeptember 1.-jétől - január 31.-ig.)

Az ösztöndíjban azok a hallgatók és fogyatékkal élő hallgatók részesülhetnek, akik a tanulmányi követelményeken túlmenően az alábbi szinteknek megfelelően rendszeresen részt vállalnak a Debreceni Egyetem sportéletében.

Élsportolói szint

- olimpiai sportágak versenyzői, akik sportáguk legmagasabb osztályában szerepelnek. Illetve egyéni sportág esetében, akik világversenyeken, vagy korosztályos válogatottban versenyeznek, vagy az adott olimpia sportág Országos Bajnokságának 1-3 helyezettjei
- differenciált összeggel és juttatásokkal is lehetséges
- nem kötött tanulmányi kritériumhoz
- nappali tagozatos, állami és költségtérítéses finanszírozásban lévő hallgatók öt havi támogatását jelentheti
- korosztályos válogatott
- felnőtt válogatott
- sportáganként a legmagasabb osztályban szerepelnek. (kosárlabda: NBI/A; röplabda: Extra liga; kézilabda: NBI; labdarúgás: NBI; atlétika: válogatott; tenisz: NBI; asztalitenisz: NBI; jégkorong: NBI; cselgáncs: OBI; sakk: NBI, tollaslabda: NBI; futsal: NBI; ...)

Egyetemi minőségi sport szintje

- azok az olimpiai sportágak, melyeknek versenyzői első-, de nem a legmagasabb osztályban- és másodosztályban; területi, megyei, városi bajnokságban; MEFOB, illetve egyéni sportág esetében, akik az adott olimpia sportág Országos Bajnokságának 4. vagy egyéb helyezettjei) differenciált összeggel
- tanulmányi kritérium: 3.7
- nappali tagozatos, állami és költségtérítéses finanszírozásban lévő hallgatók rendszeres támogatását jelentheti
- egyetemi klubban szereplő
- városi, megyei klubban szereplő
- korosztályos válogatott

Szabadidősport szintje

- olimpiai sportágban, ellenőrzött, igazolt és rendszeres versenyzés esetén: Universitas, egyetemi bajnokság, kari bajnokságok, városi amatőr bajnokság küzdelmein
- tanulmányi kritérium: 4.00
- nappali tagozatos, állami és költségtérítéses finanszírozásban lévő hallgatók rendszeres, vagy egyszeri támogatását jelentheti
- a sportigazgatóság szervezésében
- a MEFS szervezésében

Az ösztöndíjat elnyert hallgató, amennyiben hallgatói jogviszonyában változás áll be, hallgatói jogviszonya megváltozik, vagy szünetel, illetve sporttevékenységét, vagy a versenyzést az ösztöndíj időtartama alatt abbahagyja, vagy bármilyen okból szünetelteti, a változás tényéről nyolc napon belül köteles tájékoztatni a Debreceni Egyetem Sportigazgatóságát.

Az ösztöndíj összegét a pályázó egyetemi sportteljesítményének, illetve minősítésének értékelése és a sportszakmai bizottság javaslata alapján az egyetem rektora állapítja meg. A pályázatot elnyert hallgató szerződést köt az egyetemmel.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

- kitöltött pályázati űrlap (személyi adatok, sporttevékenységre vonatkozó adatok),
- sportegyesületi igazolás a sportigazgatóság formanyomtatványán (egyesületi pecséttel, és az egyesületi edző aláírásával), mely tartalmazza a sportoló klub edzőjének rövid szöveges értékelését és a hallgató elmúlt egy évben elvégzett sporttevékenységét,
- iskolalátogatási igazolás, a hallgatói jogviszony igazolására,
- testnevelési csoport támogatása a sportigazgatóság formanyomtatványán (a testnevelési csoport vezetőjének aláírásával), mely tartalmazza az egyetem színeiben végzett sporttevékenység bemutatását, a sportigazgatóság formanyomtatványán,
- érvényes sportkönyvének (tagsági igazolás) fénymásolatát,
- utolsó két lezárt félév összes indexoldalának fénymásolatát,
- sportági szakszövetségi tagság igazolását (minősítésnek megfelelően az országos, vagy a megyei szövetségtől, lehetőség szerint a sportigazgatóság formanyomtatványán. 

A pályázatnak valamennyi dokumentumot tartalmaznia kell. A hibásan, vagy hiányosan kitöltött pályázatokat nem tudják elfogadni.

A pályázat teljes anyagát a Debreceni Egyetem Sportigazgatóságára kell postázni.
Postacím: Sportigazgatóság, Debreceni Egyetem Rektori Hivatal 4010 Pf. 37.

Fentiek közül a pályázati űrlap e-mail-ben is elküldendő: sportosztondij@puma.unideb.hu

A pályázat pontos leadási határideje: 2010. szeptember 24. péntek (12 óra)

A pályázatokat a Debreceni Egyetem rektora által felkért szakértői bizottság bírálja el. A pályázat eredményéről a pályázók -kizárólag- az egyetem sport honlapján értesülhetnek.(www.sport.unideb.hu)



A szerző további cikkei
Kamuti Jenő Egyetemi Vívóbajnokság 2011/12-es tanév II. félévében ismét megrendezésre kerül a nagy hagyományoknak örvendő egyetemi vívóbajnokság.
Focizni szeretők figyelem! Tavasszal is megnyitja kapuit az Agrár bajnokság! Várják a csapatok jelentkezését!
Teke Bajnokság - eredmény Az idei évben először került megrendezésre az 2011. október 11-én a DE Teke Bajnokság
Hallgatói asztalitenisz bajnokság 2011. október 27-én csütörtökön kerül megrendezésre a Műszaki Kar tornatermében (Ótemető u.) a hallgatói asztalitenisz bajnokság.
Teke Bajnokság Idén először rendez a DEHÖK bajnokságot ebben a sportágban, ahová a sportot kipróbálni vágyó hallgatókat, oktatókat, dolgozókat is várják
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei