Pályázatok
Pályázat
2010. szeptember 21., forrás: www.aokhok.hu

A Merck Kft. (www.merck.hu) pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a szociálisan hátrányos helyzetû, középiskolai tanulmányaik során jó tanulmányi eredményt elérõ diákokat, hogy az ország kiemelt felsõoktatási intézményében folytathassák tanulmányaikat. A pályázaton 4 tanuló nyerheti el a támogatást (2 tanuló biológia, biokémia, kémia vagy vegyészmérnöki szakról – 2 tanuló orvos- vagy gyógyszerész szakról) .

A Merck Kft. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot elnyert 4 ösztöndíjas tanulón kívül legfeljebb 10 legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkezõ – szociálisan hátrányos helyzetû tanulót egyszeri támogatásban részesítsen.

A pályázaton azok a tanulók vehetnek részt, akik az alábbi feltételeknek együttesen megfelelnek:

1. a 2009/2010-es tanévben bármely magyarországi középiskola nappali tagozatán végzett hallgató és
2. minimum 4,5 tanulmányi átlag (a pályázati feltételek között megjelölt minimális tanulmányi átlag a pályázat benyújtását megelõzõ - 2008/2009 és 2009/2010 - két tanévre vonatkozik) és
3. államilag finanszírozott (nem költségtérítéses) felsõoktatási képzésben résztvevõk és
4. akik elsõ diplomájukat kívánják megszerezni és
5. a család egy fõre esõ jövedelme nem haladja meg a mindenkor érvényes minimálbért (2010-ben: 73.500 Ft-ot) és
6. akik a Debreceni Egyetem hallgatói a következõ szakokon:
- Természettudományi és Technológiai Kar (biológia, biomérnöki, molekuláris biológia, vegyészmérnöki, kémia szak)
- Általános Orvostudományi Kar (általános orvos)
- Gyógyszerésztudományi Kar (gyógyszerész szak)

A támogatás 4 szemeszter idejére nyerhetõ el (20 hónap), amely a következõképpen oszlik meg:
1. tanév: 2010/2011
2. tanév: 2011/2012

A tanulmányi támogatás összege bruttó 25.000 Ft/hó.

A pályázat benyújtási határideje: 2010. október 1.

A pályázatai ûrlap és további információ a www.aokhok.hu oldalon olvasható.



A szerzõ további cikkei
Pályázat Prof. Dr. Regöly-Mérei János Alapítvány 2012-es pályázat
Kaplan USMLE Step 1 bemutató elõadás Dr. Steven Daugherty tart ingyenes bemutató elõadást a USMLE vizsgarendszerrõl és a Kaplan felkészítõ kurzusról
HMAA Diákkonferencia Tudomány, kultúra és szórakozás egy Balaton parti nyári konferencia keretein belül!
Nemzetközi BoiCamp 2011 A Nemzetközi BioCamp 2011., idén augusztus 29-31. között kerül megrendezésre Svájcban. Jelentkezési határidõ: 2011. május 16.
Karácsonyi gyûjtés! Idén egy debreceni árvaháznak szervez karácsonyi gyûjtést a MOE és a HÖK.
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei