Salta
Elsõsorban másodkézbõl
2011. mrcius 8., Barta Nikoletta

Angol, holland, olasz, gyerek, extra. Mi az az egy szó, amely mindegyik mögé odailleszthetõ? Persze, hogy a turkáló! Gondolom mindenki felfigyelt már arra, hogy az utóbbi idõben, a kínai áruházak egyeduralmát és terjeszkedését megdöntve, mennyire elszaporodtak a használtruha boltok. Ez persze nem azt jelenti, hogy most a hatalmas bevásárlóközpontok üzletei majd csõdbe mennek, de határozottan igény van rájuk! Azt, hogy miben rejlik a turik varázsa néhány egyetemistától kérdeztem meg.

„Képes vagyok bálabontásos napokon hamarabb felkelni és még nyitás elõtt igyekszem a kedvenc üzletembe érni, hogy a legjobbak közül válogathassak. Nincs az a hétfõn nyolc órakor kezdõdõ egyetemi gyakorlat, amiért ugyanezt megcsinálnám!”- mondta Ági, harmadéves bölcsészhallgató. Aztán vannak a fanatikusok, akiknek már-már lételeme a turizás. Ilyen az anglisztikás Nóri is: „Néha nem is csak azért megyek, hogy vegyek valamit, hanem magáért az élményért. Szeretek ott lenni. Egyszerûen kikapcsol a válogatás. Kedvenceim nem a vállfás üzletek, hanem mikor ömlesztve vannak a ruhák, mert ha ott találok egy jó kis márkás cuccot, sokkal nagyobb katarzist jelent. A turit egy küzdõtérhez is tudnám hasonlítani: mikor az ajtóban megjelenik egy hasonló öltözködésû lány, szavak nélküli csata alakul ki, ahol mindketten tudjátok: ti egymás ellenségei vagytok!”

Azok közül akiket megkérdeztem, többen elmondták, hogy nem kell rögtön elkeseredni, ha valaki nem talál magának egybõl ruhát. A turizásba is bele lehet jönni, és a legtöbb ember számára akkor érkezik el a „fordulópont”, amikor egy nagyon tuti darabra találnak, amire még ma is szívesen emlékeznek vissza.

Hiába az olcsó ár, sokan ódzkodnak attól, hogy olyan ruhát vegyenek fel, amit már más elõtte viselt, pedig ez nem minden esetben van így! Európai országokban, például Németországban vagy Nagy- Britanniában törvény van arra, hogy a kereskedõk azokat a ruháikat, amelyeket nem tudtak eladni, nem dobhatják ki; a rajtuk maradt áruktól õk így szabadulnak meg, és ezek kerülnek Magyarországra.

Angliában ezek az üzletek second-hand (másodkézbõl) néven futnak, de a magyarok ezúttal is leleményesebbek voltak, hiszen a turi, turkálás kifejezések inkább lefedik ezt a tevékenységet. Szinte õskori távlatokba visz vissza, mikor az õsember élelemért kutakodott. Lehet, hogy pont ezért lettek ilyen népszerûek?
Nos, nem lehet megjósolni, hogy meddig fog tartani ezen boltok tündöklése, és mikor jön el a bukása. Mindenesetre szerintem addig is lassan elkezdhetjük besorolni a kávé-,cigi-,alkohol-, számítógép- függõség mellé a turifüggõséget is!



A szerz tovbbi cikkei
Na figyu, mondom, mi a szitu: Fluor a Lovardában! Április 13-án minden partyarcnak a CAMPUS Party-n, Magyarország legnagyobb egyetemi buliján a helye!
Éjféli koncert a Debreceni Egyetemen! 2011. március 19-én ismét megrendezésre kerül a Debreceni Egyetem Zenemûvészeti Karának hagyományos Éjféli Koncertje.
Mesés Bál a Debreceni Egyetemen! Három Kívánság - Mesés Hallgatói Bál lesz március 5-én az egyetem fõépületében!
Király L., mint lehengerlõ Norbert a Lovardában! Február 16-án a félévnyitó CAMPUS Party vendége Király L. Norbert lesz.
Kiút a kiúttalanságba Tudjátok mi a legjobb dolog a világon? Egyetemistának lenni. És mikor jön rá erre az ember? Mikor már nem egyetemista.
CAMPUS PONT - SZOLGLTATSOK
Bejelentkezs
A ht legolvasottabb cikkei
Keress
A rovat legolvasottabb cikkei
A hnap legolvasottabb cikkei