Egyetemi hírek
Eredményes hallgatói fórum
2012. december 13., dehök

 

Eredményesnek ítéli a tegnap esti hallgatói fórumot a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK). Az ezernél is több egyetemi polgár részvételével lezajlott egyeztetés egy tüntetéssorozat kezdete, amelynek célja a magyar felsõoktatás és a Debreceni Egyetem minõségének szavatolása. 

A fórum Körösparti Péter DEHÖK elnök beszédével vette kezdetét. A Hallgatói Önkormányzat elnöke szembesítette a miniszterelnököt és az oktatásért felelõs államtitkárt az általuk korábban, a tandíj ellenében megfogalmazott elvekkel. Körösparti Péter szerint Hoffmann Rózsa véleménye oly mértékben változott meg a tandíjról, mintha a Duna folyásiránya fordult volna visszájára. A hallgatói vezetõ azt is elmondta, hogy a felsõoktatás világát a fiskális szempontoknak alárendelõ gazdasági kormányzat elvonásainak köszönhetõen kell majd szénszünetet tartani a Debreceni Egyetemen. 

Ezt követõen a következõ tanévre tervezett teljes állami ösztöndíjas keretszámokat ismertette az összegyûlt egyetemi polgárok elõtt. A fórum közönsége többször hosszas tapssal fejezte ki egyetértését, de a keretszámok ismertetése és a megszorítások részletezése alatt egyértelmû nemtetszését is kifejezésre juttatta. 

Hatalmas ovációval fogadták a fórum résztvevõi dr. Fábián Istvánt, a Debreceni Egyetem rektorát is. Az egyetem vezetõje a Magyar Rektori Konferencia állásfoglalását olvasta fel. A nyilatkozat, amelyben a rektorok a felsõoktatás jövõjével kapcsolatos aggodalmukat fejezik ki, hatalmas sikert aratott az egyetemi polgárság körében. 

Nem kisebb lelkesedés fogadta dr. Papp Klárát, a Bölcsészettudományi Kar dékánját. A professzor asszony a magyarországi bölcsészkarok dékánjainak nyilatkozatát olvasta fel a jelenlévõknek, amelyben a tudományterületre több állami ösztöndíjas keretszám biztosítását kérték. A dékáni beszédnek is hangsúlyos eleme volt a szakok, tanszékek mûködéséért érzett aggodalom, hiszen egy-egy oktatói, kutatói közösség felépítése évtizedek fáradságos munkája. 

Ezt követõen dr. Balogh László Levente, a Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezetének Debreceni Egyetemen képviseletet ellátó titkára szólt a tömeghez, aki a felsõoktatás mûködésének biztosítását kérte a kormányzattól. Amennyiben nem történnek lépések ennek elérése érdekében, a sztrájk tartását sem zárta ki a szakszervezeti vezetõ. 

A beszédeket követõen a hallgatói fórum hat pontból álló követeléssort fogadott el: 

1. A keretszámokat állítsák vissza a 2010-es szintre! Töröljék el a tandíjat! 

2. Minden tudományterületen biztosítsanak teljes állami finanszírozású továbbtanulási lehetõséget! 

3. Szüntessék be a forráskivonást, a kivont pénzösszegeket adják vissza a felsõoktatásnak! 

4. Töröljék el a hallgatói szerzõdést! 

5. Az Országgyûlés állítsa helyre a felsõoktatás autonómiáját! 

6. A kormány fejezze be a nemzet jövõjének felélését! 



A szerzõ további cikkei
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei