A közéleti költészet utóbbi idõben történõ felélénkülése, a szakmai tekintet és az olvasóközönség figyelmének a közéleti-politikai mûvek felé fordulása, az elmúlt húsz év ilyen irányú lírai termésébõl szemezgetõ Édes hazám antológia, vagy a Nyirõ József újratemetése körül kirobbant vita mind-mind azt a tanulságot hordozza magában, hogy újra aktuális kérdés az irodalom és a politika (az illyési „hattyú és görény”) együttes vizsgálata. A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet rendszeres síkfõkúti kutatószemináriumainak 2012 õszi alkalmán, A közéletiség alakzatai az irodalomban címmel, ezt a kérdéskört jártuk körbe.

Ezúttal is többféle médium szegõdött az elemzés szolgálatába: a novemberi hétvégét a Nyirõ József novelláiból összegyúrt Emberek a havason címû 1942-es Szõts István-film elemzése nyitotta a forgatókönyv alapjául szolgáló novellák vizsgálatával együtt. A film a maga korában több olyan innovatív megoldást tartalmazott, amelyek azóta beépültek a filmgyártás technikáiba. Szõts az elsõ, aki filmnyelvet alakított ki alkotásaiban, s díszlet használata helyett a jeleneteket valós természeti környezetben vette fel. Munkáját Fellinitõl Antonioniig a filmtörténet számos nagy alakja hivatkozta, s tekintette követendõ példának. Az Emberek a havason erõsebb, mint azok a szövegek, amelyekbõl a mozgóképi alkotás kinõtt: a péntek este második része Nyirõ József prózájával foglalkozott. Nyirõ szövegeinek elemzésekor részint azok a problémák sorolhatók fel, mint mondjuk Wass Alberttel kapcsolatban: egy-egy jól felvetett ötlet, ígéretes kompozíció, teljes megvalósulásában azonban ritkán nyújt zavartalan élményt. 

Az életút problematikussága (Nyirõ nyilas szerepvállalása) és az életmû teljesítménye közötti feszültség artikulálódott a szemináriumon is. Ennek végsõ tanulsága, hogy javarészt azért mégiscsak esztétikai szempontok döntenek a kanonizálás mellett vagy ellen. Martin Heidegger munkássága lehet a példája ennek az összetett problémakezelésnek, hiszen a filozófus olyan életmûvet hagyott maga után, amely az életút szélsõjobboldali eltévelyedésétõl függetlenül a modern humántudományok számára megkerülhetetlen. Így érvénytelen az a vád, mely szerint Nyirõt az irodalomtudomány pusztán a nyilas kormányban vállalt szerepe miatt utasítaná ki a kánonból, hiszen a „szerzõ halála” után már semmi más nem számít, csak a hátrahagyott életmû. Ám ez utóbbi nagysága Nyirõ esetében nem akkora, hogy megelõzze a nemzeti irodalom panteonjában elõtte állókat. 

A második napon Bartha Ákos vezetésével a szociográfia problematikája került elõtérbe. Manapság kevéssé kedvelt ez a „kentaurszerû” mûfaj, amely nem tekinthetõ egyértelmûen sem fikciós alkotásnak, sem szaktudományos szövegnek. A szociográfia, valamint a mûfajt jól vagy kevésbé jól mûvelõ (elsõsorban népi) írók történetét is felelevenítette a szeminárium, közelebb hozva így a hallgatóságot Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Kovács Imre stb. munkáinak, rajtuk keresztül a kor fontos kérdéseinek és a mûvek jelentõségének megértéséhez. Mitõl lesz közéleti egy vers és mi a különbség a közéleti és a politikai között? A hétvége egy etapja a József Attila Körrel közösen valósult meg, Bárány Tibor, Gács Anna és Vári György segítségével fûzött a közönség reflexiókat a közéleti költészethez. A mûfaj amolyan „ismerõs idegen terepként” hosszú hagyománnyal bír a magyar irodalomban, mégis a kortárs közéleti versek gyakorta gyengének és mesterkéltnek hat(hat)nak. Az utolsó közéleti költõnek Petri Györgyöt szokás tartani, ezért sokszor a kritika sem tud mit kezdeni a fogalommal, s az alá besorolt alkotásokkal, ha azok nem egyértelmûen a „Petri-vonalat” követik. 

Ahogyan Bárány Tibor utalt rá, az Édes hazám címû, frissen megjelent antológia versei hosszú idõ óta íródtak, de csak most irányult rájuk a figyelem, mert néhány éve alakult ki ismételten egy olyan diskurzus, amelybe ezekkel az alkotásokkal bele lehet szólni. A kötet kapcsán izgalmas kérdésként merült fel, hogy maga a könyv hogyan definiálja a közéletet. A tág értelemben vett politikán kívül kevés versben kerülnek elõ olyan témák – például a társadalmi nemek kérdései, ökoproblémák – amelyek más kultúrák ilyen jellegû verseiben viszont igen. Így ez a versgyûjtemény egyfajta látlelet is arról, hogy az irodalom, tágabban a magyar társadalom hogyan gondolkodik a közéletrõl. Alighanem ezek a kérdések a magyar kultúrában még nem annyira relevánsak, mint más nyugati-európai kultúrákban, s alkalmasint kikerülnek a kritika érdeklõdésének kereszttüzébõl is, ezért sem képezõdnek le a kötetben sem. A beszélgetés folyamatosan lépett át a populáris kultúra regiszterébe, ahol a könnyûzene közéleti tematikájú dalszövegei is terítékre kerültek. 

A hétvégi alkalom ezúttal is olyan perspektívákat nyitott meg a résztvevõk számára, amelyeket az egyetemi órák nem mindig képesek megmutatni – a tavaszi szemináriumon vizsgált „romareprezentációk” témájához hasonlóan ismét egy fontos kérdésrõl, ezúttal irodalom és közélet viszonyáról.