Kulturális
Guinness-rekordra készül a Bosch
2013. április 24., forrás: Edupress

 

Az ország számos pontján több száz mérnökhallgató tervez és épít hónapok óta, hogy teljesítse a Bosch csoport által életre hívott A mérnökök játszótere esemény idei legnagyobb kihívását és létrehozzon egy több mint 300 lépésbõl álló Goldberg-szerkezetet. A világcsúcs-döntési kísérletet április 27-én tartják a Millenárison, ahol 19 csapat által kreált masina méri majd össze tudását.

 

A mérnökök játszóterét harmadik alkalommal rendezi meg a magyarországi Bosch-csoport. A hagyományoknak megfelelõen idén is izgalmas és szórakoztató csapatjátékokban vehetnek részt a jelentkezõk: az esemény legnagyobb kihívásaként ugyanis egy több mint 300 lépésbõl álló Goldberg-szerkezetet kell megtervezniük és megépíteniük. A világcsúcs-döntési kísérletre április 27-én kerül sor a Millenárison, ahol 19 csapat által kreált masina méri majd össze tudását. Minden csapatot egy a Boschnál dolgozó mérnök támogat, õ a csapat mentora. A mentor feladata segíteni a csapatot a felmerülõ kérdések (technikai, adminisztratív) megválaszolásában, illetve szakmai iránymutatással segíteni a gép sikeres felépítését. A program célja a mûszaki felsõoktatásban tanuló hallgatóknak olyan interaktív és izgalmas programokat biztosítani, mely közel áll a szakmájukhoz, és életközeli, gyakorlati úton mutatja be az eddig elméletben tanultakat. 

 

A világrekordot az indianai egyetem mérnökei tartják

Egy léggömb felfújásához majd kipukkasztásához a legtöbb embernek minden bizonnyal elég 2 mûvelet végrehajtása, Rube Goldberg világában ez azonban nem számít nagy teljesítménynek. Ennek az õrületnek Amerikában és az egész világon rengeteg rajongója van, és most kiderült, hogy nem csak a pihentebb agyú mérnökhallgatók körében. A világcsúcsot jelenleg az indianai Purdue Egyetem elhivatott mérnökei tartják, õk 300 lépésbõl oldották meg a feladatot, s ezzel megdöntötték a korábban saját maguk által állított világrekordot „a legnagyobb mûködõ Goldberg gép” kategóriában, mintegy 5000 munkaórát töltve a gép megalkotásával. 

 

A Felsõoktatási Média Konferencia résztvevõi már kipróbálhatták a szerkezet építését

Az idei Felsõoktatási Médiakonferencián, melyet április 11-én rendeztek meg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Fõiskolán. A mérnöki vénákat is tesztelték: rögtönzött Goldberg-masinák készültek. A konferencia elõadásai közötti szünetben az Óbudai Egyetem mûszaki, az ELTE bölcsész, a Szent István Egyetem közgazdász hallgatói, számos egyetem karrier irodavezetõi is gyermeki áhítattal estek neki 1-1 Goldberg-masina összeeszkábálásának. Aztán lélegzetvisszafojtva várták, mi lesz az általuk kreált láncreakciók következõ meglepetése. Több mint húsz Goldberg rendszer készült el a nap folyamán, hála a Bosch mentorok türelmes és profi segítségének.

(www.edupress.hu)



A szerzõ további cikkei
Nemzeti Diákkonzultáció Nemzeti Diákkonzultációt indított a HÖOK a faceebook-on
A diákok számára készített tájékoztató kiadványt a Évrõl évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV
Felvételi Tájékoztató 2012. Megjelent a 2012-es felvételi tájékoztatók hivatalos kiegészítése
Kétszázalékos, fix kamatú lesz a Diákhitel 2 Fix, két százalékos kamatozás mellett kell törleszteniük kölcsönüket Diákhitel 2-t igénylõknek
Január 10-ig módosítható a jelentkezés Január 10-ig van idõ az adat- és sorrendmódosításra, valamint hiányzó dokumentumaik beküldésére, feltöltésére
CAMPUS PONT - SZOLGÁLTATÁSOK
Bejelentkezés
A hét legolvasottabb cikkei
Keresés
A rovat legolvasottabb cikkei
A hónap legolvasottabb cikkei